Időpont 1979 május.
Helyszín a Bardóc Községi Általános Iskola.
Nem két féléves időszakra volt osztva a tanulmányi időnk, hanem harmadokra. Három harmadra. Akkor mi ezt tulajdonképp negyedéves időszaknak mondtuk. Ami lényegében a feleltetési időszakban, és főleg a dolgozatírási időszakban volt fontos. Általánosan egy tanulónak legalább három jegye kellett legyen. Ebből a három jegyből számtani középarányossal már kiszámítható volt az év végi jegy. Fő tantárgyakból azonban még dolgozatokat is írtunk. Ilyen tantárgyak voltak: matematika, magyar, román. A dolgozatírásra három jegy átlagát kaptuk. Magyar és román tantárgyak estében ez így alakult: fogalmazás, helyesírás-szépírás, külalak-forma. A dolgozatra kapott fő jegy, meghatározta az éves teljesítményünket, hiszen az egész évben kapott jegy értékét felemelhette, de le is csökkenthette nagyon. Tehát alapos forgatóköny lett kidolgozva, ennek a negyedévenkénti dolgozatírásoknak. Dolgozatfüzetet kellet vásárolni, ami egyébbre nem volt használható. A dolgozat megírása és javítása után, az illetékes tanár beszedte, és csak a következő dolgozatíráskor adta vissza. Természetesen fel kellett készülni az egész negyedéves anyagból. A megmérettetés napjára a tanár behozta a füzeteket, felírta az általa kiválasztott dolgozatcímet a táblára, majd kiosztotta a füzeteket. A füzetekbe nem lehetett "akárhogy" írni! De nem ám!! Egyik oldalt szabadon kellett hagyni a javításnak! Tehát a kinyított füzet bal oldalára kellett írni, a jobb oldali lapon kellett javítani! Namármostan. Képzeljétek el, ott van előttetek a füzet, kinyitjátok. Jobbra ott van egy szép tiszta oldal. Fehér, makulátlan tisztasággal. Még nem szamárfüles. Érezni rajta a nyomda illatát...s nem lehet rá írni. Fordítani kell egyet, és oda, a bal oldalra, már leírhatjuk, hogy felkészültünk Tanár úr, tudjuk a leckét! Nahát engem akkor úgy megbabonázott a vadonatúj füzet varázsa, hogy rögtön az első jobb oldalra, írni kezdtem! Ez kérem szkandallum! Inkvizícíó!... Elvágtam magam alatt a fát. A román tanárt alaposan megbántottam. Egy életre. Notórius figyelmetlen vagyok, aki szándékosan tönkre akarja tenni, a Tanár karrierjét. A dolgozatom egyenesen, egy itélet volt. Én írtam meg. Saját kezüleg. Önmagam ügyésze, és bírája voltam. Azt a leckét amit, kaptam dolgozat javításkor, nem felejtem el. De az egész általános iskola sem felejti el, mert az Osztályfőnököm tett róla, hogy minden évfolyamnak, minden dolgozatíráskor elmondja az utánam felnövő generációnak, hogy:"-Kéremszépen nem úgy kell írni a dolgozatfüzetbe, ahogy azt Nagy Viktor tette..." és akkor szépen elmesélte, hogyan kell.
2007. november 26., hétfő
2007. november 19., hétfő
A lálekidomár pedagógus.
Időpont: 1978 október.
Helyszín: Bardóc Községi Általános Iskola.
Emlékeztető: A lélekidomár pedagógus személye, azonos Bedő Zoltánnal, aki a "pityókaszedéskor" móresre tanította Miklós Győzőt, a konok osztálytársamat. Bedő Zoltán, latin-román, románföldrajz tanár volt... az osztályfőnökünk.
A mezei munkának vége volt. Napirenden volt a tanítás. A nyár ízét, s a mezőn eltöltött szabadkezi munkának kötetlenségét, nehezen tudtuk átformázni az osztálytermek, szűk padjaiba. A fehér model-csontvázak, a szemléltető érrendszer, nyirokrendszer bábui értetlenül bámultak ránk. Mit kerestek itt? A zárt szekrények, üvegcséi(mert biológia-kémia kabinet volt az osztálytermünk), csak egy héten egyszer, kémia órán igértek némi izgalmat. Mert a fizika órán az anyagsűrűség tanulásán már túl voltunk, amikor szintén ez a Győző, még az arcán érezvén az osztályfőnöki pofonok égető szégyenét, már azt érezte, hogy fizika tanári engedéllyel(de szívében ott a bosszúval) törheti ki krétával az ablakot... Remek szemléltető kisérlet volt! Győző egy életre megtanulta, hogy a kréta sűrűsége kisebb az ablaküvegnél, és nem lehet kitörni az ablakot vele.
Szóval rakoncátlanok voltunk! Szünetekben kiszöktünk, Ferenc Bandi bához, mert nála lehetett kapni szerb csempészárút. Ami a zsebünkben cigarettának álcázott rágógumi formában jelent meg. De a legfrankóbb árú a karamelkrémmel töltött, csokoládébevonóval készült cukorka. Ez annyira finom volt, hogy a tíz perces szünetben el is fogyott, pedig még el is kellett szaladni Bandi bához! De komoly logisztikai érzéke volt Fosztó Bélukának! Ő már akkor el kezdte enni a cukorkát amikor Bandi báék kapuján kilépett, és mire csöngettek, ő már az iskola udvarán volt, s még egy két baráti cukorka szétosztása is belefért, s az utolsó szem cukorkával a szájában úgy esett be a tanterembe, hogy a szemetesbe már nem tudta volna beledobni a cukorka dobozát, akkor nem ért volna a helyére. Pedig egy eminens tanulónak illik ott lenni! Tehát a szemetet feldobta a szekrény tetejére, bízván benne, hogy a papir miközben átgurul a szekrény tetején, pont a szemetesbe esik. Csak ebbe a ballisztikai számításba, beleszólt a z említett nyirokrendszer bábuja aki mélabúsan várta a biológia órát, s a röppálya felénél "elkapta" a repölő tárgyat és oda pöckölte a szekrény szélére, ahol már remekül lehetett látni. A "csavargó" papíros még mozgásba volt, amikor megérkezett Bedő Zoltán, és a rettegett román óra. Bedő Zoltán kiválló tanár volt, nagyszerű megfigyelő, és he megvan minkét veséje akkor minden bizonnyal nem a nebulók fejét tömte volna volna latin és román szavakkal, hanem az ellenséges csapat kapujának hálóját, gólokkal... Ezt sokszor hangoztatta. Valahogy már kívántam is, hogy miért nem ez történt... Bedő Zoltán többek között úri ember is volt. Hagyta, hogy a hetes fejezze be a jelentést. Engendte helyére menni, s csak ekkor kezdte el, de az osztálynaplót még nem tette le a kezéből . (!) ... -Ki tette fel a szekrény tetejére a szemetet? Ez volt az ankét fő témája. S miután nem kapott kielégítő választ a komisz kölyköktől, akik nemhogy egy szót se tundak latinul, a két veséjükkel, de még a feltett kérdédsre sem tudnak válaszolni. Pedig az nem is lecke. S itt hosszú lélektani hadviselés következett! Hogy aszongya, mikor eljöttünk otthonról Ő már akkor tudta, hogy a Jóanyánk mit csomagol nekünk, nehogy ki tette fel ezt a rongyos papírt a szekrényre! Mert Ő tanult! Lélektant!! (is) És,...és ő tudja hogy ki volt! És hova tovább eljutott a "monológ ankéttal", egyre pirosabb lett a feje. Ugyanúgy, mint amikor pofozott valakit! S a végén, (de ez már az óra vége felé lehetett) már ordított, -Nekem? Nekem nem mondjátok el, hogy ki volt?! Én úgy is tudom! Én úgy is tudom, hogy lány volt, mert én tanultam pszihológiát!... Ez valahogy olyan misztikus és röhejes volt egyben! De aznap nem volt román leckénk!! :))
Helyszín: Bardóc Községi Általános Iskola.
Emlékeztető: A lélekidomár pedagógus személye, azonos Bedő Zoltánnal, aki a "pityókaszedéskor" móresre tanította Miklós Győzőt, a konok osztálytársamat. Bedő Zoltán, latin-román, románföldrajz tanár volt... az osztályfőnökünk.
A mezei munkának vége volt. Napirenden volt a tanítás. A nyár ízét, s a mezőn eltöltött szabadkezi munkának kötetlenségét, nehezen tudtuk átformázni az osztálytermek, szűk padjaiba. A fehér model-csontvázak, a szemléltető érrendszer, nyirokrendszer bábui értetlenül bámultak ránk. Mit kerestek itt? A zárt szekrények, üvegcséi(mert biológia-kémia kabinet volt az osztálytermünk), csak egy héten egyszer, kémia órán igértek némi izgalmat. Mert a fizika órán az anyagsűrűség tanulásán már túl voltunk, amikor szintén ez a Győző, még az arcán érezvén az osztályfőnöki pofonok égető szégyenét, már azt érezte, hogy fizika tanári engedéllyel(de szívében ott a bosszúval) törheti ki krétával az ablakot... Remek szemléltető kisérlet volt! Győző egy életre megtanulta, hogy a kréta sűrűsége kisebb az ablaküvegnél, és nem lehet kitörni az ablakot vele.
Szóval rakoncátlanok voltunk! Szünetekben kiszöktünk, Ferenc Bandi bához, mert nála lehetett kapni szerb csempészárút. Ami a zsebünkben cigarettának álcázott rágógumi formában jelent meg. De a legfrankóbb árú a karamelkrémmel töltött, csokoládébevonóval készült cukorka. Ez annyira finom volt, hogy a tíz perces szünetben el is fogyott, pedig még el is kellett szaladni Bandi bához! De komoly logisztikai érzéke volt Fosztó Bélukának! Ő már akkor el kezdte enni a cukorkát amikor Bandi báék kapuján kilépett, és mire csöngettek, ő már az iskola udvarán volt, s még egy két baráti cukorka szétosztása is belefért, s az utolsó szem cukorkával a szájában úgy esett be a tanterembe, hogy a szemetesbe már nem tudta volna beledobni a cukorka dobozát, akkor nem ért volna a helyére. Pedig egy eminens tanulónak illik ott lenni! Tehát a szemetet feldobta a szekrény tetejére, bízván benne, hogy a papir miközben átgurul a szekrény tetején, pont a szemetesbe esik. Csak ebbe a ballisztikai számításba, beleszólt a z említett nyirokrendszer bábuja aki mélabúsan várta a biológia órát, s a röppálya felénél "elkapta" a repölő tárgyat és oda pöckölte a szekrény szélére, ahol már remekül lehetett látni. A "csavargó" papíros még mozgásba volt, amikor megérkezett Bedő Zoltán, és a rettegett román óra. Bedő Zoltán kiválló tanár volt, nagyszerű megfigyelő, és he megvan minkét veséje akkor minden bizonnyal nem a nebulók fejét tömte volna volna latin és román szavakkal, hanem az ellenséges csapat kapujának hálóját, gólokkal... Ezt sokszor hangoztatta. Valahogy már kívántam is, hogy miért nem ez történt... Bedő Zoltán többek között úri ember is volt. Hagyta, hogy a hetes fejezze be a jelentést. Engendte helyére menni, s csak ekkor kezdte el, de az osztálynaplót még nem tette le a kezéből . (!) ... -Ki tette fel a szekrény tetejére a szemetet? Ez volt az ankét fő témája. S miután nem kapott kielégítő választ a komisz kölyköktől, akik nemhogy egy szót se tundak latinul, a két veséjükkel, de még a feltett kérdédsre sem tudnak válaszolni. Pedig az nem is lecke. S itt hosszú lélektani hadviselés következett! Hogy aszongya, mikor eljöttünk otthonról Ő már akkor tudta, hogy a Jóanyánk mit csomagol nekünk, nehogy ki tette fel ezt a rongyos papírt a szekrényre! Mert Ő tanult! Lélektant!! (is) És,...és ő tudja hogy ki volt! És hova tovább eljutott a "monológ ankéttal", egyre pirosabb lett a feje. Ugyanúgy, mint amikor pofozott valakit! S a végén, (de ez már az óra vége felé lehetett) már ordított, -Nekem? Nekem nem mondjátok el, hogy ki volt?! Én úgy is tudom! Én úgy is tudom, hogy lány volt, mert én tanultam pszihológiát!... Ez valahogy olyan misztikus és röhejes volt egyben! De aznap nem volt román leckénk!! :))
2007. november 9., péntek
Pityókaszedés.
Időpont:1977 szeptember
Helyszín: a Székelyszáldobosi mező
Pityóka=burgonya, krumpli.
A történetben a "hős" a "Halnyelű bicska" bejegyzésben szereplő Győző, aki biztatott, hogy egyszer majd kiszárad a patak.
Minden összel amikor megkezdődött az iskola, mezőgazdasági gyakorlatra vittek. A tevékenység évről-évre változott. Kukorica törés, cukorrépa szedés, len nyűvés, krumpli szedés... képzeljétek el még csipkebogyó gyűjtés is volt. Ezen az őszön a munkánk a "tarlószás, torrószás" volt. Azaz a böngészés, a mezgérelés. Szóval az a része a krumpliszedésnek, ami elég kevés eredményt hoz. Nincsenek látványosan megtelő vödrök, növekvő krumpli kupacok. A torrószás az volt, hogy a traktor, vagy a lovas eke kiszántotta, a "tagok" a kollektívisták összeszedték(a javát... de azért maradt ott... megvolt ennek is a miértje) s a kivezérelt diáksereg össze szedte az ottmaradt krumplikat.
Elég hűvös őszes idő volt, s ilyenkor még a diák is dolgozik, hogy ne fázzon. A tanárok hoztak néhány ásót, kapát. A nagyobb diákokat megbízták, hogy itt-ott kapirgálják meg a földet, hátha mégis néhol nem forgatta ki az eke megfelelően a terményt, és azokat a szebb krumplikat már ne keverjék össze az aprajával mert nem "érdemes"... azt gyűjtsék külön, s majd bele rakják zsákokba. A kisebb diákokat csatárláncba állították, mindenki kapott olyan 3 méteres parcellát, s ha azt számoljuk, hogy egy osztályban voltunk harmincan, átfogtunk olyan 120 méteres darabot, mert ott volt négy osztály. Mi akkor hatodikosok voltunk. Elég gyatra munka volt ez, úgy kellett aprólékos műgonddal, piszkálgatva a földet, gyűjtögetni az aprócska krumplit. Csinálgattuk ezt kb. fél tízig. Ekkor az mondta Bartha Imre, a tornatanár, hogy: "Van még tíz percetek, addig szedjen mindeki még egy vidör(vödör) pityókát, osztán lehet tízóraizni". Hát bizony ez a tíz perc kevésnek bizonyult... egyeseknél. Főleg akik nagy 12 literes bádog vödrökkel jelentek meg. Mert azért sokunk szülöje úgy gondolta, hogy elég lesz szegény, mezőre járó diákjának egy ilyen kis 5-8 literes műanyag vödör. Szegény Győző szülei nem így gondolták. Győző apukája tisztségviselő volt, anyukája tanítónó, hát úgy gondolták, Győzőkének példát kell statuálnia. Ám Győzőke ezt nem gondolta így! Konok gyerek volt, s ritkán lett nála tele a vödör. Így történt ez a tízedik perc végére is! De Bartha Imre már régóta figyelte Győzőt, s mert kemény és igazságos tanár volt, figyelte Gábort is! Kolumbán Gábor, hasonló családi és politikai értékekkel volt megáldva, mint a mi Győzőnk, csak ő használta az eszét. S a tízedik perc végén amikor egyikük vödre sem teljesítette a Bartha Imre által felálított mércét, el lettek küldve:"Ti ketten elmentek, s még szedtek egy vidörrel, s ha készen van lehet enni! " Gábor már a mező felé tartva megfigyelte, hogy egy távolabbi parcella krumpli, ki van szántva, csak a "tagok" még nem értek oda a gyűjtéssel. S alighogy kiértek a tanárok látómezejéből, már fűzte Győzőt, hogy menjenek el oda, hamar megtelik a vödör, s már ehetnek is. Oda-vissza az út tíz perc. Ott két perc alatt tele a vödör. A tanár észre sem veszi a turpiságot. De Győző mérgében már sírt. Hát, hogy lehet ilyen!? A többiek esznek, és Ő? Menjen pityókát szedni? Azt már nem! Leűlt a vödörre és sírt. Gábor elment és hamar teljesítette a normát, s amikor jött visszafelé, Győző kb akkor fogott neki, összegyűjteni azt a néhány darab krumplit, hogy ne menjen vissza üres vödörrel...
Szóval amikor odaértek a "mérce" kupachoz, Barta Imre ott állt a halom előtt, s mellette 2-3 méterre a tanári kar, s kicsit még távolabb mi, a diákok, mert azért szerettük volna látni, a "tarlószás- tarlószását". Gábor kiborította a vödröt, hát az övé tele volt. S a tanár tulajdonképpen megdöbbent az eredményen, csak intett Gábornak, hogy mehet enni. S ugyanolyan csöndben volt a megdöbbenéstől, amikor Győző kiborította. Kiesett a vödörből 6-7 krumpli. A tanár olyan csendben volt,hogy Győző már majdnem elindult reggelizni, de a tanár ezt mondta:"Menj, még szedjél egy vidörrel!" S Győző szinte minden gondolkodás nékül rávágta:"Az baszik!" Síri csönd következett. Tíz másodpercig! S akkor a tanári karból kiugrott egy párduc! S mire odaért Győzőhöz akkor láttuk, hogy ő Bedő Zoltán a román-latin tanár. Az osztályfőnökünk! S azt a verést a mit Győző kapott. Ott az egész iskola ellőt... s az egész verés mottója ez volt: "Te-te! erre tanítottalak?? Erre tanított Apád?? Erre tanított a Tanítónő Anyád"... és adta a taslikat, hogy Győzőnek is a tanárnak is teljesen piros volt a feje...
Helyszín: a Székelyszáldobosi mező
Pityóka=burgonya, krumpli.
A történetben a "hős" a "Halnyelű bicska" bejegyzésben szereplő Győző, aki biztatott, hogy egyszer majd kiszárad a patak.
Minden összel amikor megkezdődött az iskola, mezőgazdasági gyakorlatra vittek. A tevékenység évről-évre változott. Kukorica törés, cukorrépa szedés, len nyűvés, krumpli szedés... képzeljétek el még csipkebogyó gyűjtés is volt. Ezen az őszön a munkánk a "tarlószás, torrószás" volt. Azaz a böngészés, a mezgérelés. Szóval az a része a krumpliszedésnek, ami elég kevés eredményt hoz. Nincsenek látványosan megtelő vödrök, növekvő krumpli kupacok. A torrószás az volt, hogy a traktor, vagy a lovas eke kiszántotta, a "tagok" a kollektívisták összeszedték(a javát... de azért maradt ott... megvolt ennek is a miértje) s a kivezérelt diáksereg össze szedte az ottmaradt krumplikat.
Elég hűvös őszes idő volt, s ilyenkor még a diák is dolgozik, hogy ne fázzon. A tanárok hoztak néhány ásót, kapát. A nagyobb diákokat megbízták, hogy itt-ott kapirgálják meg a földet, hátha mégis néhol nem forgatta ki az eke megfelelően a terményt, és azokat a szebb krumplikat már ne keverjék össze az aprajával mert nem "érdemes"... azt gyűjtsék külön, s majd bele rakják zsákokba. A kisebb diákokat csatárláncba állították, mindenki kapott olyan 3 méteres parcellát, s ha azt számoljuk, hogy egy osztályban voltunk harmincan, átfogtunk olyan 120 méteres darabot, mert ott volt négy osztály. Mi akkor hatodikosok voltunk. Elég gyatra munka volt ez, úgy kellett aprólékos műgonddal, piszkálgatva a földet, gyűjtögetni az aprócska krumplit. Csinálgattuk ezt kb. fél tízig. Ekkor az mondta Bartha Imre, a tornatanár, hogy: "Van még tíz percetek, addig szedjen mindeki még egy vidör(vödör) pityókát, osztán lehet tízóraizni". Hát bizony ez a tíz perc kevésnek bizonyult... egyeseknél. Főleg akik nagy 12 literes bádog vödrökkel jelentek meg. Mert azért sokunk szülöje úgy gondolta, hogy elég lesz szegény, mezőre járó diákjának egy ilyen kis 5-8 literes műanyag vödör. Szegény Győző szülei nem így gondolták. Győző apukája tisztségviselő volt, anyukája tanítónó, hát úgy gondolták, Győzőkének példát kell statuálnia. Ám Győzőke ezt nem gondolta így! Konok gyerek volt, s ritkán lett nála tele a vödör. Így történt ez a tízedik perc végére is! De Bartha Imre már régóta figyelte Győzőt, s mert kemény és igazságos tanár volt, figyelte Gábort is! Kolumbán Gábor, hasonló családi és politikai értékekkel volt megáldva, mint a mi Győzőnk, csak ő használta az eszét. S a tízedik perc végén amikor egyikük vödre sem teljesítette a Bartha Imre által felálított mércét, el lettek küldve:"Ti ketten elmentek, s még szedtek egy vidörrel, s ha készen van lehet enni! " Gábor már a mező felé tartva megfigyelte, hogy egy távolabbi parcella krumpli, ki van szántva, csak a "tagok" még nem értek oda a gyűjtéssel. S alighogy kiértek a tanárok látómezejéből, már fűzte Győzőt, hogy menjenek el oda, hamar megtelik a vödör, s már ehetnek is. Oda-vissza az út tíz perc. Ott két perc alatt tele a vödör. A tanár észre sem veszi a turpiságot. De Győző mérgében már sírt. Hát, hogy lehet ilyen!? A többiek esznek, és Ő? Menjen pityókát szedni? Azt már nem! Leűlt a vödörre és sírt. Gábor elment és hamar teljesítette a normát, s amikor jött visszafelé, Győző kb akkor fogott neki, összegyűjteni azt a néhány darab krumplit, hogy ne menjen vissza üres vödörrel...
Szóval amikor odaértek a "mérce" kupachoz, Barta Imre ott állt a halom előtt, s mellette 2-3 méterre a tanári kar, s kicsit még távolabb mi, a diákok, mert azért szerettük volna látni, a "tarlószás- tarlószását". Gábor kiborította a vödröt, hát az övé tele volt. S a tanár tulajdonképpen megdöbbent az eredményen, csak intett Gábornak, hogy mehet enni. S ugyanolyan csöndben volt a megdöbbenéstől, amikor Győző kiborította. Kiesett a vödörből 6-7 krumpli. A tanár olyan csendben volt,hogy Győző már majdnem elindult reggelizni, de a tanár ezt mondta:"Menj, még szedjél egy vidörrel!" S Győző szinte minden gondolkodás nékül rávágta:"Az baszik!" Síri csönd következett. Tíz másodpercig! S akkor a tanári karból kiugrott egy párduc! S mire odaért Győzőhöz akkor láttuk, hogy ő Bedő Zoltán a román-latin tanár. Az osztályfőnökünk! S azt a verést a mit Győző kapott. Ott az egész iskola ellőt... s az egész verés mottója ez volt: "Te-te! erre tanítottalak?? Erre tanított Apád?? Erre tanított a Tanítónő Anyád"... és adta a taslikat, hogy Győzőnek is a tanárnak is teljesen piros volt a feje...
2007. november 6., kedd
Teszt
Szeretnélek megkérni benneteket egy szívességre.
Nézzétek meg figyelmesen ezt a...képet. S ha megtennétek írjátok meg. Mit ismertek fel rajta? Mi látható a képen? Egyáltalán Ti képnek tartjátok ezt?
Nem "Rorschach" tesztnek szánom. Tudjátok az a pszichodiagnosztika, amikor az összehajtott papírlapok közé cseppentett festékanyagot összepréselik és a született ábra, valamilyen értelmezhető, vagy kevésbé értelmezhető ábráiból lehet felismerni az ott "létrejött világot".
Egyszerűen csak kérlek benneteket. Írjátok le amit felismertek, és ha nem tartjátok képnek... tehát fényképnek, írjátok le, hogy miért.
A párbeszédablakban, majd leírom én is, hogy mi ábrázol a fotó, és hogyan készült.
Köszönöm szépen, ha írtok.
2007. október 30., kedd
Nomen est omem
Időpont: 2002 június
Helyszín: Aranyosgadány-Pellérd határában levő rekultiválás alatt levő uránbányaterület, II.Zagytározó.
Abban az évben javában készült a Pécsi Uránbányászat létesítményeinek felszámolása, a bányászati tevékenységgel szennyezett környezet rekultiválása, és tájrendezése. A fő "projekt" az I. és II. Zagytározók felszámolása. A tájrendezési munkát a "Cég" (amelyiknél dolgoztam) egy generálkivitelezőnek adta át, egy megfelelő pályázati kiírás után, és ez a cég egy megfelelő erőgép parkkal és ennek a parknak szükséges emberi erőforrásával vonult fel. A "Cég" a helyszínen a minőségbiztosítás-minőségirányítást adta. És ennek a munkának a lebonyolítását, a geotechnikai csoport látta el. Itt dolgoztam én. Naponta találkoztunk a generálkivitelező alkalmazotjaival, és megállapítottam, hogy igen- igen érdekes csapat verbuválódott össze, eme "nemes" munkára. Az egyik érdekes "fazon": ...... amikor megláttam, elsőre kialakult egy érdekes ellentmondás. Ránézésre, legalább negyven éves volt, tehát öregebb mint én, de ahogy közelebb mentem, és elkezdtünk beszélgetni azt gondoltam:-te jó ég, ez a gyerek talán még napközis lehet. Szóval nagyon sok gúnnyal és rosszindulattal, egy olyan embert láttam, mint a Notre Dame-i toronyőr és Shrek rajzfilm figura keveréke. Kicsit megdöbbentem, mikor a feltett kérdésemre, hogy:"-Azelőtt hol dolgozot"-ra így válaszolt: "-Harangozó voltam!", és képzeljétek el jött a következő kérdés:"-Mi a neve?"... a válasz: " Shrek Zoltán"... egy darabig csendben voltam, valahogy sikerült komolynak maradni olyannyira, hogy megkérdezte:"csak nincs valami probléma?..." Ezt a kérdést nem akkor hallottam tőle utoljára. Naponta elég sokszor! Tudnillik ő volt a Bomag rázófejes hengeren, a tömörítést végző gép kezelője, és nagyon lelki ismeretesen végezte a munkáját. Én az ő munkáját ellenőriztem, egy ütőfejes behatolásmérővel(penetrometer). S valahányszor megjelentem, a tömörített területen, hogy elvégezzem a tömörségmérést, és ő megjelent, megkérdezte:"-Van-e valami probléma?" Én módfelett élveztem a szituációt, s lassan kezdtem azt érezni ő ellenőriz engem. Egy reggel gondoltam megelőzöm. Fogtam egy tiszta papírt, s 3 mm-s alkoholos filctollal ráírtam nagybetükkel: VAN-E VALAMI PROBLÉMA? Bepakoltam a műszereimet, és kimentem a kollégáimmal terepre, s alighogy elkezdtem a munkám, óramű pontossággal megjelent Shrek. Én épp-csak engedtem köszönni, gyorsan szavába vágtam:"Fogadjunk tudom, mit fogsz kérdezni!" Egy darabig gondolkozott, mert azért volt esze bőven. Azt mondja:"S, hogy tudod ezt bizonyítani?". Mondom neki úgy, hogy amit te most kérdezel azt én bent az irodában felírtam egy papírra. Tehát kérdezzd meg amit akartál. Erre ő: "-Van-e valami probléma?", s én kivettem a zsebemből a papírt és felmutattam....
Már végefelé jártunk a tevékenységnek, s megtudtam, szegényt elküldik. Nem kellett már annyi gépkezelő. Jó fej volt, nem tört meg csöppet sem. S miután kialakult egy baráti viszony közöttünk "generáltam" neki egy ilyen "virtuális" oklevelet. Kb ilyen szöveggel: Shrek Zoltánnak, Bomag erőgép kezelőjének, kiválóan magas teljesítményt nyújtó, problémamentes munkájáért... stb és ráraktam a fényképét. Tudjátok mennyire örült? Azt mondta ő még soha nem kapott ilyesmit, és hazavitte az Anyukájának. Nem tudtam megmagyarázni, hogy ez nem komoly... de ő ezt komolynak gondolta.
2007. október 24., szerda
Állatkert igazgató.
Időpont: 1976 október.
Helyszín: Brassó-Románia
Ötödikes voltam, tízéves. Tele ambiciókkal, mindenkit csodáltam aki nagyobb volt mint én, és valahogy, mindig rácsodálkoztam az addig nemlátott dolgokra. Szívtam magamba mindent amit a környezetem adhatott. Megfogható, értelmes és értelmetlen újdonságot egyaránt. De valahogy mégsem volt a terveim között, hogy állatkert igazgató szeretnék lenni. S mégis sikerült...
Elvittek osztálykirándulásra. Brassóba. Ez valami csodálatos élménynek igérkezett. Aznap nem volt iskola! Nem "okvetlenkedtek" a tanárok, nem kellet az agyonjavított, szamárfüles írkákat bújni, nem volt feleltetés. Szóval, bárcsak mindennap osztálykirándulás lett volna.
A legizgalmasabb program az osztálykirándulásban, a Brassói állatkert látogatása volt! Én addig még soha nem voltam állatkertben, és az oszálytársaim közül nagyon sokan, vadállatokat csak kisbabakorukban, a mesés leporellókben láttak. Sokáig elidőztem az oroszlán ketrece előtt. Mégiscsak az állatok királya! Sajnos ezt a feudalista birtokjogot, ott a Brassói Oroszlán nem akarta tudomásul venni. Lomha, lajhár módjára aludt, mintha nem is bősz sörényes uralkodó lenne, hanem valami nyugdíjas mormota. Csöppet sem zavarta, hogy a látogatók nem azt akarják látni, hogy Őkelme hogyan tud aludni... Ez az alamuszi viselkedés nemcsak engem boszantott, hanem egy arra sétáló fiatal szerelmes pár férfi tagját, akinek a kezében valami aktatáska himbálózott. Eme akta táska volt a "figyelem felkeltő eszköz". A férfi magasra lóbálta a kezével, a ketrec irányában. Jobb, uralkodói belátásokra biztatva a mi "Leónkat". S képzeljétek el az oroszlán felugrott... kinyújtotta tagjait... és nagyon becsapottnak érezte magát, amikor azt látta, hogy a tápláléknak vélt "repülő" tárgy, csak egy ronda táska, s azon mód visszafeküdt.
Aztán jöttem én. A régi tapasztalt idomár, aki már látta ezt a stiklit, hogy kell "megetetni" az oroszlánt, és persze ott, azon melegében eme remek szakmai tudásomat, be szerettem volna mutatni, főleg a lány osztálytársaimnak! Ott volt nálam a sapka. A bojtos sapka. Anyukám kötötte, és a hideg októberi reggelekre való tekintettel, lelkemre kötötte:"-Édösfijam, vigyed ezt a sapkát, ojjan hidegök a reggelök, ne fázzál meg, úgyes ojjan mandulafájós vagy..." Szóval a sapka bojtjánál fogva én is himbáltam egyet-kettőt, hátha felébresztem az alvó oroszlánt. Sikerült! És sikerült a sapkát is beejteni a ketrec elé, elég közel ahhoz, hogy az oroszlán a mancsával elérje, és behúzza magához,... delilatesse a bojt volt neki. Kissé nehezen ment le a gubanc a torkán, úgy hogy a végén a hátára feküdt, de a sapka ott maradt a két mancsa között...mint egy trófea!.......
Óriási sikerem volt!! Az osztálytársaim rohantak a "Legfelsőbb Bírósághoz" : "tanítóbácsii, tanítóbácsííííí, Viktor megetette az oroszlánt a sapkájával!!!" És akkor jött az én kitüntetésem. Személyesen Nagy Sándor adta át (-így hívták a tanító bácsit). Én már azt hittem, meg fog dícsérni, de csak felpofozott, s ez nekem nagyon fájt. Nem volt elég, hogy az oroszlán megette a sapkámat.... De itt még nem volt vége a történetnek! Hazafelé az autóbuszban hozta meg a "Bíróság" az ítéletét: ott az osztály előtt kineveztek Állatkertigazgatónak! Csöpett sem voltam büszke. Nagyon ciki volt, s mert ez látszott rajtam azok a komisz osztálytársaim tettek róla, hogy én tudjam: -Én vagyok az Állatkertigazgató! És a történetnek még mindig nincs vége, mert a ködös októberi estében, amikor haza érkeztem "hajonfejt". Jóanyám aki a legmerészebb álmaiban sem gondolt arra, hogy ez lesz a sapka sorsa, így fogadott: "Hova tetted a sapkát édösfijam??" És én... hát vágott az eszem mint a beretva: "-Brassóban a parkban ettünk, s mert harmatos volt a fű arra ültem és ott felejtettem"...
Helyszín: Brassó-Románia
Ötödikes voltam, tízéves. Tele ambiciókkal, mindenkit csodáltam aki nagyobb volt mint én, és valahogy, mindig rácsodálkoztam az addig nemlátott dolgokra. Szívtam magamba mindent amit a környezetem adhatott. Megfogható, értelmes és értelmetlen újdonságot egyaránt. De valahogy mégsem volt a terveim között, hogy állatkert igazgató szeretnék lenni. S mégis sikerült...
Elvittek osztálykirándulásra. Brassóba. Ez valami csodálatos élménynek igérkezett. Aznap nem volt iskola! Nem "okvetlenkedtek" a tanárok, nem kellet az agyonjavított, szamárfüles írkákat bújni, nem volt feleltetés. Szóval, bárcsak mindennap osztálykirándulás lett volna.
A legizgalmasabb program az osztálykirándulásban, a Brassói állatkert látogatása volt! Én addig még soha nem voltam állatkertben, és az oszálytársaim közül nagyon sokan, vadállatokat csak kisbabakorukban, a mesés leporellókben láttak. Sokáig elidőztem az oroszlán ketrece előtt. Mégiscsak az állatok királya! Sajnos ezt a feudalista birtokjogot, ott a Brassói Oroszlán nem akarta tudomásul venni. Lomha, lajhár módjára aludt, mintha nem is bősz sörényes uralkodó lenne, hanem valami nyugdíjas mormota. Csöppet sem zavarta, hogy a látogatók nem azt akarják látni, hogy Őkelme hogyan tud aludni... Ez az alamuszi viselkedés nemcsak engem boszantott, hanem egy arra sétáló fiatal szerelmes pár férfi tagját, akinek a kezében valami aktatáska himbálózott. Eme akta táska volt a "figyelem felkeltő eszköz". A férfi magasra lóbálta a kezével, a ketrec irányában. Jobb, uralkodói belátásokra biztatva a mi "Leónkat". S képzeljétek el az oroszlán felugrott... kinyújtotta tagjait... és nagyon becsapottnak érezte magát, amikor azt látta, hogy a tápláléknak vélt "repülő" tárgy, csak egy ronda táska, s azon mód visszafeküdt.
Aztán jöttem én. A régi tapasztalt idomár, aki már látta ezt a stiklit, hogy kell "megetetni" az oroszlánt, és persze ott, azon melegében eme remek szakmai tudásomat, be szerettem volna mutatni, főleg a lány osztálytársaimnak! Ott volt nálam a sapka. A bojtos sapka. Anyukám kötötte, és a hideg októberi reggelekre való tekintettel, lelkemre kötötte:"-Édösfijam, vigyed ezt a sapkát, ojjan hidegök a reggelök, ne fázzál meg, úgyes ojjan mandulafájós vagy..." Szóval a sapka bojtjánál fogva én is himbáltam egyet-kettőt, hátha felébresztem az alvó oroszlánt. Sikerült! És sikerült a sapkát is beejteni a ketrec elé, elég közel ahhoz, hogy az oroszlán a mancsával elérje, és behúzza magához,... delilatesse a bojt volt neki. Kissé nehezen ment le a gubanc a torkán, úgy hogy a végén a hátára feküdt, de a sapka ott maradt a két mancsa között...mint egy trófea!.......
Óriási sikerem volt!! Az osztálytársaim rohantak a "Legfelsőbb Bírósághoz" : "tanítóbácsii, tanítóbácsííííí, Viktor megetette az oroszlánt a sapkájával!!!" És akkor jött az én kitüntetésem. Személyesen Nagy Sándor adta át (-így hívták a tanító bácsit). Én már azt hittem, meg fog dícsérni, de csak felpofozott, s ez nekem nagyon fájt. Nem volt elég, hogy az oroszlán megette a sapkámat.... De itt még nem volt vége a történetnek! Hazafelé az autóbuszban hozta meg a "Bíróság" az ítéletét: ott az osztály előtt kineveztek Állatkertigazgatónak! Csöpett sem voltam büszke. Nagyon ciki volt, s mert ez látszott rajtam azok a komisz osztálytársaim tettek róla, hogy én tudjam: -Én vagyok az Állatkertigazgató! És a történetnek még mindig nincs vége, mert a ködös októberi estében, amikor haza érkeztem "hajonfejt". Jóanyám aki a legmerészebb álmaiban sem gondolt arra, hogy ez lesz a sapka sorsa, így fogadott: "Hova tetted a sapkát édösfijam??" És én... hát vágott az eszem mint a beretva: "-Brassóban a parkban ettünk, s mert harmatos volt a fű arra ültem és ott felejtettem"...
2007. október 17., szerda
A megtalált hang
Időpont: valamikor a XX. sz. eleje.
Itt, mielőtt még belekezdenék, az időpontot, és a személyeket szeretném azonosítani. Emlékeztek még a Ne' ruha, igyál kávét című beírásomra? Ott azt írtam, hogy a házat Balázsi Ferenc és neje Gáspár Lídia építette 1908-ban. Tehát, ha házat 1908-ban építették, ez az esemény kb. a 10-es évek elején, 1915-ben történhetett. Olyan időkben amikor mindennek igen nagy ára volt, s ennek megfelelően, igen nagy értéke. Az emberi munkának, s a munkáért kapott bérnek, értéke volt, legalább akkora, mint az emberek, egymás iránt tanúsított tiszetletének. A gyerekek a nagyszűlőket magázták. Magázták az Édesanyát, Édesapát s mi több a férj és feleség is, magázta egymást. Ha azt gondolnánk, hogy nagyon szigorúak voltak, az egy kicsit túlzás lenne. Inkább, kicsit következetesebbek voltak. Legalább annyira szükségük volt a gyöngédségre, a szeretetre mint bármikor, bárhol máshol a Földön, de fölöslegesen nem pazarolták, az akkori "energiát". Olajlámpával világítottak, de miután az olaj nagyon drága volt, csak akkor gyújtották meg, ha feltétlen szükség volt rá ! Az esti teendők ellátásához elegendő volt a "pest alja" tüzének fénye, vagy a "sparhelt" ajtaján, vagy tetején kiszűrődő világosság. Az olajlámpa fénye levélíráskor "kellet", vagy ha vendég volt, vagy ha ki kellett menni az istálóba! Mert oda kellett a világosság! A jószág lététől függött az életük. Mert rendnek kellett lenni! S minthogy a nagy rendben, minden háznak megvan a, maga füstje a mi Ferencünk és Lídiánk is összevesztek, és a veszekedésre ilyenkor úgy került fel a pont az "I"-re, hogy befejezéskor sokáig nem beszélgettek egymással! Beszédszünet volt!.........
A mi Ferencünk egy darabig türte a csendet de, hogy Ő szólalt volna meg elsőnek...
Nyár volt. Fényes nappal! Meggyújtotta a kanócot az olajlámpásban, és bevilágított a konyha sötétebb zúgaiba. Folytatta a kamrában, felvilágított a padlásfeljáróra. Bement a szobába. Lídia már figyelt. Szóval bement a szobába, a tiszta szobába, ahová általában csak hétvégén megy be az asszony, hogy a vasárnapi misére, fehér gyolcsinget hozzon az urának. Ott benn a szobában is bevilágított a szekrénybe, és legvégül elkezdte kipakolni a fiókokat!
Itt szólalt meg Lídia: -Mit keres Ferenc? Ferenc megállt a szorgalmas keresésben, ott ahol volt térden a fiókok előtt és ezt mondta: -Ezt kerestem,... megtaláltam,... a hangodat Lídia.
Itt, mielőtt még belekezdenék, az időpontot, és a személyeket szeretném azonosítani. Emlékeztek még a Ne' ruha, igyál kávét című beírásomra? Ott azt írtam, hogy a házat Balázsi Ferenc és neje Gáspár Lídia építette 1908-ban. Tehát, ha házat 1908-ban építették, ez az esemény kb. a 10-es évek elején, 1915-ben történhetett. Olyan időkben amikor mindennek igen nagy ára volt, s ennek megfelelően, igen nagy értéke. Az emberi munkának, s a munkáért kapott bérnek, értéke volt, legalább akkora, mint az emberek, egymás iránt tanúsított tiszetletének. A gyerekek a nagyszűlőket magázták. Magázták az Édesanyát, Édesapát s mi több a férj és feleség is, magázta egymást. Ha azt gondolnánk, hogy nagyon szigorúak voltak, az egy kicsit túlzás lenne. Inkább, kicsit következetesebbek voltak. Legalább annyira szükségük volt a gyöngédségre, a szeretetre mint bármikor, bárhol máshol a Földön, de fölöslegesen nem pazarolták, az akkori "energiát". Olajlámpával világítottak, de miután az olaj nagyon drága volt, csak akkor gyújtották meg, ha feltétlen szükség volt rá ! Az esti teendők ellátásához elegendő volt a "pest alja" tüzének fénye, vagy a "sparhelt" ajtaján, vagy tetején kiszűrődő világosság. Az olajlámpa fénye levélíráskor "kellet", vagy ha vendég volt, vagy ha ki kellett menni az istálóba! Mert oda kellett a világosság! A jószág lététől függött az életük. Mert rendnek kellett lenni! S minthogy a nagy rendben, minden háznak megvan a, maga füstje a mi Ferencünk és Lídiánk is összevesztek, és a veszekedésre ilyenkor úgy került fel a pont az "I"-re, hogy befejezéskor sokáig nem beszélgettek egymással! Beszédszünet volt!.........
A mi Ferencünk egy darabig türte a csendet de, hogy Ő szólalt volna meg elsőnek...
Nyár volt. Fényes nappal! Meggyújtotta a kanócot az olajlámpásban, és bevilágított a konyha sötétebb zúgaiba. Folytatta a kamrában, felvilágított a padlásfeljáróra. Bement a szobába. Lídia már figyelt. Szóval bement a szobába, a tiszta szobába, ahová általában csak hétvégén megy be az asszony, hogy a vasárnapi misére, fehér gyolcsinget hozzon az urának. Ott benn a szobában is bevilágított a szekrénybe, és legvégül elkezdte kipakolni a fiókokat!
Itt szólalt meg Lídia: -Mit keres Ferenc? Ferenc megállt a szorgalmas keresésben, ott ahol volt térden a fiókok előtt és ezt mondta: -Ezt kerestem,... megtaláltam,... a hangodat Lídia.
2007. október 16., kedd
Füle Ignác
2007. október 06 Bátaapáti, Tolna megye, Nagymórágyi völgy.
Amikor megláttam Ignác bácsit, éppen babot szedett. Odaköszöntem neki:- Adjon Isten! Jó munkát! Visszaköszönt és mondta:-Jöjjön babot szedni. Mondom -majd, ha jövök visszafelé. Asszongya: -akkor jó a bab, ha benne áll a disznó... Valóban ti szeretitek a "disznós bablevest".
Visszafelé valóban odamentem hozzá, akkor tudtam meg, hogy felvidéki kitelepített. S van neki egy olyan Aranyoklevele amelyik idestova már 77 éves, és még a nagyapjáé volt, s azt valahogyan fel kellene újítani, mert már szétesik. Itt van Ignác bácsi, és az "Aranyoklevél" fényképezett másolata.
2007. október 14., vasárnap
A "stuszni".
1986 június. Erdőfüle
A "stuszni", mifelénk, ott Olaszteleken két tárgyat jelentett:
1, egy fémlemezből készült hüvely, nagyjából olyan, mintha egy 15 cm. átmérőjű csőből levágnánk egy 20 cm. darabot. Arra volt alkalmas, hogy a kéménybe beleépítve ebbe a lyukba lehetett pontosan belehelyezni a "sípot" azaz a kályhacsővet.(soha nem került az ember fejére)
2, kötött lábszárvédő, általában csíkos, és a focisták használták, a lábuk védelmére. Jellemzően a lábukon, olykor felrakták a fejükre is, olyankor amikor hidegben az őszi fordulókon a tehergépkocsi rakfelületén utaztak egyik faluból a másikba. Ilyenkor azt lehetett látni, hogy 35-40, teljesen egyforma, piros-fehér csíkos "sapkás" ember, ott van egy csomóban...
Szóval... Andor barátom focizott és volt neki ilyen "stuszni". Valahányszor elmentünk kirándulni, mindig hozta magával a "stusznikat" és éjjelre felrakta a fejére, hogy ne fázzon a feje, meg, hogy ne másszon bele a "fülébe a fülbemászó"... tudnillik az esetek többségében olyan rögtönzött "sátrakat" készítettünk, hogy ilyen féltető volt, ágakból és szénából.
Balázs Sanyi, Hétfalusi csángó volt Szecselei. Ez a város ott van Brassó mellett és most már összeépült Brassóval(Tatrang, Zajzon, Szecsele...) Nos ezen a nyáron meglátogatott minket Sanyi, és úgy döntöttünk, hogy az Erdőfülei erdőre megyünk, a Kormos patak mellé, ahol a patak folyása mellett, remek borvízforrás volt. Megérkeztünk, s azon mód "felvertük a sátrat", s amikor eljött az este, felöltöztünk... Sanyi csak nézett... Minek estére felöltözni?? És mi szorgalmaztuk, hogy "öltözzcsakfel, mert éjjel hideg lesz". És én mondtam neki jó indulatúan, hogy: "Andornak van két 'stusznija, az egyiket szívesen oda adja, tedd fel a fejedre.".... Aztán itt egy kicsit megállt Sanyi az "öltözésben" és elég furcsa arccal, kételkedve kérdezte: "Milyen 'stusznit akarsz te nekem a fejemre húzni?? (persze ők ott Szecselében a stusznit csak a kéményben használták.)
A "stuszni", mifelénk, ott Olaszteleken két tárgyat jelentett:
1, egy fémlemezből készült hüvely, nagyjából olyan, mintha egy 15 cm. átmérőjű csőből levágnánk egy 20 cm. darabot. Arra volt alkalmas, hogy a kéménybe beleépítve ebbe a lyukba lehetett pontosan belehelyezni a "sípot" azaz a kályhacsővet.(soha nem került az ember fejére)
2, kötött lábszárvédő, általában csíkos, és a focisták használták, a lábuk védelmére. Jellemzően a lábukon, olykor felrakták a fejükre is, olyankor amikor hidegben az őszi fordulókon a tehergépkocsi rakfelületén utaztak egyik faluból a másikba. Ilyenkor azt lehetett látni, hogy 35-40, teljesen egyforma, piros-fehér csíkos "sapkás" ember, ott van egy csomóban...
Szóval... Andor barátom focizott és volt neki ilyen "stuszni". Valahányszor elmentünk kirándulni, mindig hozta magával a "stusznikat" és éjjelre felrakta a fejére, hogy ne fázzon a feje, meg, hogy ne másszon bele a "fülébe a fülbemászó"... tudnillik az esetek többségében olyan rögtönzött "sátrakat" készítettünk, hogy ilyen féltető volt, ágakból és szénából.
Balázs Sanyi, Hétfalusi csángó volt Szecselei. Ez a város ott van Brassó mellett és most már összeépült Brassóval(Tatrang, Zajzon, Szecsele...) Nos ezen a nyáron meglátogatott minket Sanyi, és úgy döntöttünk, hogy az Erdőfülei erdőre megyünk, a Kormos patak mellé, ahol a patak folyása mellett, remek borvízforrás volt. Megérkeztünk, s azon mód "felvertük a sátrat", s amikor eljött az este, felöltöztünk... Sanyi csak nézett... Minek estére felöltözni?? És mi szorgalmaztuk, hogy "öltözzcsakfel, mert éjjel hideg lesz". És én mondtam neki jó indulatúan, hogy: "Andornak van két 'stusznija, az egyiket szívesen oda adja, tedd fel a fejedre.".... Aztán itt egy kicsit megállt Sanyi az "öltözésben" és elég furcsa arccal, kételkedve kérdezte: "Milyen 'stusznit akarsz te nekem a fejemre húzni?? (persze ők ott Szecselében a stusznit csak a kéményben használták.)
2007. október 4., csütörtök
Fata Morgana-Délibáb
Amikor a "délibáb" című fotómat terveztem, Judit megkérdezte:-Miért akarod ezt a címet adni? Azért mert "délibáb", hogy így lássad a lányod...ruhában??....
Elgondolkoztam egy kicsit, és elkészítettem a fotót.
Íme.
2007. szeptember 17., hétfő
Ne' ruha, igyál kávét!
Helyszín: Székelyföld, Olasztelek.
Időpont: valamikor a 30-as évek eleje de lehet, inkább a 20-as évek vége mondjuk 1925-1930 közötti időszak.
A történetet Édesapámtól hallottam 1982-ben, amikor házat cseréltünk, és az "új" ház egy olyan mestergerendával rendelkezett, amelyikre rá volt vésve az alábbi szöveg: "ÉPÍTETTE BALÁZSI FERENC és neje GÁSPÁR LÍDIA 1908-ban". Amikor ezt a szöveget elolvastam megkérdeztem Apukámat , ki volt ez a Balázsi Feri? Apám válasza:
-Fijam az az embör vót aki eztöt a házat épitötte. Ojjan embör vót, hogy amikor vót a piac Udvarhejön, gyalog hamarébb hazajött mint a busz...
-Azt tudni kell, hogy Udvarhely 45-km.-re van Olasztelektől. Reggel indult oda a busz, és az út kb 3 három órát tartott!! A vásárnak vége volt, úgy dél és két óra között. A busz négykor indult vissza. Amikor a vásárnak vége volt Feri bá a hegyen kersztül elindult haza, s amire a busz beért Olasztelekre ő már meg is uzsonnázott!
-Na édösfijam, egy ijen vásárra, kivitte Feri bátyod a két tinóját. S igen-igen jó áron elatta. S még mielött haza indult vóna, bément a vendéglőbe, s kért a pincértől egy csupor kávét. A pincér amikor látta, hogy mijen rongyos ruhába vót, nem adott neki kávét. Aszonta ijen rongyos ruhájú embört ő nem szógál ki. S akkor Feri bá elment egy bótba s ott felőtözött tetőtől talpig, vót pénze elég. S visszament ugyanabba a vendéglőbe, s leült ugyanahhoz az asztalhoz, s amikor kijött ugyanaz a pincér, kitette a pénzit az asztalra, s aszonta -Hozzon egy vidör kávét! S amikor a pincér kivitte, ott a szeme előtt levetközött, s a ruhát belégyurta a vidörbe, s ezt monta:-Igyál kávét ruha, met neköd hozták!... S azután kifzette a vidör kávét és eljött onnón.
2007. szeptember 14., péntek
Egyszer volt barátság
Az eredeti fotó amelyik az egykori OBY trió+1 tagjait ábrázolja kb. 20 éve készült egy analóg Mamiya géppel. Ezt az előhívott papírképet fényképeztem le egy Nikon géppel. Ebből készítettem egy rétegmásolatot. A második rétegfotó egy Olympus géppel készült, és épp egy 70 tonnás dózerban ülök. A két réteget lágy fényben, szendvicsnegatívként "olvasztottam" össze.A fotó egy impresszió... Eredeti címe: "Így irtok én...". Az emlékeket? Nem sikerült. Még 70 tonnás dózerrel sem.
1 1/2 kifli
Időpont kb. 1975.
Helyszín: Petőc-Puszta, Baranya megye, Magyarország
Az említett helyen urániumot bányásztak, mélyműveléssel. S miután a helyszín a Pécsi Uránbányászati Központtól elég távol esett, Petőc-Puszta komoly infrastruktúrát kapott, elősegítendő a fémurán előállítását! Ide tartozott közlekedés, távközlés, étkeztetés, ... stb.
Az említett Petőc-Pusztán ezt úgy oldották meg, hogy a városból, Pécsről hordták ki a meleg ételt, amit a kantinban szolgáltak fel. Ezenkívűl a kantinban még sütöttek lángost, mely aféle hideg indító volt. És persze müködött még a kantin előterében a BÜFÉ !! Itt amolyan "étkezés kiegészítőket" is lehetett kapni olykor... de természetesen a célja az volt, hogy friss pékárút, tejterméket, űdítőket tudjon venni magának a bányász. A friss pékárunak nagyon nagy keletje volt, sokszor nem is jutott mindenkinek. Ezért a pékárú beszerzésének külön koreográfiája volt:
amikor az autóbusz reggel beérkezett, akkor az emberek java része rohant a lángoshoz, mert az ott volt frissen sütve... viszont aki elment lángosért, az nem kapott kiflit... :)) Ezért ezt úgy oldották meg, hogy már az autóbuszban megbeszélte a két haver, hogy egyikük elrohan lángosért, másikuk sorba áll kifliért. Ez müködött is rendesen. Csak nem mindig van az embernek az autóbuszban utastársa. S, ha adott esetben az emberünk egy körfürészes baleset kapcsán, mínusz egy fél ujjal ússza meg, akkor bizony... kész szerencsétlenség a kifli beszerzése!!
Mert a mi barátunk akinek összesen 9 1/2 újja volt, rohant be lángosért, de kifli is kellett volna szegénynek. Tehát egy cselhez folyamodott. A büfé előtt egy kicsit lasított és kiáltotta: "Jolika tegyél félre két kiflit"... s mutatta a kettőt, mint minden normális ember. Csakhogy Ő... ugye?
Nnamármostan... Jolika, aki akkor még nem volt anyósom, de már akkor is jó humorral rendelkezett, kettévágott egy kiflit, és gondosan félre tett a mi emberünknek másfél kiflit... és amikor jött, hogy "Na, Jolikám jöttem a kiflijeimért"... akkor teljesen blazírt arccal, szépen becsomagolva kihelyezte a pultra az 1 1/2 kiflit.... :))))
Jó szerencsét!
Helyszín: Petőc-Puszta, Baranya megye, Magyarország
Az említett helyen urániumot bányásztak, mélyműveléssel. S miután a helyszín a Pécsi Uránbányászati Központtól elég távol esett, Petőc-Puszta komoly infrastruktúrát kapott, elősegítendő a fémurán előállítását! Ide tartozott közlekedés, távközlés, étkeztetés, ... stb.
Az említett Petőc-Pusztán ezt úgy oldották meg, hogy a városból, Pécsről hordták ki a meleg ételt, amit a kantinban szolgáltak fel. Ezenkívűl a kantinban még sütöttek lángost, mely aféle hideg indító volt. És persze müködött még a kantin előterében a BÜFÉ !! Itt amolyan "étkezés kiegészítőket" is lehetett kapni olykor... de természetesen a célja az volt, hogy friss pékárút, tejterméket, űdítőket tudjon venni magának a bányász. A friss pékárunak nagyon nagy keletje volt, sokszor nem is jutott mindenkinek. Ezért a pékárú beszerzésének külön koreográfiája volt:
amikor az autóbusz reggel beérkezett, akkor az emberek java része rohant a lángoshoz, mert az ott volt frissen sütve... viszont aki elment lángosért, az nem kapott kiflit... :)) Ezért ezt úgy oldották meg, hogy már az autóbuszban megbeszélte a két haver, hogy egyikük elrohan lángosért, másikuk sorba áll kifliért. Ez müködött is rendesen. Csak nem mindig van az embernek az autóbuszban utastársa. S, ha adott esetben az emberünk egy körfürészes baleset kapcsán, mínusz egy fél ujjal ússza meg, akkor bizony... kész szerencsétlenség a kifli beszerzése!!
Mert a mi barátunk akinek összesen 9 1/2 újja volt, rohant be lángosért, de kifli is kellett volna szegénynek. Tehát egy cselhez folyamodott. A büfé előtt egy kicsit lasított és kiáltotta: "Jolika tegyél félre két kiflit"... s mutatta a kettőt, mint minden normális ember. Csakhogy Ő... ugye?
Nnamármostan... Jolika, aki akkor még nem volt anyósom, de már akkor is jó humorral rendelkezett, kettévágott egy kiflit, és gondosan félre tett a mi emberünknek másfél kiflit... és amikor jött, hogy "Na, Jolikám jöttem a kiflijeimért"... akkor teljesen blazírt arccal, szépen becsomagolva kihelyezte a pultra az 1 1/2 kiflit.... :))))
Jó szerencsét!
2007. szeptember 3., hétfő
A halnyelű bicska
1975 július... Olasztelek
Ez volt az első bicskám. Apukámtól kaptam, hosszú "uzsikálás" után, hogy már elég nagy vagyok, és nem veszítem el, és a kezem sem vágom el Apukaaaa.... És, hogy végre megkaptam, azt épp annak köszönhettem, hogy hoztak a falu boltjába. Ami valójában nem is bolt volt, hanem valami titokzatos kincsestár ahol minden volt ami kellett a falusi embernek. Varrógép, mosógép. Kabát, bugyi. Korcsolya, labda. Gumióvszer, hajsampon. Könyv, gyurma. Patkószög, kenyér... szóval...minden! És folyamatosan petróleumszag volt, nemcsak azért, mert az is volt kapható, hanem azért mert, a padlót is azzal mosták fel...
És persze végre meghozták a bicskát. Igazit. Halnyelűt, és a végén volt egy karika, és láncot lehetett rá tenni.
Apuka, Apukaaa! Rohantam haza...-meghozták a bicskát! Anyukám egyszer jól elvert mert nem vettem kenyeret, s adott még 10 lejt, mert a bicska 7lej és 20bani volt, s riasztott vissza a boltba, hogy vegyem meg azt a nyavalyás bicskát, de ne merjek kenyér nélkül haza állítani mert saját kezüleg fog fűzfa pálcát vágni, a vadonatúj bicskával és akkor a legközelebbi "kenyeres" napon már pálcával fog kikisérni a boltba, kenyérért!!
Szóval megvettem a bicskát, és még 10dkg cukorkát, és persze kaptam kenyeret.
Volt öröm! Apukám "megfente", lemosta róla a gyári zsírt mert be volt zsírozva, hogy ne rozsdázzon. Mert ez egy olyan bicska volt. Azért kellett mindig zsebben hordani. Hogy fényes legyen! Én persze nem vihettem az iskolába. Még az kellett volna... De a délután. Alig vártam.
Hogy kimehessek a Kormos patak mellé. Nyílat, nyílvesszőt, parittya ágast faragni. S amikor már egy egész arzenál volt, ezekből a fegyverekből, és már biztonságosan tudtam használni a bicskát, elhívtam Győzőt is, hogy végre neki is tudjam megmutatni, a kincsemet. És neki is faragjunk fegyvereket, hogy aztán megépítsük végre a várunkat, és elverjük az alszegieket.
Jött Győző, és én lelkesen vittem ki a patak mellé, ahol már annyiszor kipróbáltam a bicskám. S addig nem látott bozótosokba kalauzoltam Győzőt, hogy én milyen bátor vagyok. Nekem van bicskám. S ahogy a legjobb ágakat kerestem, hogy Győzőnek is legalább nyíla jó legyen, egyre merészebben behajló ágak után nyúlkáltam...egyszercsak bele ejtettem a bicskát a bozótba, ami a szemem láttára csúszott bele a patakba, és még utána sem tudtam nyúlni. A patak mély volt, nem találtuk meg a bicskát. Ott álltam letaglózva, nagyon szomorúan. Győző is ott állt mellettem, Ő is szomorúan, de azért egy kicsit kajánul, hogy már nekem sincs bicskám... de azért próbált megvigasztalni, ezt mondta:"-Hadd el Viktor, egyszer majd kiszárad a patak, s akkor megtalálod a bicskád..."
Ez volt az első bicskám. Apukámtól kaptam, hosszú "uzsikálás" után, hogy már elég nagy vagyok, és nem veszítem el, és a kezem sem vágom el Apukaaaa.... És, hogy végre megkaptam, azt épp annak köszönhettem, hogy hoztak a falu boltjába. Ami valójában nem is bolt volt, hanem valami titokzatos kincsestár ahol minden volt ami kellett a falusi embernek. Varrógép, mosógép. Kabát, bugyi. Korcsolya, labda. Gumióvszer, hajsampon. Könyv, gyurma. Patkószög, kenyér... szóval...minden! És folyamatosan petróleumszag volt, nemcsak azért, mert az is volt kapható, hanem azért mert, a padlót is azzal mosták fel...
És persze végre meghozták a bicskát. Igazit. Halnyelűt, és a végén volt egy karika, és láncot lehetett rá tenni.
Apuka, Apukaaa! Rohantam haza...-meghozták a bicskát! Anyukám egyszer jól elvert mert nem vettem kenyeret, s adott még 10 lejt, mert a bicska 7lej és 20bani volt, s riasztott vissza a boltba, hogy vegyem meg azt a nyavalyás bicskát, de ne merjek kenyér nélkül haza állítani mert saját kezüleg fog fűzfa pálcát vágni, a vadonatúj bicskával és akkor a legközelebbi "kenyeres" napon már pálcával fog kikisérni a boltba, kenyérért!!
Szóval megvettem a bicskát, és még 10dkg cukorkát, és persze kaptam kenyeret.
Volt öröm! Apukám "megfente", lemosta róla a gyári zsírt mert be volt zsírozva, hogy ne rozsdázzon. Mert ez egy olyan bicska volt. Azért kellett mindig zsebben hordani. Hogy fényes legyen! Én persze nem vihettem az iskolába. Még az kellett volna... De a délután. Alig vártam.
Hogy kimehessek a Kormos patak mellé. Nyílat, nyílvesszőt, parittya ágast faragni. S amikor már egy egész arzenál volt, ezekből a fegyverekből, és már biztonságosan tudtam használni a bicskát, elhívtam Győzőt is, hogy végre neki is tudjam megmutatni, a kincsemet. És neki is faragjunk fegyvereket, hogy aztán megépítsük végre a várunkat, és elverjük az alszegieket.
Jött Győző, és én lelkesen vittem ki a patak mellé, ahol már annyiszor kipróbáltam a bicskám. S addig nem látott bozótosokba kalauzoltam Győzőt, hogy én milyen bátor vagyok. Nekem van bicskám. S ahogy a legjobb ágakat kerestem, hogy Győzőnek is legalább nyíla jó legyen, egyre merészebben behajló ágak után nyúlkáltam...egyszercsak bele ejtettem a bicskát a bozótba, ami a szemem láttára csúszott bele a patakba, és még utána sem tudtam nyúlni. A patak mély volt, nem találtuk meg a bicskát. Ott álltam letaglózva, nagyon szomorúan. Győző is ott állt mellettem, Ő is szomorúan, de azért egy kicsit kajánul, hogy már nekem sincs bicskám... de azért próbált megvigasztalni, ezt mondta:"-Hadd el Viktor, egyszer majd kiszárad a patak, s akkor megtalálod a bicskád..."
2007. augusztus 2., csütörtök
Crossbar... avagy a falu ventillátora
Magyarsarlóson lakom, zsáktelepülés.
Ahogy a környékbeli lakosok mondják: "lenn a gödörben"...
A faluba 10%-os lejtőn lehet bejutni. A komunikáció a külvilággal eléggé akadozna, ha a modern technika nem segítene az ilyen gödör falunak. A telefonos kapcsolat egy ún. "crossbar" állomással van megoldva. Pontosabban, a falu magaslatán a temetőnél épült egy torony, ahol rádiójeleken keresztül érkezik a telefonos jel egy alközpontba, és onnan mennek ki a hívások a faluba. Visszafele meg ennek a fordítottja. (röviden) Ennek az alközpontnak az energia ellátását egy napkollektorral, és egy "szélmalommal" oldották meg...
Dátum:2007 jul. 21. Kánikula.
A párommal és Zsófival, Erikával akinek szintén van egy kislánya aki másfél hónappal idősebb Zsófinál, és Tomika a fia aki most volt elsős, fölmentünk kukoricát szedni. Útba ejtve így a temető előterét és természetesen a crossbar állomást. A kánikula egy kicsit elviselhetőbb volt, mert fújt a szél. Ennek megfelelően a "szélmalom" lapátjai igen élénken pörögtek. Tomika figyelte a dolgot, és amikor jöttünk hazafelé mejegyezte:"- olyan meleg van, hogy be kellett kapcsolni a ventilátort, hogy hűtse egy kicsit a falut." ...
2007. augusztus 1., szerda
Tátáka... aki olyan, mint egy farkas (1974)
Családi fotókat nézegettem.
Kedvenc szórakozásom volt. Nézem a képeket, és az arcokon látható mimikához "gyártottam" szöveget. Szóval feliratoztam a képet, egyfajta képregény szöveget narráltam hozzá. Pl. igy: az egyik fotón ott volt egy karcolás, amely rajta volt a negatívon, s ez a papírképen úgy jött le, mintha Oszi bácsi (Márkó Oszkár) a kezében tartott volna egy injekciós fecskendőt. A képen rajta volt Apuka is (a kocsma udvarán készült), így a fotó ezt a szöveget kapta: "-Ne szúrd meg Apukát!!"... és erősen ütöttem a képet.
A szóban forgó... Tátáka, Mámáka (nagyapám, nagymamám) Tusnánfürdőn lakott. Meglátogatta Őket, Irma néném, a családjával, és Márton bátyám a családjával. Ez alkalommal kimentek a Csukás tóhoz, és ott volt egy remek hely fotózáshoz. A tóba bele volt helyezve egy 5-6 tonnás andezit tömb, és keskeny pallón lehetett bemenni a sziklához, s ha ott megtelepedett a csoport, és fotó készült olyan volt, mintha a tó közepén "ültek" volna.
Tátáka ott állt, látszott, hogy Ő a családfő. Karján egy balon kabátot tartott és nézett a kamerába. Expozíció. Elkészült a fotó.
Amikor hozzánk került a fotó, fogtam-tartottam a kezemben, néztem egy darabig és ezt mondtam:"-Tátáka itt ezön a képön, olyan mint egy farkas."........
Képzeljétek el!
Tudjátok, ahogy nem ismerik fel az óriáskigyóban az elefántot. Kalapnak nézik a felnőttek (Kis herceg)
...........
Eltelt néhány év.
Orsi lányom amikor nyolc éves lett, kezébe adtam adtam a fényképet, és elmeséltem a történetet. Ő is tartotta a kezében, nézte egy darabig és ezt mondta:"-Tényleg olyan mint egy farkas."...
Kedvenc szórakozásom volt. Nézem a képeket, és az arcokon látható mimikához "gyártottam" szöveget. Szóval feliratoztam a képet, egyfajta képregény szöveget narráltam hozzá. Pl. igy: az egyik fotón ott volt egy karcolás, amely rajta volt a negatívon, s ez a papírképen úgy jött le, mintha Oszi bácsi (Márkó Oszkár) a kezében tartott volna egy injekciós fecskendőt. A képen rajta volt Apuka is (a kocsma udvarán készült), így a fotó ezt a szöveget kapta: "-Ne szúrd meg Apukát!!"... és erősen ütöttem a képet.
A szóban forgó... Tátáka, Mámáka (nagyapám, nagymamám) Tusnánfürdőn lakott. Meglátogatta Őket, Irma néném, a családjával, és Márton bátyám a családjával. Ez alkalommal kimentek a Csukás tóhoz, és ott volt egy remek hely fotózáshoz. A tóba bele volt helyezve egy 5-6 tonnás andezit tömb, és keskeny pallón lehetett bemenni a sziklához, s ha ott megtelepedett a csoport, és fotó készült olyan volt, mintha a tó közepén "ültek" volna.
Tátáka ott állt, látszott, hogy Ő a családfő. Karján egy balon kabátot tartott és nézett a kamerába. Expozíció. Elkészült a fotó.
Amikor hozzánk került a fotó, fogtam-tartottam a kezemben, néztem egy darabig és ezt mondtam:"-Tátáka itt ezön a képön, olyan mint egy farkas."........
Képzeljétek el!
Tudjátok, ahogy nem ismerik fel az óriáskigyóban az elefántot. Kalapnak nézik a felnőttek (Kis herceg)
...........
Eltelt néhány év.
Orsi lányom amikor nyolc éves lett, kezébe adtam adtam a fényképet, és elmeséltem a történetet. Ő is tartotta a kezében, nézte egy darabig és ezt mondta:"-Tényleg olyan mint egy farkas."...
2007. július 16., hétfő
"ET"
Volt már olyan örömötök, hogy hosszú kinlódás után, végre meg tudtatok csinálni valamit?
Főleg úgy, hogy ellőtte már többször nekifogtatok, és egyszer sem sikerült?
Talán már le is mondtatok róla?...de valahogy mégis foglalkoztatok a gondolattal.
Ott van az a "ketyere", s nem müködik...
Ja, és előtte müködött!
Aztán hip-hopp, fogtad a kezedbe a "következő" alkalommal, és nem, és nem.
Először azt hitted, szórakozik veled.
Másodszor is.
Harmadszor már közel voltál ahhoz, hogy oda vágjad. Csak azért nem tetted, mert az amúgy is kevés pénzedből sokat adtál ki érte, s közben még emlékeztél rá, milyen fontos volt, hogy legyen.
Egy tükör reflexes fényképező gép.
Nem kompakt, mert az már van.
De végre, legyen neked is. Zenit. ET.
Megvetted. Persze, vettél hozzá egy frankó teleobjektívet, mert ez már tud olyat is, hogy cserélhető az "obija".
Nem mint egy kompakt gép.
...Aztán rájössz, hogy nem tudod használni.
..........................................................................
Most már igen. Megcsináltam.
Csak most már nem kell használni.
Van másik.
Ez "kiöregedett".
Megöregedett. A technika fejlődése miatt.
De te sem vagy már fiatal.
A gép része a fiatalságodnak. A tied.
2007. július 9., hétfő
Trianon titkai
...Versailles és Trianon kőhajításra van egymástól, összetartozik.
...Verasilles a francia glóriát hirdető arrogáns, ragyogó királyi kastély.
...Trianon a királyné tehénistálója volt. Ide járt a királyné udvarhölgyeivel, szórakozásból tehenet fejni(és ricsajt játszani). Ez a kapcsolat nemcsak földrajzilag jelképez. Politikailag is.
Versailles-ban Németországot szégyenítették meg.
Trianonban, a tehénistáló melletti, földszintes hodályszerű lakban, Németország szövetségesét, Magyarországot... békediktátumában darabolta fel a tigris, Franciaország miniszterelnöke, az öreg Clemenceau.
Franciaország, németgyülöletétől elvakulva, országunk csonkjaival próbált németellenes szövetségeseket szerezni, az általa létrehozott cseh, román, és a szerb álamokban. Meg lehet itt még azt is jegyezni, hogy a miniszterelnök fia, a papa ellenkezése dacára-egy magyar nőt vett feleségül, majd az öreg erőszakoskodása miatt-feleségestől öngyilkos lett...
Értehető, hogy ilyen okok létezése elvonta a figyelmet a békediktátum kérdésében az államtitkárok és a tábornokok korrupt magatartásáról. Ezért tömhette meg a békeszerződés a román internáló táborok, börtönök, és a Dunacsatorna hullagödreit magyar, német és zsidó százezrek hulláival.
Az is hozzájárult balsorsunkhoz, hogy Magyarország akkor volt a Szovjetunió barátja, amikor mindenki ellensége volt annak.
Rosszul politizáló, becsületes balek nép vagyunk.
De a Szovjetunió kellően meghálálta, a magyar hadifoglyoktól ás a Tanácsköztársaságtól kapott segítséget.
Versailles miatt halt meg több mint harmincmillió ember a második világháborúban.
Ez a szellem termelte ki a holocaustot.
Trianon miatt lettünk ismét német szövetségesek és halt meg egymillió testvérünk. Miatta tapossák román buldózerek sárba falvainkat és jövőnket.(ha tűrjük)
A Trianont szentesítő "Párizsi Békeszerződés"-ek agymosó intézkedései következtében alacsonyodott, gerinctelenedett vezető értelmiségünk egy része oda, hogy a hivatalosság nevében, a tudományos komolyságra hivatkozva, hamisított népszámlálási adatokat hitelesít magyar részről-a világ politikusai és a közvélemény előtt-, hogy az erdélyből kiűzött magyar menekülteket románokként tünteti fel a Magyar Vöröskereszt, és a Magyar Sajtó, hogy a Magyarországot vezető régi kommunisták egy része a Nemzetek Egyenlőségét állító kommunista eszmék ellenére, a proletár testvériség címén segédkezvén a románoknak a magyargyilkolásban, hogy a Magyrországi Kommunista Ellenzék az Erdélyi és a Csángó Magyarság nemzeti önrendelkezési jogait árulja Budapesten, a magyarfaló román kommunista ellenzéknek.
Trianon és következményei a népek elleni szennyes árulást és igazságtalanságot jelképezik:-a rosszat.
Zolcsák István
Erdélyi Világszövetség Társelnöke
Sao Paulo 1989 november 17
...Verasilles a francia glóriát hirdető arrogáns, ragyogó királyi kastély.
...Trianon a királyné tehénistálója volt. Ide járt a királyné udvarhölgyeivel, szórakozásból tehenet fejni(és ricsajt játszani). Ez a kapcsolat nemcsak földrajzilag jelképez. Politikailag is.
Versailles-ban Németországot szégyenítették meg.
Trianonban, a tehénistáló melletti, földszintes hodályszerű lakban, Németország szövetségesét, Magyarországot... békediktátumában darabolta fel a tigris, Franciaország miniszterelnöke, az öreg Clemenceau.
Franciaország, németgyülöletétől elvakulva, országunk csonkjaival próbált németellenes szövetségeseket szerezni, az általa létrehozott cseh, román, és a szerb álamokban. Meg lehet itt még azt is jegyezni, hogy a miniszterelnök fia, a papa ellenkezése dacára-egy magyar nőt vett feleségül, majd az öreg erőszakoskodása miatt-feleségestől öngyilkos lett...
Értehető, hogy ilyen okok létezése elvonta a figyelmet a békediktátum kérdésében az államtitkárok és a tábornokok korrupt magatartásáról. Ezért tömhette meg a békeszerződés a román internáló táborok, börtönök, és a Dunacsatorna hullagödreit magyar, német és zsidó százezrek hulláival.
Az is hozzájárult balsorsunkhoz, hogy Magyarország akkor volt a Szovjetunió barátja, amikor mindenki ellensége volt annak.
Rosszul politizáló, becsületes balek nép vagyunk.
De a Szovjetunió kellően meghálálta, a magyar hadifoglyoktól ás a Tanácsköztársaságtól kapott segítséget.
Versailles miatt halt meg több mint harmincmillió ember a második világháborúban.
Ez a szellem termelte ki a holocaustot.
Trianon miatt lettünk ismét német szövetségesek és halt meg egymillió testvérünk. Miatta tapossák román buldózerek sárba falvainkat és jövőnket.(ha tűrjük)
A Trianont szentesítő "Párizsi Békeszerződés"-ek agymosó intézkedései következtében alacsonyodott, gerinctelenedett vezető értelmiségünk egy része oda, hogy a hivatalosság nevében, a tudományos komolyságra hivatkozva, hamisított népszámlálási adatokat hitelesít magyar részről-a világ politikusai és a közvélemény előtt-, hogy az erdélyből kiűzött magyar menekülteket románokként tünteti fel a Magyar Vöröskereszt, és a Magyar Sajtó, hogy a Magyarországot vezető régi kommunisták egy része a Nemzetek Egyenlőségét állító kommunista eszmék ellenére, a proletár testvériség címén segédkezvén a románoknak a magyargyilkolásban, hogy a Magyrországi Kommunista Ellenzék az Erdélyi és a Csángó Magyarság nemzeti önrendelkezési jogait árulja Budapesten, a magyarfaló román kommunista ellenzéknek.
Trianon és következményei a népek elleni szennyes árulást és igazságtalanságot jelképezik:-a rosszat.
Zolcsák István
Erdélyi Világszövetség Társelnöke
Sao Paulo 1989 november 17
2007. július 7., szombat
Aplicatie-2
1988.május 09 Borsa-Máramaros Megye, Hegyivadász Zászlóalj, Aknavető Üteg
Megérkeztünk.
-A hétnapos hadgyakorlat "nasol"(kemény) volt! Itt bemutatta mindenki, hogy a nyolc hónap alatt, mit volt képes megtanulni.
-Itt láttam, hogy mennyire tévesen értékelik a dolgokat a kedves kollégáim. Megtudtam, kit miként kell kezelni.
Az orrvérzésig kihasznált napi program után amit legtöbbször a "haverjaim" javára csináltam (mert a hétnapos gyakorlat alatt, éjszakánként nem aludtam rendesen, hogy biztosítsam az üteg készletének a felügyeletét)...megkaptam a "revansat"=visszavágó:
-"Futu'te'n gurö, de ungur",... "Ün pizdá möti",...(basználak szájba te magyar,... az anyád picsája...)
..................................................
-Fájt! És fáj most is!
-Teljesen kiközösítettnek éreztem magam, olyannak akinek már nincs senkije, nem kell senkinek, teljesen elhagyott.
De most is... bérci fenyőnek éreztem magam, s bármennyire is hullottak a könnyeim, így bíztattam magam:"-Ne félj, te tovább tartassz mint a tél..." És a bérci fenyő megtette a magáét. A maga módján. A helyzett adta lehetőséget kihasználva.
-Ma nagyon-nagyon megörvendztetett a Gabi és az Andor csomagja!... Mégsem vagyok egyedül, mégis szeret és vár valaki. S aki "om de treábö"(=rendes ember) volt, az kóstolhatott a Gabi süteményéből(tudván ugye, hogy egy ilyen hadgyakorlat után mennyire ki van éhezve az ember az édességre...), de Gavrila Marius, az áruló, nem!...
.......................
Egy kicsit talán kemények voltak ezek a sorok.
És kissé talán durvák.
Természetesen ide tartozik, ehhez a hangulathoz a "Ghinda-2 " is. Ezekkel a sorokkal megpróbáltam leírni, azt a hangulatot ami uralkodott, olykor... a Román hadseregben, a legénység között, a régiók, a nemzetiségek találkozásával.
A hadvezetés megtett mindent. Tanítatta és értékelte a megbízható embereket, azért is helyeztem ide egy-két "bizonyítékot". A belső hangulatot, a szélsőséges gondolkodást nem tudta kezelni,... még fenyítéssel sem.
....................
-a fenn látható fotodokumentum kb. ezt tartalmazza:
Kiválló minősítés Nagy Viktornak aki a katonai szolgálati, kiképzési ideje alatt kiválló erdményeket ért el, és méltó magatartással, odaadással szolgálta a hazáját...
-Igen a magyar anyanyelvű, román állampolgár. Ilyen emberek jók voltak megbízható feladatokra a Román hadseregben. A legénység utálta őket mint a szart!!
Aplicatie
1988.május 03-08 Hadgyakorlat, tábor;Román Hadsereg, Hegyivadász Zászlóalj.
Aplicatie=Hadgyakorlat
A 200 km-s menetgyakorlat, és tábor Románia Északi területén, Suceava és Maramures(szucsáva-máramaros) megyékben zajlott.
Csodálatos vidék, Bucovina havasi fenyvesei, a Toroiaga csúcs(1903m), a Lala, és a Capra(kecske) tavakkal;
Az út néhol annyira összeszűkűl, hogy két jármű nem férne el egymás mellett, ilyen a Pasul Prislop... a Pas és a Prislop szavak a román nyelv érdekessége, ugyanis mindkettőnek a jelentése ugyanaz:
-a "Prislop"= hágót, átkelőt jelent.
-a "Pas" =szorost, hágót jelent.
2007. július 6., péntek
Kiáltok
Kiáltok, ha fáj a múltam,
S magamba zárkózok.
Vártam a holnapot, s hittem,
Hogy ti is kiálltok,
A történelmet a szívükben hozó társatok mellett.
Kiáltok, ha arcul csap a jelen,
Mert embertelen lételem a nevem.
Az állatok megértik, de az emberek nem.
Máramarosban csak a lovak.
A nevem lételem, és itt él velem.
Ember, tedd el, ne tedd, ne vedd. Fedd.
Kiálltok? Rá álltok? Rá látok! Rá állok!
Kiáltok, ha múlt a jelen.
Etele, Ond, Tas, Hunor.
Nevek. Nem a te neved, fattyú. Hazátlan.
Nem te vagy itt. Bántalak.
Bántanak. Bántottak. Bántam. Bánom!
Kiálltok, ha tudjátok én vagyok?
Kiáltok. Már halkan. Csak én hallom.
Nem. Nem vádolok.
Csak megsíratom múltam,
És jelenem.
Kiállok! Kiszállok!
2004.Május 19. Pécs-Laterum
2007. július 5., csütörtök
Gatya a csirkéknek
1970 (kb)augusztus vége...pillanatok a múltból; Olasztelek.
Amint azt már észrevehettétek, falun éltem az Erdővidéki Olaszteleken.
Ott minden háziasszony, egyben gazda asszony volt. A kertben termelte meg a zöldségfélét, télire, ő is tartósitotta. Állatokat tartott. Egész változatos állományt, de elsősorban baromfit.
Liba, kacsa, tyúk. A libát évente kétszer is "megültették", tapasztalati összefüggések alapján, ha látták az évszak minőségét, jöhetett a második fészekalj pipe, a kislibák. Ezek még biztosan felnőttek a fagyok előtt. Ezek voltak a sarjú pipék. Gyerekek feledata volt az etetés, a kapu előtt.
A tyúkot ugyanígy kétszer, sőt néha háromszor háromszor is "megültették", de ennek a harmadik fészekaljnak már elég bizonytalan volt a sorsa. Ezeknek mondták a szomszédasszonyok: "-Mancika, ezeknek gatyát(gagyát) kell varjál..."
Mancika,... Anyukám volt, és én figyeltem. Természetesen sajnáltam a "kicsi csirkéket".
S akkor neki álltam gagyát varnni... és mert ilyen anyag általában minden háztartásban volt... piros zászló anyagból. A kék nem állt jól a sárga kicsi csirkéknek.
Anyukám ollójával "leszabtam" az anyagot, kivágtam rá a két lyukat a lábaknak, s épp a csirkére próbáltam ráadni, ott a nyári konyha döngölt földjén, amikor megjött Anyuka.
Persze nagyon mókásnak találta a dolgot...
Amint azt már észrevehettétek, falun éltem az Erdővidéki Olaszteleken.
Ott minden háziasszony, egyben gazda asszony volt. A kertben termelte meg a zöldségfélét, télire, ő is tartósitotta. Állatokat tartott. Egész változatos állományt, de elsősorban baromfit.
Liba, kacsa, tyúk. A libát évente kétszer is "megültették", tapasztalati összefüggések alapján, ha látták az évszak minőségét, jöhetett a második fészekalj pipe, a kislibák. Ezek még biztosan felnőttek a fagyok előtt. Ezek voltak a sarjú pipék. Gyerekek feledata volt az etetés, a kapu előtt.
A tyúkot ugyanígy kétszer, sőt néha háromszor háromszor is "megültették", de ennek a harmadik fészekaljnak már elég bizonytalan volt a sorsa. Ezeknek mondták a szomszédasszonyok: "-Mancika, ezeknek gatyát(gagyát) kell varjál..."
Mancika,... Anyukám volt, és én figyeltem. Természetesen sajnáltam a "kicsi csirkéket".
S akkor neki álltam gagyát varnni... és mert ilyen anyag általában minden háztartásban volt... piros zászló anyagból. A kék nem állt jól a sárga kicsi csirkéknek.
Anyukám ollójával "leszabtam" az anyagot, kivágtam rá a két lyukat a lábaknak, s épp a csirkére próbáltam ráadni, ott a nyári konyha döngölt földjén, amikor megjött Anyuka.
Persze nagyon mókásnak találta a dolgot...
2007. július 3., kedd
Ghinda 2
1988 Június 06, Beszterce, Katonai Tábor, Román Hadsereg
Rendtől- rendig,
bomladozó hajnalban,
vágja magát az ember.
Vágja a rendet, élezi a kaszát,
Vágja a rendet, élezi a kaszát!
-----------------------------
Vágja a rendet, megveri a kaszát!
Megveri a kaszát,
Megveri magát
Kaszával.
Kaszanyélre támaszkodva állnak
a sor végén,
a zakó már nincs rajtuk.
Forró a válluk.
-Hozzák a reggelit!
Ételhordó, ételszag, embersor,
Inoxtál, inoxkanál, csámcsogás.
Élezik a kaszát, a sor végén,
a nadrág már nincs rajtuk.
Megfeszül minden izmuk!
Vágják a rendet, élezik a kaszát,
Vágják a rendet, élezik a kaszát.
--------------------------------
Vágják a rendet, megverik a kaszát.
Megverik a kaszát,
-Jobban vág a kasza!
Ég az egész testük,
Vörösre perzselte a Nap.
-Hozzák az ebédet!
Ételhordó, ételszag, embersor.
Inoxtál, inoxkanál, csámcsogás.
Száraz ágon csüng a kasza,
Mellette fenőkő.
Almafa árnyékában
Két óra pihenő.
Kettő, három óra; véget ért a hangyás,
kutyalegyes álom...
Sorban vannak, vágják,
Szabó Andris, Farkas Győző
Ember.
Börbáte, cse fács börbáte?
Cse ávec ku Szábó?
Öm plácse musztácá!
(ember,mit csinálsz ember?
mi bajotok Szabóval?
tetszik a bajusza)
-Ma este vért iszok kilogrammra!
-Tetszel nekem!
Este van, este van,
Vállukon a kaszával ballagnak.
Tábori konyha, ételszag,
éhes emberek!
Mocskos kéz, csámcsogás...
Azt a Hétszentségit, egész nap vágod, húzod a kaszát,
és még annyi lehetőséged sincs, hogy este egy jó kiadósat fürödjél.
Gyere, menjünk le oda a gumitömlőhöz és ott lepancsoljuk magunkról a
"többletet".
Wasser, wasser, ist ein venig!!
Fuck you!
Gumitömlő, vízsugár, szapan,
fogkrém, fogkefe, nivea...
Mosakodás!
Kilenc óra.
Végre tiszták, rajtuk van az egyenruha.
Mennek le a faluba.
Harminc lej, szőlőbor, énekszó.
Csütörtök, péntek, szombat,
Hatvan lej, videó.
Tizenegy óra, éjsötét,
Üres sátor
Halk beszéd.
Telt sátor.
-Já töcsec din gurö!!
(Na hallgassatok csak el!!)
Szentháromságos úristenit, a fejüknek! Amikor az ők bivalyuk bőg,
én nem uszítom a kutyámat, de már mondtam egyszer Neked, hogy vért
fogok csapolni kaszával!!
-Háború?! Háború!!
-Andris, hová megyünk háborúba?
-Oda, oda megynük!
-Já müná de pe mine!
(Vedd le a kezed rólam!)
Reggel van, vállukon a kaszával
Ballagnak.
Verik a kaszát, fenik a kaszát,
Vágjáj a rendet.
Kifeszített dróton lóg a kasza
Helyét felváltja a villa.
--------------------------
Katonaautó érkezik.
Kézfogás...
-Ami rossz volt azt elfeledjük.
----------------------------------
Üres sátor, pár csizma, boríték.
Szegény Szabó Andrist elvitték!
Farkas, oroszlándűhhel ordít!
Jaj annak aki az útjába kerül,
Kasza, villa, gereblye nyelet tör.
"Jajj, mert kinek nincs senkije
Nincsen igaz álma,
Olyan mint az árva madár,
Az életét, oly egyedül járja."
Szeptember tizenhat,
Június tizenhat-tíz hónap.
Nyáron szép a tenger!
----------------------
Ősszel minden elmúlik,
Szomorúak az emberek,
Főleg a szabadságnálküliek.
------------------------
"Anyatej, hangyatej, ecet"
-------------------------
Nem, nem sírok csak megsíratlak...
Caporal Nagy Viktor.
Rendtől- rendig,
bomladozó hajnalban,
vágja magát az ember.
Vágja a rendet, élezi a kaszát,
Vágja a rendet, élezi a kaszát!
-----------------------------
Vágja a rendet, megveri a kaszát!
Megveri a kaszát,
Megveri magát
Kaszával.
Kaszanyélre támaszkodva állnak
a sor végén,
a zakó már nincs rajtuk.
Forró a válluk.
-Hozzák a reggelit!
Ételhordó, ételszag, embersor,
Inoxtál, inoxkanál, csámcsogás.
Élezik a kaszát, a sor végén,
a nadrág már nincs rajtuk.
Megfeszül minden izmuk!
Vágják a rendet, élezik a kaszát,
Vágják a rendet, élezik a kaszát.
--------------------------------
Vágják a rendet, megverik a kaszát.
Megverik a kaszát,
-Jobban vág a kasza!
Ég az egész testük,
Vörösre perzselte a Nap.
-Hozzák az ebédet!
Ételhordó, ételszag, embersor.
Inoxtál, inoxkanál, csámcsogás.
Száraz ágon csüng a kasza,
Mellette fenőkő.
Almafa árnyékában
Két óra pihenő.
Kettő, három óra; véget ért a hangyás,
kutyalegyes álom...
Sorban vannak, vágják,
Szabó Andris, Farkas Győző
Ember.
Börbáte, cse fács börbáte?
Cse ávec ku Szábó?
Öm plácse musztácá!
(ember,mit csinálsz ember?
mi bajotok Szabóval?
tetszik a bajusza)
-Ma este vért iszok kilogrammra!
-Tetszel nekem!
Este van, este van,
Vállukon a kaszával ballagnak.
Tábori konyha, ételszag,
éhes emberek!
Mocskos kéz, csámcsogás...
Azt a Hétszentségit, egész nap vágod, húzod a kaszát,
és még annyi lehetőséged sincs, hogy este egy jó kiadósat fürödjél.
Gyere, menjünk le oda a gumitömlőhöz és ott lepancsoljuk magunkról a
"többletet".
Wasser, wasser, ist ein venig!!
Fuck you!
Gumitömlő, vízsugár, szapan,
fogkrém, fogkefe, nivea...
Mosakodás!
Kilenc óra.
Végre tiszták, rajtuk van az egyenruha.
Mennek le a faluba.
Harminc lej, szőlőbor, énekszó.
Csütörtök, péntek, szombat,
Hatvan lej, videó.
Tizenegy óra, éjsötét,
Üres sátor
Halk beszéd.
Telt sátor.
-Já töcsec din gurö!!
(Na hallgassatok csak el!!)
Szentháromságos úristenit, a fejüknek! Amikor az ők bivalyuk bőg,
én nem uszítom a kutyámat, de már mondtam egyszer Neked, hogy vért
fogok csapolni kaszával!!
-Háború?! Háború!!
-Andris, hová megyünk háborúba?
-Oda, oda megynük!
-Já müná de pe mine!
(Vedd le a kezed rólam!)
Reggel van, vállukon a kaszával
Ballagnak.
Verik a kaszát, fenik a kaszát,
Vágjáj a rendet.
Kifeszített dróton lóg a kasza
Helyét felváltja a villa.
--------------------------
Katonaautó érkezik.
Kézfogás...
-Ami rossz volt azt elfeledjük.
----------------------------------
Üres sátor, pár csizma, boríték.
Szegény Szabó Andrist elvitték!
Farkas, oroszlándűhhel ordít!
Jaj annak aki az útjába kerül,
Kasza, villa, gereblye nyelet tör.
"Jajj, mert kinek nincs senkije
Nincsen igaz álma,
Olyan mint az árva madár,
Az életét, oly egyedül járja."
Szeptember tizenhat,
Június tizenhat-tíz hónap.
Nyáron szép a tenger!
----------------------
Ősszel minden elmúlik,
Szomorúak az emberek,
Főleg a szabadságnálküliek.
------------------------
"Anyatej, hangyatej, ecet"
-------------------------
Nem, nem sírok csak megsíratlak...
Caporal Nagy Viktor.
2007. június 30., szombat
Amerikai foci
1974 május Olasztelek, Kovászna megye
Rögbi. Amit akkor otthon egyszerűen csak "röbi"-nek mondtunk.
Röbiztünk is rendesen, és komolyan, ahogy azt láttuk a televizíóban. Piros pöttyös labdával.
Akkoriban olvastam,hogy a rögbi, az Angliai Rugby városkából származtatható, ahol az elkeseredett játékos kezébe kapta a labdát és úgy szaladt be vele a kapuba...
Szóval, Tv nézés közben, a játékban előforduló durvaságokra mondta Apukám, hogy "itt aztán minden meg van engedve"... s akkor nekem el kezdett dolgozni a fantáziám.
Valószínű az is meg van engedve, hogy a játékosok vihetnek magukkal bicskát, a zsebükben, és a játék dandárjában, ha ez ellenfél nem adja oda a labdát, akkor le vághatják egymás fülét!!!
Ezt másnap el is mondtam az iskolában!
S volt aki elhitte!!
Annyira, hogy odahaza egy ilyen vasárnap délutáni rögbi mérközés közvetítésekor mondta ugyanazt a szüleinek amit tőlem hallott. S az apukája, kissé bizalmatlanságot sejtető kérdésére, még bizonygatta is: "Hát Apu, nézd annak amelyiknek be van kötve a feje, már le vágák a fülét!"
Legyen szép napotok!
Rögbi. Amit akkor otthon egyszerűen csak "röbi"-nek mondtunk.
Röbiztünk is rendesen, és komolyan, ahogy azt láttuk a televizíóban. Piros pöttyös labdával.
Akkoriban olvastam,hogy a rögbi, az Angliai Rugby városkából származtatható, ahol az elkeseredett játékos kezébe kapta a labdát és úgy szaladt be vele a kapuba...
Szóval, Tv nézés közben, a játékban előforduló durvaságokra mondta Apukám, hogy "itt aztán minden meg van engedve"... s akkor nekem el kezdett dolgozni a fantáziám.
Valószínű az is meg van engedve, hogy a játékosok vihetnek magukkal bicskát, a zsebükben, és a játék dandárjában, ha ez ellenfél nem adja oda a labdát, akkor le vághatják egymás fülét!!!
Ezt másnap el is mondtam az iskolában!
S volt aki elhitte!!
Annyira, hogy odahaza egy ilyen vasárnap délutáni rögbi mérközés közvetítésekor mondta ugyanazt a szüleinek amit tőlem hallott. S az apukája, kissé bizalmatlanságot sejtető kérdésére, még bizonygatta is: "Hát Apu, nézd annak amelyiknek be van kötve a feje, már le vágák a fülét!"
Legyen szép napotok!
2007. június 28., csütörtök
A penész
"-Ha te nem lennél, s a penész, akkor azt a jó finom kenyeret ki enné meg?"
Ez jutott eszembe, amikor ma reggelinél az ötnapos távollétre hozott, szeletelt tartós kenyérből akartam enni....
Megpenészedett. A tartós kenyér. 2007-ben. Európa közepén. Magyarországon.
Ahol idén ugyan kevés búza termett, de még mindig annyi, hogy bőven elég lesz a magyar lakosságnak, és exportra ( is) jut belőle.
Ez a kenyér a tavalyi búzából készült?
Már (még) nem kell rá vigyázni?
Jövöre drága lesz, megdrágul sok minden(?) a búza miatt, akkor mi fog történni?
Nem lesz penészes kenyér?
..............................................................................................................................................
Még az is eszembe jutott, hogy 1987-ben amikor bevonultam a román seregbe és elvittek két hónapra Besztercére kaszálni, táborba akkor oda nekünk egy hétre hoztak kenyeret. Minden hétfőn. Vasárnapra már nagyon száraz volt a kenyér. Már ami megmaradt. Hisz hétfőn hajnalban, a frissen sűlt kenyereket beledobálták papírzsákokba, és lovaskocsin hozták fel Ghindára(Makkfalvára). A kenyerek több mint fele megpenészedett. A kissé alulképzett szakácsunk, a kenyereket kirakta a napra, megvárta amig a penész megszárad. Akkor egy gyökérkefével lekefélte a penészport, majd negyedelte a kenyereket, s ha volt a közepében is penész akkor kicsipkedte a penészt a belsejéből. Végül kökeményre szárította a napon. Az így elkészült "kétszersűltet" levesbe, teába, vagy egyszerűen csak vizbe aprítottuk, hogy meg lehessen enni.
Ez jutott eszembe, amikor ma reggelinél az ötnapos távollétre hozott, szeletelt tartós kenyérből akartam enni....
Megpenészedett. A tartós kenyér. 2007-ben. Európa közepén. Magyarországon.
Ahol idén ugyan kevés búza termett, de még mindig annyi, hogy bőven elég lesz a magyar lakosságnak, és exportra ( is) jut belőle.
Ez a kenyér a tavalyi búzából készült?
Már (még) nem kell rá vigyázni?
Jövöre drága lesz, megdrágul sok minden(?) a búza miatt, akkor mi fog történni?
Nem lesz penészes kenyér?
..............................................................................................................................................
Még az is eszembe jutott, hogy 1987-ben amikor bevonultam a román seregbe és elvittek két hónapra Besztercére kaszálni, táborba akkor oda nekünk egy hétre hoztak kenyeret. Minden hétfőn. Vasárnapra már nagyon száraz volt a kenyér. Már ami megmaradt. Hisz hétfőn hajnalban, a frissen sűlt kenyereket beledobálták papírzsákokba, és lovaskocsin hozták fel Ghindára(Makkfalvára). A kenyerek több mint fele megpenészedett. A kissé alulképzett szakácsunk, a kenyereket kirakta a napra, megvárta amig a penész megszárad. Akkor egy gyökérkefével lekefélte a penészport, majd negyedelte a kenyereket, s ha volt a közepében is penész akkor kicsipkedte a penészt a belsejéből. Végül kökeményre szárította a napon. Az így elkészült "kétszersűltet" levesbe, teába, vagy egyszerűen csak vizbe aprítottuk, hogy meg lehessen enni.
1969 június
Néhány gondolat a múltból...
-"alig-alig gondolkodó" emberke voltam....amikor még nem értettem a szavak pontosságát, fontosságát; nem létezett még a fogalmak, a tárgyak, az érzelmeket különválasztó szavak ismerete; csak a szavak voltak;... számunkra olykor nagyon fontos jelentéssel: Apuka, Anyuka, lovak, erdő, csillagok...
Volt két lovunk. Egyik "Gyuri", másik "Csillag".
Egy esti itatásnál, a csillagos égbolt alatt megkérdeztem Apukámtól: " -Apuka, Csillag van az égen, Gyuri miért nincs???"
-"alig-alig gondolkodó" emberke voltam....amikor még nem értettem a szavak pontosságát, fontosságát; nem létezett még a fogalmak, a tárgyak, az érzelmeket különválasztó szavak ismerete; csak a szavak voltak;... számunkra olykor nagyon fontos jelentéssel: Apuka, Anyuka, lovak, erdő, csillagok...
Volt két lovunk. Egyik "Gyuri", másik "Csillag".
Egy esti itatásnál, a csillagos égbolt alatt megkérdeztem Apukámtól: " -Apuka, Csillag van az égen, Gyuri miért nincs???"
2007. június 26., kedd
A profi
Tegnap készült egy fotó sorozat.
A sorozat címe akár "A profi" is lehetne, aztán mikor hallottam, hogy elég kevés búza termett az idén, úgy döntöttem... mégis "A profi" címet kapja a sorozat.
Azt hiszem szükség lesz rá.
Fegyverrel fogják őrizni a búza táblákat már aratáskor. Profik egész hada fogja beszállítani az éves termést, 15kg-os bőröndökben(amelyik a csuklójukhoz lesz láncolva, hogy el ne lopják)a gabonatároló silókba.Ott egy másik csapat fogja őrizni az éves termést,hogy ki ne lopják az országból. Istenem milyen munkalehetőség...
A sorozat címe akár "A profi" is lehetne, aztán mikor hallottam, hogy elég kevés búza termett az idén, úgy döntöttem... mégis "A profi" címet kapja a sorozat.
Azt hiszem szükség lesz rá.
Fegyverrel fogják őrizni a búza táblákat már aratáskor. Profik egész hada fogja beszállítani az éves termést, 15kg-os bőröndökben(amelyik a csuklójukhoz lesz láncolva, hogy el ne lopják)a gabonatároló silókba.Ott egy másik csapat fogja őrizni az éves termést,hogy ki ne lopják az országból. Istenem milyen munkalehetőség...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
