2007. október 30., kedd

Nomen est omem


Időpont: 2002 június

Helyszín: Aranyosgadány-Pellérd határában levő rekultiválás alatt levő uránbányaterület, II.Zagytározó.

Abban az évben javában készült a Pécsi Uránbányászat létesítményeinek felszámolása, a bányászati tevékenységgel szennyezett környezet rekultiválása, és tájrendezése. A fő "projekt" az I. és II. Zagytározók felszámolása. A tájrendezési munkát a "Cég" (amelyiknél dolgoztam) egy generálkivitelezőnek adta át, egy megfelelő pályázati kiírás után, és ez a cég egy megfelelő erőgép parkkal és ennek a parknak szükséges emberi erőforrásával vonult fel. A "Cég" a helyszínen a minőségbiztosítás-minőségirányítást adta. És ennek a munkának a lebonyolítását, a geotechnikai csoport látta el. Itt dolgoztam én. Naponta találkoztunk a generálkivitelező alkalmazotjaival, és megállapítottam, hogy igen- igen érdekes csapat verbuválódott össze, eme "nemes" munkára. Az egyik érdekes "fazon": ...... amikor megláttam, elsőre kialakult egy érdekes ellentmondás. Ránézésre, legalább negyven éves volt, tehát öregebb mint én, de ahogy közelebb mentem, és elkezdtünk beszélgetni azt gondoltam:-te jó ég, ez a gyerek talán még napközis lehet. Szóval nagyon sok gúnnyal és rosszindulattal, egy olyan embert láttam, mint a Notre Dame-i toronyőr és Shrek rajzfilm figura keveréke. Kicsit megdöbbentem, mikor a feltett kérdésemre, hogy:"-Azelőtt hol dolgozot"-ra így válaszolt: "-Harangozó voltam!", és képzeljétek el jött a következő kérdés:"-Mi a neve?"... a válasz: " Shrek Zoltán"... egy darabig csendben voltam, valahogy sikerült komolynak maradni olyannyira, hogy megkérdezte:"csak nincs valami probléma?..." Ezt a kérdést nem akkor hallottam tőle utoljára. Naponta elég sokszor! Tudnillik ő volt a Bomag rázófejes hengeren, a tömörítést végző gép kezelője, és nagyon lelki ismeretesen végezte a munkáját. Én az ő munkáját ellenőriztem, egy ütőfejes behatolásmérővel(penetrometer). S valahányszor megjelentem, a tömörített területen, hogy elvégezzem a tömörségmérést, és ő megjelent, megkérdezte:"-Van-e valami probléma?" Én módfelett élveztem a szituációt, s lassan kezdtem azt érezni ő ellenőriz engem. Egy reggel gondoltam megelőzöm. Fogtam egy tiszta papírt, s 3 mm-s alkoholos filctollal ráírtam nagybetükkel: VAN-E VALAMI PROBLÉMA? Bepakoltam a műszereimet, és kimentem a kollégáimmal terepre, s alighogy elkezdtem a munkám, óramű pontossággal megjelent Shrek. Én épp-csak engedtem köszönni, gyorsan szavába vágtam:"Fogadjunk tudom, mit fogsz kérdezni!" Egy darabig gondolkozott, mert azért volt esze bőven. Azt mondja:"S, hogy tudod ezt bizonyítani?". Mondom neki úgy, hogy amit te most kérdezel azt én bent az irodában felírtam egy papírra. Tehát kérdezzd meg amit akartál. Erre ő: "-Van-e valami probléma?", s én kivettem a zsebemből a papírt és felmutattam....

Már végefelé jártunk a tevékenységnek, s megtudtam, szegényt elküldik. Nem kellett már annyi gépkezelő. Jó fej volt, nem tört meg csöppet sem. S miután kialakult egy baráti viszony közöttünk "generáltam" neki egy ilyen "virtuális" oklevelet. Kb ilyen szöveggel: Shrek Zoltánnak, Bomag erőgép kezelőjének, kiválóan magas teljesítményt nyújtó, problémamentes munkájáért... stb és ráraktam a fényképét. Tudjátok mennyire örült? Azt mondta ő még soha nem kapott ilyesmit, és hazavitte az Anyukájának. Nem tudtam megmagyarázni, hogy ez nem komoly... de ő ezt komolynak gondolta.

2007. október 24., szerda

Állatkert igazgató.

Időpont: 1976 október.
Helyszín: Brassó-Románia
Ötödikes voltam, tízéves. Tele ambiciókkal, mindenkit csodáltam aki nagyobb volt mint én, és valahogy, mindig rácsodálkoztam az addig nemlátott dolgokra. Szívtam magamba mindent amit a környezetem adhatott. Megfogható, értelmes és értelmetlen újdonságot egyaránt. De valahogy mégsem volt a terveim között, hogy állatkert igazgató szeretnék lenni. S mégis sikerült...
Elvittek osztálykirándulásra. Brassóba. Ez valami csodálatos élménynek igérkezett. Aznap nem volt iskola! Nem "okvetlenkedtek" a tanárok, nem kellet az agyonjavított, szamárfüles írkákat bújni, nem volt feleltetés. Szóval, bárcsak mindennap osztálykirándulás lett volna.
A legizgalmasabb program az osztálykirándulásban, a Brassói állatkert látogatása volt! Én addig még soha nem voltam állatkertben, és az oszálytársaim közül nagyon sokan, vadállatokat csak kisbabakorukban, a mesés leporellókben láttak. Sokáig elidőztem az oroszlán ketrece előtt. Mégiscsak az állatok királya! Sajnos ezt a feudalista birtokjogot, ott a Brassói Oroszlán nem akarta tudomásul venni. Lomha, lajhár módjára aludt, mintha nem is bősz sörényes uralkodó lenne, hanem valami nyugdíjas mormota. Csöppet sem zavarta, hogy a látogatók nem azt akarják látni, hogy Őkelme hogyan tud aludni... Ez az alamuszi viselkedés nemcsak engem boszantott, hanem egy arra sétáló fiatal szerelmes pár férfi tagját, akinek a kezében valami aktatáska himbálózott. Eme akta táska volt a "figyelem felkeltő eszköz". A férfi magasra lóbálta a kezével, a ketrec irányában. Jobb, uralkodói belátásokra biztatva a mi "Leónkat". S képzeljétek el az oroszlán felugrott... kinyújtotta tagjait... és nagyon becsapottnak érezte magát, amikor azt látta, hogy a tápláléknak vélt "repülő" tárgy, csak egy ronda táska, s azon mód visszafeküdt.
Aztán jöttem én. A régi tapasztalt idomár, aki már látta ezt a stiklit, hogy kell "megetetni" az oroszlánt, és persze ott, azon melegében eme remek szakmai tudásomat, be szerettem volna mutatni, főleg a lány osztálytársaimnak! Ott volt nálam a sapka. A bojtos sapka. Anyukám kötötte, és a hideg októberi reggelekre való tekintettel, lelkemre kötötte:"-Édösfijam, vigyed ezt a sapkát, ojjan hidegök a reggelök, ne fázzál meg, úgyes ojjan mandulafájós vagy..." Szóval a sapka bojtjánál fogva én is himbáltam egyet-kettőt, hátha felébresztem az alvó oroszlánt. Sikerült! És sikerült a sapkát is beejteni a ketrec elé, elég közel ahhoz, hogy az oroszlán a mancsával elérje, és behúzza magához,... delilatesse a bojt volt neki. Kissé nehezen ment le a gubanc a torkán, úgy hogy a végén a hátára feküdt, de a sapka ott maradt a két mancsa között...mint egy trófea!.......
Óriási sikerem volt!! Az osztálytársaim rohantak a "Legfelsőbb Bírósághoz" : "tanítóbácsii, tanítóbácsííííí, Viktor megetette az oroszlánt a sapkájával!!!" És akkor jött az én kitüntetésem. Személyesen Nagy Sándor adta át (-így hívták a tanító bácsit). Én már azt hittem, meg fog dícsérni, de csak felpofozott, s ez nekem nagyon fájt. Nem volt elég, hogy az oroszlán megette a sapkámat.... De itt még nem volt vége a történetnek! Hazafelé az autóbuszban hozta meg a "Bíróság" az ítéletét: ott az osztály előtt kineveztek Állatkertigazgatónak! Csöpett sem voltam büszke. Nagyon ciki volt, s mert ez látszott rajtam azok a komisz osztálytársaim tettek róla, hogy én tudjam: -Én vagyok az Állatkertigazgató! És a történetnek még mindig nincs vége, mert a ködös októberi estében, amikor haza érkeztem "hajonfejt". Jóanyám aki a legmerészebb álmaiban sem gondolt arra, hogy ez lesz a sapka sorsa, így fogadott: "Hova tetted a sapkát édösfijam??" És én... hát vágott az eszem mint a beretva: "-Brassóban a parkban ettünk, s mert harmatos volt a fű arra ültem és ott felejtettem"...

2007. október 17., szerda

A megtalált hang

Időpont: valamikor a XX. sz. eleje.

Itt, mielőtt még belekezdenék, az időpontot, és a személyeket szeretném azonosítani. Emlékeztek még a Ne' ruha, igyál kávét című beírásomra? Ott azt írtam, hogy a házat Balázsi Ferenc és neje Gáspár Lídia építette 1908-ban. Tehát, ha házat 1908-ban építették, ez az esemény kb. a 10-es évek elején, 1915-ben történhetett. Olyan időkben amikor mindennek igen nagy ára volt, s ennek megfelelően, igen nagy értéke. Az emberi munkának, s a munkáért kapott bérnek, értéke volt, legalább akkora, mint az emberek, egymás iránt tanúsított tiszetletének. A gyerekek a nagyszűlőket magázták. Magázták az Édesanyát, Édesapát s mi több a férj és feleség is, magázta egymást. Ha azt gondolnánk, hogy nagyon szigorúak voltak, az egy kicsit túlzás lenne. Inkább, kicsit következetesebbek voltak. Legalább annyira szükségük volt a gyöngédségre, a szeretetre mint bármikor, bárhol máshol a Földön, de fölöslegesen nem pazarolták, az akkori "energiát". Olajlámpával világítottak, de miután az olaj nagyon drága volt, csak akkor gyújtották meg, ha feltétlen szükség volt rá ! Az esti teendők ellátásához elegendő volt a "pest alja" tüzének fénye, vagy a "sparhelt" ajtaján, vagy tetején kiszűrődő világosság. Az olajlámpa fénye levélíráskor "kellet", vagy ha vendég volt, vagy ha ki kellett menni az istálóba! Mert oda kellett a világosság! A jószág lététől függött az életük. Mert rendnek kellett lenni! S minthogy a nagy rendben, minden háznak megvan a, maga füstje a mi Ferencünk és Lídiánk is összevesztek, és a veszekedésre ilyenkor úgy került fel a pont az "I"-re, hogy befejezéskor sokáig nem beszélgettek egymással! Beszédszünet volt!.........
A mi Ferencünk egy darabig türte a csendet de, hogy Ő szólalt volna meg elsőnek...
Nyár volt. Fényes nappal! Meggyújtotta a kanócot az olajlámpásban, és bevilágított a konyha sötétebb zúgaiba. Folytatta a kamrában, felvilágított a padlásfeljáróra. Bement a szobába. Lídia már figyelt. Szóval bement a szobába, a tiszta szobába, ahová általában csak hétvégén megy be az asszony, hogy a vasárnapi misére, fehér gyolcsinget hozzon az urának. Ott benn a szobában is bevilágított a szekrénybe, és legvégül elkezdte kipakolni a fiókokat!
Itt szólalt meg Lídia: -Mit keres Ferenc? Ferenc megállt a szorgalmas keresésben, ott ahol volt térden a fiókok előtt és ezt mondta: -Ezt kerestem,... megtaláltam,... a hangodat Lídia.

2007. október 16., kedd

Füle Ignác




2007. október 06 Bátaapáti, Tolna megye, Nagymórágyi völgy.


Amikor megláttam Ignác bácsit, éppen babot szedett. Odaköszöntem neki:- Adjon Isten! Jó munkát! Visszaköszönt és mondta:-Jöjjön babot szedni. Mondom -majd, ha jövök visszafelé. Asszongya: -akkor jó a bab, ha benne áll a disznó... Valóban ti szeretitek a "disznós bablevest".


Visszafelé valóban odamentem hozzá, akkor tudtam meg, hogy felvidéki kitelepített. S van neki egy olyan Aranyoklevele amelyik idestova már 77 éves, és még a nagyapjáé volt, s azt valahogyan fel kellene újítani, mert már szétesik. Itt van Ignác bácsi, és az "Aranyoklevél" fényképezett másolata.

2007. október 14., vasárnap

A "stuszni".

1986 június. Erdőfüle

A "stuszni", mifelénk, ott Olaszteleken két tárgyat jelentett:
1, egy fémlemezből készült hüvely, nagyjából olyan, mintha egy 15 cm. átmérőjű csőből levágnánk egy 20 cm. darabot. Arra volt alkalmas, hogy a kéménybe beleépítve ebbe a lyukba lehetett pontosan belehelyezni a "sípot" azaz a kályhacsővet.(soha nem került az ember fejére)
2, kötött lábszárvédő, általában csíkos, és a focisták használták, a lábuk védelmére. Jellemzően a lábukon, olykor felrakták a fejükre is, olyankor amikor hidegben az őszi fordulókon a tehergépkocsi rakfelületén utaztak egyik faluból a másikba. Ilyenkor azt lehetett látni, hogy 35-40, teljesen egyforma, piros-fehér csíkos "sapkás" ember, ott van egy csomóban...
Szóval... Andor barátom focizott és volt neki ilyen "stuszni". Valahányszor elmentünk kirándulni, mindig hozta magával a "stusznikat" és éjjelre felrakta a fejére, hogy ne fázzon a feje, meg, hogy ne másszon bele a "fülébe a fülbemászó"... tudnillik az esetek többségében olyan rögtönzött "sátrakat" készítettünk, hogy ilyen féltető volt, ágakból és szénából.
Balázs Sanyi, Hétfalusi csángó volt Szecselei. Ez a város ott van Brassó mellett és most már összeépült Brassóval(Tatrang, Zajzon, Szecsele...) Nos ezen a nyáron meglátogatott minket Sanyi, és úgy döntöttünk, hogy az Erdőfülei erdőre megyünk, a Kormos patak mellé, ahol a patak folyása mellett, remek borvízforrás volt. Megérkeztünk, s azon mód "felvertük a sátrat", s amikor eljött az este, felöltöztünk... Sanyi csak nézett... Minek estére felöltözni?? És mi szorgalmaztuk, hogy "öltözzcsakfel, mert éjjel hideg lesz". És én mondtam neki jó indulatúan, hogy: "Andornak van két 'stusznija, az egyiket szívesen oda adja, tedd fel a fejedre.".... Aztán itt egy kicsit megállt Sanyi az "öltözésben" és elég furcsa arccal, kételkedve kérdezte: "Milyen 'stusznit akarsz te nekem a fejemre húzni?? (persze ők ott Szecselében a stusznit csak a kéményben használták.)

2007. október 4., csütörtök

Fata Morgana-Délibáb


Amikor a "délibáb" című fotómat terveztem, Judit megkérdezte:-Miért akarod ezt a címet adni? Azért mert "délibáb", hogy így lássad a lányod...ruhában??....

Elgondolkoztam egy kicsit, és elkészítettem a fotót.

Íme.