Gyerünk.
Győző
egy hétvégén összefutott régi cimborájával, Bálint Péterrel.
-Hát
veled mi van cimborám? Nem láttalak ezer éve!
-Megvagyok.
Keresem a helyem, de nem találom.
-Veled
mi van? Együtt vagy még Verával?
-Hát
persze.
-És
Pityu? Tudsz róla valamit? Jó lenne találkozni vele. Régen láttam!
-Ő
épp téged keres! Akar menni „odaát” és nem talált még megbízható társaságot!
-Na
akkor épp időben! Bennem megtalálta a társaságát! Nem várok többet Murányi
Péter levelére! Megszervezzük magunknak a szökést.
-Ez
frankó. Akkor találkoznotok kellene. Igaz?
-Persze.
És minél hamarabb, ha lehet. Viszont nálam, a garzonban nem lenne jó ez a
beszélgetés. Tudod, ott annyi megbízhatatlan alak van. Nálatok találkozhatunk,
Péter?
-Hogyne!
Hétfőn Verának késő estig dolga lesz a könyvtárban, s akkor összehozzuk a
bulit. Frankó?
-Megbeszéltük!
Hétfőn késő délután Péternél találkoztak.
Bekapcsolták, és felhangosították a rádiót. Zenét kerestek.
Így
a szomszédok azt gondolhatták, hogy Veráék a Fővárosi Szimfonikusok Koncertjét
hallgatják, élő közvetítésből.
-Szóval
Pityu, mi a helyzet? Meguntad az itteni dörgést?
-Igen,
meguntam Győző. Elegem van mindenből!
-És
hogy gondoltad? Van valami elképzelésed?
-Valóban
konkrét elképzelésem eddig nem született, szerettem volna belecsöppenni egy
olyan társaságba, aki tájékozottabb, jártasabb a határ mentén.
-Nem
szerettem volna elindulni a bizonytalanba. Sokan lebuktak már, mert nekivágtak
találomra.
-Nézd
tele, van a város és a környék kopaszra nyírt fiatalokkal, akik kék zöld
foltokat viselnek a testük rejtett részein. Tudod ezek már nem gumibottal vernek,
hanem vékony, homokkal megtömött „zsákkal”.
-Ez
felveszi a test minden formáját, nem szakítja fel a bőrt és a verőlegények már
nagyon profik. Tudják mennyire, kell megverni a delikvenst, hogy ne verjék le a
veséjét vagy a lépét, de elég legyen a verés, hogy egy életre elmenjek a kedve
az embernek a tiltott határátlépéstől.
-Igen
hallottam én is ezeket. S valószínű ezért nem kaptam értesítést a Várdai
Murányi Pétertől. Fél ő is, mert megfigyelnek mindenkit, és nem mer
kezdeményezni. Nézd januárban leszereltünk, eltelt 10 hónap és nem érkezett
értesítés Pétertől. Az is lehet, hogy őt már lecsukták… vágjunk bele,
átgondolva okosan.
-Te
hogy gondoltad Győző?
-Figyelj
Pityu! A határt nem tudjuk csak úgy „cél” nélkül megközelíteni. De felmehetünk
Ipolvára. Tudod Lehel ott katona.
Két
hét múlva katonai eskü! Felmegyünk eskületételre. Ez lesz az alibi. Ilyenkor
nem ellenőriznek annyira intenzíven. Sok látogató érkezik a katonákhoz. Ipolva
nincs messze Radától.
Radán
a GAI-ban Ilonának vannak ismerősei, addig elkérem a címüket és az eskü után,
elmegyünk a GAI-ba. Ez a negyed elég közel van a határhoz. Onnan el tudunk
indulni.
-Győző
ez elég jól hangzik. S mennyire megbízható ez az Ica?
-Ne
aggódj! A férjével osztálytársak voltunk, s a kislányukra néha vigyáztam.
Bízhatsz bennem, ne aggódj. S nemcsak magamra gondolok, hanem Jolánra is. Ő is
velem jön.
Apropó!
Te csak egyedül jönnél?
-Nem
Győző! Vinném magammal Jocót, az öcsémet is!
-Nem
túl fiatal még ehhez a lépéshez Pityu?
-Nem
kell félned Győző, kemény gyerek ez a Jocó, vállas legény, birkózott! Bírni
fogja! De a részleteket esetleg elmondanád a továbbiakról, mert úgy érzem neked
kialakított terved, van.
-Jól
látod! Megvan az elképzelésem, s mindössze csak azért nem mertem elindulni
eddig, mert féltem egyedül. Mert ha történt volna velem valami fatális, senki
nem adott volna hírt az ismerőseimnek… hogy nem vagyok többé!
-Tehát!
Nézd, itt van Közép Európa Autós Térképe. Ezen lehet látni a Radai
határszakaszt, viszonylagos részletességgel.
-De
hogy tájoljuk be? Kérdezte Pityu.
-Figyelj!
Minden térkép, ha magad elé tartod a „felső” része az északi irányt mutatja.
Meghúzzuk a térképen az Észak-Dél irányt, s pontosan a közepén a vonalnak,
kilencven fokos elfordítással húzunk egy egyenest, ez lesz a Kelet-Nyugat
irányt.
Az nyilvánvaló, hogy nekünk Nyugatnak,
Észak-Nyugatnak kell tartanunk. Igaz?
-Hát
persze.
-Namármost.
A térképen bejelöljük a határszakaszt egy ponttal, ahol át akarunk lépni, és
húzunk az Észak-Dél és Kelet-Nyugat találkozására, tehát az origóra egy
egyenest.
Ennek
az egyenesnek a „ferdeségét” megmérjük szögmérővel és ez lesz a mi
irányszögünk, tehát az azimutunk amerre menni kell.
Csak
ezt az azimutot kell megjegyezni fejben és alkalmazni a tájolóval, amikor
benézzük a haladási irányt.
Persze
a sötétben gyakran, nagyon gyakran kell megnézni a tájolót, mert terepen
valószínű nem látunk sokat! Főleg, ha a november meghozza a maga szokásos
ködös, felhős éjszakáit. Biztonság okáért ezt a határszakaszt átkopírozzuk egy
zsebkendőre.
-No,
mit szól hozzá Pityu?
-Ez
frankó, Győző! Látszik, hogy jól megtanultad ezeket, a terepi alkalmazásokat.
Én készítek egy parittyát, és szétverek néhány csapágyat a golyók miatt.
-S
fogod tudni használni majd?
-Az
garantálom, ha eltalálok vele valakit, az nem áll fel hamar…
-Én
meg elviszem a vadászkésem, ha mégis elfognak, akkor…
-Mernéd
használni?
-Miért?
Jobb lenne talán, ha ők vernének agyon minket?
-Figyelj!
Tudod mit hallottam? Azt hogy a naftalin szaga megtéveszti a kutyák szaglását.
-Tényleg?
Akkor viszünk magunkkal. Amikor elindulunk, jól bedörzsöljük a ruhánkat,
kezünket s a naftalin golyókat felaggatjuk a ruháinkra.
-Hát
ez zseniális.
-Akkor
erre igyunk! Igyunk egyet ebből a jó kis diólikőrből.
-Na
isten isten.
…
A
november valóban szitáló esővel és köddel érkezett, de ők elindultak az
ismeretlenben.