2008. július 13., vasárnap

Szökés

Harmadik rész – Nem sikerült felmentés (Folytatás)

A hajnal magával hozta a vihar hideg szelét, s a csapkodó szélfuvallatok lehűtötték az este oly kellemesen meleg lépcsőt.
Győző ott állt a tornácon, s eszébe jutott, ha nem sikerül Andor felmentése, bevonul katonának. Azt érezte, ha nem megy el Andorral Jakabos Ödönhöz, akkor barátja meg sem próbál tovább lépni. Andor tőle várta a támogatást, a rábólintást, hogy amit tesznek, vagy tenni akarnak, meghozza a sikert az életükben.
Magára rántotta az ingét, s átrohant barátjához. Úgy tépte fel az ajtót mintha égett volna a ház.
-Induljunk! Minél hamarabb, hogy ne késsünk el! Gondolod, hogy az a kiló kávé és a liter szilvapálinka elég lesz a felmentéshez?
-Győző! Az egész országban nem lehet kapni kávét! Tudod, hogy még a cukrászdákban, bárokban is pótkávét, cikóriakávét árulnak? S amit a pálinkáról tudnod kell, az a kör ahová ez kerül, pálinkával kezdi a napját és szereti a jó házi kisüstit! Jakabos felől pedig biztos lehetsz! Tudod ő a megyeszékhelyen a kettes élelmiszer raktár főnöke, jó kapcsolatban a hadkiegészítés parancsnokával. Jakabos azt ígérte, amikor megvette tőlünk a sorsjegyen nyert autót, hogy ha valamikor az életben segíteni kell, akkor bizalommal forduljunk hozzá.
-Mikor indulhatunk a városba?
-Holnap reggel jó neked?
-Holnap reggel hétfő van. Kérek egy szabad napot a munkahelyről, csak délutánra haza kell, érjünk, dolgozatot írok kémiából.
-Biztos lehetsz, hazaérünk. Jakabosnak csak át kell adni a csomagot, és ne feledd el, azt is megígérte, hogy segít útlevelet szerezni!
A kora reggeli buszon sokan voltak. Ilyenkor hét elején utaztak vissza a diákok a környékbeli falvakból a megye első városába, ahol több iskola révén jobb oktatásra számítottak, mint a kis bányászvároskában. Ez a megye az ország egyik legkisebb megyéje volt, s egyben egyike azon megyéknek ahol a lakosság java része magyar volt. Csak a komolyabb vállalatok vezetői, a közhivatalok elöljárói, az állambiztonsági szervek emberei, s a fegyveres testületek tagjai és családjaik voltak az anyaország kiválasztott, méltóságai, akik ezt a kis megyét irányították.
A város nem volt nagy. Afféle kis mezőváros volt, s a politikai rezsim a 70’ évek elején, amikor széttagolták az ország területét, mesterségesen hoztak létre olyan kis régiókat ahol a kisebbség jobban ellenőrizhető. Így hozták létre ezt a megyét, és nevezték ki megyeszékhelynek a sárkányölő lovag városát.
A város központja felé az autóbusz mindig megállt a külterületen, a tejgyárnál. Ez amolyan külváros féle volt. Itt voltak az ipari létesítmények, a pékség, s a nagy központi raktár kettes részlege ahol Jakabos várta őket.
Győző még soha nem járt itt. Andor magyarázta, hogy mekkora elosztó központ az egész telep, s a kettes részleg az élelmiszert osztotta szét, rakodta szállítóautókra, amelyek terítették az árut.
A raktárudvaron targoncák forgolódtak, raklapokon naranccsal tele ládákkal. Déli gyümölcsöt szortíroztak. Győző, amikor meglátta a tele raktárépületet elakadt a szava. Egy darabig nem jutott szóhoz, csak ment némán barátja mellett, aki ismerte a járást, s szaporázta a lépteit Jakabos irodája felé. A nagy csarnokban, néha egy-egy oszlop mellé meghúzódva, rakodó munkások hámozták lopva, fürge mozdulatokkal a narancsot, ide-oda kapkodva a fejüket, nem látja meg őket az ellenőr.
-Andor! Hová tűnik el ez a rengeteg narancs. Hogy-hogy nem lehet déli gyümölcsöt kapni a boltokban?
- Ezt a sok narancsot hová viszik?
-A pártkantinba, a pártfunkcionáriusok asztalára, az első osztályú szállodák konyhájára, a valutával fizető vendégek asztalára, a diplomáciai testületnek, a konzulátusokra, a belbiztonságiaknak. Szóval ilyen helyekre.
-Hogy te idén még nem ettél narancsot? S 19 éves létedre még egyáltalán nem ettél banánt? Na, látod, többek között azért is vagyunk most itt, hogy a gyerekeinknek ne legyen hasonlóban része!
Jakabosnak olyan volt az irodája, mintha egy nagyszobából leválasztanának egy egész kis kuckót. Szürke kis zúg volt, amely tele volt a megrendelési bizonylatokkal, beszállítói levelekkel, gondosan összefűzve. Látszott, hogy pontos dokumentálása van az ide beérkező, és innen elszállított terméknek.
Ha Andor nem hívja fel a figyelmet, hogy ott vannak a főnök irodájában, Győző azt gondolta volna Jakabosról, hogy egyike a targoncavezetőknek, aki az őszülő szakállával, csillogó szemeivel, és csíkos bojtos sapkájával egy szobrászhoz hasonlított.
Kezet fogtak és leültek egy raklapra.
Andor átadta a gondosan becsomagolt, körülményesen beszerzett kávét, amely egy vagyont ért. Még az ilyen központi raktárban sem lehetet találkozni effélével. Andor a kávét dollárral vásárolta, az ország fővárosában tanuló arab egyetemistáktól.
-Fiuk, ma sajnos nem tudok segíteni. Látjátok, szét kell teríteni ezt az árut. Holnap, vagy holnapután, elviszem az ajándékot a megfelelő helyre. Bízhattok bennem! Ami tőlem telik, megteszem, hogy sikerüljön a tervetek! Találkozzunk egy hét múlva, itt nálam rendben. A telefont, vagy levelet mellőzzünk, mint mindig.
A buszban hazafelé, valahogy úgy érezték, hogy egy hét múlva kezünkben lesz az útlevél. Csöndben, szó nélkül ültek egymás mellett, de ugyanazok a gondolatok kötötték egyre szorosabbá barátságukat. Egy új élet reménye egy idegen országban.
A kis bányászvárosban szakadt az eső, s Győző nagyokat ugrálva próbálta kikerülni a macskaköves főutca kátyúit. Még időben érkezett be az osztályba ahol a társai izgulva, hajtották a fejüket a könyv fölé, s próbáltak bevágni valamit a negyedéves tananyagból.
Győző nem szerette a szerves kémiát. Néhány évvel korábban, amikor még a szervetlennél tartottak örömmel és érdeklődve figyelt órákon, s az izgalmas kísérletek biztatták: érdekes tantárgy, érdemes odafigyelni! Most a szerves kémiában kimaradtak ezek az ismerős képletek, s a füstölgő reakciók helyét az unalmas szénláncok vették át. Csak annyit tanult belőle, ami feltétlen kellett, a minimális osztályzathoz. S amikor a negyedéves dolgozatfüzetet kinyitotta már tudta, hogy ezt a tananyagot soha az életben nem fogja használni.
A hét csigalassúsággal telt, alig találkoztak, de tudták, hogy egy új hét elején megváltozik az életük és úgy jönnek haza a városból, hogy a mindent eldöntő nagy utazás napját ott, azon melegében a buszmegálló zajos forgatagában megbeszélik.
Jakabos arcán lehetett látni, hogy valami nincs rendben.
A két barát úgy állt a homályos raktárban, mint a vágóhídon a bika, aki mindenre rászánva magát szemben találja magát a mészáros súlyos taglójával, aki gyakorolt mozdulattal úgy vágja a szemei közé a gyilkos szerszámot, hogy azon nyomban elveszti lábai alól a talajt, és lassan térdre ereszkedik a véres, vizeletes betonpadlóra.
-Andor! Amikor bementem a parancsnokságra, már meg volt írva a bevonuló parancsod. Minden emberi győzködésemet vetettem latba, hogy rábeszéljem a parancsnokot, próbáljon törölni a listáról. Ő tudva, hogy szinte lehetetlen a kérés, de még megígérte, segíteni fog, de nem rajta múlik, ha nem sikerül.
-Be kell vonulnod Andor! És bocsáss meg, hogy nem tudtam segíteni.
A szeptember eleji párás csönd, kikísérte őket a buszpályaudvarra és két hét múlva, amikor Győző elkísérte barátját, úgy adta föl a kofferját a busz csomagtartójára, hogy csillogó szemekkel, s rekedtes hangon, halkan így búcsúzott el:
-Ez most nem sikerült Andor, de tudod ugye, hogy én nem adtam fel! S jobb keze két ujjával búcsúzásképp az angol katonák ismert „Victory” jelét mutatta barátjának.

2008. július 12., szombat

Szökés

Harmadik rész – Nem sikerült felmentés

Nem tudott elaludni.
Csak forgolódott az ágyán, és az öreg ház mintha vele együtt virrasztana, az ősök sóhajtásaival, nagyokat reccsent, kísértetiesen. Győző, amikor először hallotta ezeket a reccsenéseket, félt. Nem tudta mi okozza, a ház nyögéseit. Csak később jött rá, hogy a felmelegedett faház kitágult a napsütés hatására, s este, ahogy lehűlt a hőmérséklet a faház visszazsugorodott. Akkor nyögte az ácsok szekercéi okozta fájdalmakat.
Sokáig beszélgettek, a nyárutói éjszakán, a ház tornácán.
Andor túl volt az érettségin, besorozták katonának, de más tervei voltak. Érvekkel próbálta meggyőzni barátját, kövesse őt.
-Politikai menedékjogot kérünk Győző!
-Andor! Én itt születtem. Itt született Apám, Anyám, és az ők szülei is itt születtek. Ők építették ezt a házat. Ide vannak eltemetve a temetőbe. Miért kellene itt hagynom ezt a földet?
-Győző, itt nincs semmi jövőd! Elvégeztem az iskolát, bevonulok katonának. Elvisznek valamelyik nagy építkezésre ahol idegen emberek jövőjét építem. Bontják le a falvainkat. Felnőtt dolgos férfiakat küldenek a Központi Pártház építésére, a Duna csatornához, s közben itthon a család nélkülözi a férfit!
Dolgozol egy kemény hónapot, és a fizetésed mire költöd el? Üresek a boltok polcai. Egy hónapban egyszer töltik fel, és akkor mit vásárolhatsz? Azt, amit lehet? Ami elő van írva, hogy jár neked? Egy kiló hús? Fél liter olaj? Egy kiló liszt? Egy darab vaj? Egész hétre két kiló kenyér? Soroljam még? És persze tudod, miért van ez? Az ország törlesztette minden adóságát, de úgy, hogy a lakosságtól vonta meg a betevő falatot? Emlékszel igaz milyen áron? Traktorokat, személygépkocsikat adtunk el külföldre, de a vásárló megvásárolta az üzemanyagot is, ami elég volt egy évre a gép üzemeltetéséhez? Vajat exportáltunk faládába csomagolva, és valóban a láda kellett?
Valóban így működik a piacgazdaság?
Nem utazhatsz külföldre? Csak akkor, amikor engednek? És oda ahová engednek?
Fiatal képzett szakembereket, az ország legtávolabbi pontjára helyezik ki, messze a családtól, csak azért, hogy keveredjen a lakosság?
Apropó? Gondolkoztál, ha megnősülsz, és gyereked születik, milyen nevet adsz majd a babának? Hogyan választod meg a gyereked nevét, hogy le lehessen fordítani az ország nyelvére?
Győző ott ült a lépcső kövén, amely még langyos volt az augusztus végi napsütéstől.
A lépcső kövét a ház átépítésekor az apja hozta a Remhányi külfejtőből, és azt a borzoló kalapácsot használta a kőlap járófelület borzolásához, amit még ő javított fel, mert már megkopott a sok használat után.
Fejét két kezére ejtve hallgatott, és a csend lassan közéjük telepedet. S csak akkor eszmélt fel, amikor az egyre hűvösödő éjszakában Andor a vállára téve a kezét, elbúcsúzott.
-Győző! Én elmegyek Jakaboshoz, ő majd elintézi a felmentésem. Nem vonulok be katonának, s lelépek. Nekem ebből elegem volt! Aludj jól.
Győző még akkor is ott ült a lépcsőn, amikor Andor becsukta maga mögött a kaput, s csak akkor ment be a régi faházba, amikor már annyira lehűlt az idő, hogy fázni kezdett. Megkerülten a szoba közepébe helyezett asztalt, s közben kitapogatta a bal kezével a kis szerszámos asztalát, a törpe műszerész satuval, forrasztó pisztollyal, apró csavarhúzókkal, lombfűrésszel. Elmosolyogta magát. Eszébe jutott, hogy a kis asztalt együtt lopták Andorral. Az iskolába, a szállítmánnyal, eggyel több asztal érkezett. Ezt eldugták a főépület melletti kukoricásban, s a szürkület leple alatt hazavitték a kiskocsin, együtt nevetgélve a mókán, hogy miközben Győző az asztal mellett dolgozik, mindig iskolában, az osztályteremben fogja érezni magát.
Szeretett e kis asztal mellett dolgozni. Néha itt olvasott. A kis asztal a kémény mellett volt, s a kémény mellett ott volt a csikókályha. Kellemes meleg volt itt télen is.
S most, hogy feküdt az ágyában elgondolkodott. Valóban csak ez a szoba az otthona. Andor a barátja. Gyerekkori barátja. Együtt voltak jóban-rosszban. Andor most megosztotta vele a gondolatait, bizalmába avatta, még Jakabnak sem beszélt róla, pedig ő is a barátságukhoz tartozott.
-Teljesen egyedül maradsz, ha elmegy Andor!
-De hátra van még két év az iskolából!
-És? Majd befejezed máshol! Győzködte magát, és így aludt el.

2008. július 2., szerda

Szökés

Második rész – Főpróba.

A katonákat csendes tisztás fogadta. A havasi fenyők békésen megadták magukat a májusi eső, csendes ám kitartó szeszélyének. Álltak csöndben, és szótlanul, mint máskor, amikor a természet zordabb időszerűsége vette igénybe türelmüket. A hóvihar, a fagy, az orkán erejű szél. Ők itthon voltak, a fenyők, és a folyó. Örök idők óta. A katonák érkezését sem vették tudomásul, pedig érkezett néhány teherautó is, egy-egy csökkentett kaliberű úgynevezett hegyi ágyút, vagy aknavetőt vontatva.
Hosszú út állt mögöttük. S csak azért érkeztek egyszerre a teherautókkal, mert az erdei úton a teherautó konvoj megvárta őket. A konvojvezető nem tudta, hogy a gyakorlat vezetője, tovább akar-e menni a tisztásnál. Tavaly is itt szálltak meg egy éjszakai pihenőre.
A kamionok raktere tele volt a katonák hátizsákjával, és sérült katonákkal, akik nem bírták a hosszú gyaloglást, és a nehéz bakancs feltörte a lábukat.
A párás időben az alacsony légnyomás miatt, a kipufogó füst erősen megtelepedett, fojtó köhögésre ingerelve némelyik fáradt kiskatonát.
Egy zászlóalj hegyivadász, tüzérségi egység érkezett. A holnapi hadgyakorlatra készülve.
Hajnali háromkor indultak, a sebes hegyi folyó előtt a Nagy Köves lábánál fekvő laktanyából, szokás szerint fütyülve, hogy lehessen hallani, az egész városban, a katonák kivonulnak a kaszárnyából.
Maguk, mögött hagyták a várost a sebes vizű folyót, és a lombhullató erdők régióját a tűlevelű erdők váltották. Luc, vörösfenyő, erdeifenyő. A patakok egyre kisebbek lettek, elérték a csermely és a forrás zónát, ahol megpihentek és megtöltötték kulacsaikat. Ezer méter szintkülönbséget tettek meg, és a délvidékiek lemaradoztak, rosszullétre panaszkodva, felkérezkedtek a teherautók ponyvája alá.
Az egész napos menetgyakorlatra negyedkilós marhahús konzervet kaptak, negyed kiló kétszersülttel. Este fél hétre értek a tisztásra, és addig már az utolsó morzsákat is elfogyasztották, pedig a tíz éves kétszersült nagyon száraz volt. Beáztatták a kulacsukban hozott vízbe, hogy meg tudják enni.
A hadgyakorlat vezetője utolérte a tisztáson a konvojt. Ő volt Orosz őrnagy. Rendelkezett.
-Barna, Győző, Sinka, őrmesterek hozzám!
-A teherautókról lepakolni.
-Felállítani a tábori konyhát.
-Egy csapat elmegy fát hozni.
-Felállítani a sátort a gyengélkedők ellátására, s ha mindez megvan, fel lehet állítani a négyszemélyes sátrakat az éjszakázáshoz.
-Győző a te üteged kezdi a tábor őrségét!
-Végrehajtani!
A délvidéki és az északi nemzet azonos nyelvű katonái nem szerették egymást. Ez az ellentét talán még az 1600 év előtti, két vajdaság egyesítése előtti időkre vezethető vissza. Tény és való, hogy annyira megmaradt az utálat, hogy a tiszti kar nem választotta ki őket bizalmi állásba. Győző így került az üteg élére. Ez a kiválasztás számára kettős hátránnyal bírt. Egyformán utálták a délvidéki és az északi katonák. Ám Győző számára nem volt más választás, parancsot kapott, és végrehajtotta. És példát statuált, mert a részfeladat teljesítése után, még ő kezdte az őrséget.
A szemerkélő esőtől nedves gyantás fenyő nehezen gyulladt meg a tábori konyha katlanjában, de amikor belobbant a szürkéskékes füstje teljesen betöltötte az egész tisztást, olyan volt mintha a tisztás fölé valamilyen különös vászonból eső beállót készítettek volna.
A tábori szakács nekilátott a szokásos bab megfőzésének. Ilyen hadgyakorlatokra mindig előfőzve hozták a tábori tűzhely bográcsában, csak be kellet habarni, fűszerezni, s amig ez elkészült addig megfőtt a tea is.
Barna őrmester csapata a teherautókról lepakolta a tábori kórház ponyváját, és felállították a konyha közelében, hogy az esti mosogatás után itt legalább volt meleg víz. Az orvos százados, a közkatona felcser segítségével nekifogott ellátni a sok feltört lábat.
Győző kiválasztott négy katonát, és kiküldte őket a tábor négy sarkára őrködni, ugyanakkor gondoskodott, hogy a teherautókon maradt rakománynak is maradjon őrzése. Ez a feladat négy másik katonát vett igénybe. A megmaradt katonákat nekiállította a négyszemélyes sátrak felállításának. A sátrat négy darab teljesen egyforma sátorlapból lehetett fölállítani. A sátorlapok olyan szabásúak voltak, hogy egy darabot, egy katona személyes esőköpenynek használhatott, oly módon, hogy a sátorlapba bele varrt zsinór segítségével, még kapucnit is tudott a fejére készíteni. S ha sátor készült, erre a célra a sátorlap négy sarkába ki volt alakítva egy-egy riglizett lyuk, mely azért kellett, hogy lehessen a földhöz rögzíteni, illetve fönn a csúcson összefogni. Tudniillik a négy sátorlapból egy szabályos gúla alakú sátort lehetett készíteni, és szűken, de elfért benne négy ember. Néhány másodperc alatt összeállta az a négy katona, aki együtt építette fel a sátrat, beleértve természetesen azt a hiányzó egy-egy főt, akik ki lettek állítva őrségbe.
Szinte természetes volt, hogy egyik „csapat” sem választotta Győzőt negyediknek.
Győző úgy gondolta igaza volt Orosznak, amikor ezt mondta:
-Te kezded az őrséget!
Odament az egyik posztoló katonához.
-Leváltalak, menjél, segítsél sátrat felállítani, vacsorázzatok és feküdjetek le.
Magára terítette a sátorlapot, berakott a figyelmeztető rakétavetőbe egy vörös rakétát, és leült a fenyőfa alá.
Andor jutott eszébe, aki belerakta a bogarat a fülébe: Győző, menni kell!
Az eső csendesen szemerkélt, a tábor zaja lassan elcsendesedett, kilenc óra elmúlt. Takarodó volt.
Csak a konyha környékén volt világosság, de ez elég is volt arra, hogy sejteni lehessen, hogy vannak a gépkocsik, hol vannak a sátorok a másfél futballpályányi tisztáson.
Tíz óráig tartott az első őrség.
Tíz órától Sinka ütege vette át az őrséget. Győző odament a konyhához, remélte, hogy a szakács félre tette a vacsoráját. Az őrhelyére nem vitte oda senki, pedig látta, hogy a sátor társak odaviszik bajtársaiknak sajkában a babot, és a kulacs csészéjében a teát.
A szakács, aki már a reggeli krumplifőzelékhez hámozta a krumplit, fáradt volt. Ő is gyalogolt egész nap, és csak két órát tudott aludni. Széttárt kezekkel fogadta:
-Győző, nekem senki nem mondta, hogy te nem vacsoráztál.
-Legalább egy kevés tea maradt?
-Tea maradt, kiöntöttem a bográcsból abba az ételhordóba, az legalább melegen tartja, maradt kenyér az esti adagból, s tudok adni egy kis zsírt. Renden?
-Te egy úr vagy Sorin. Mindig tudtam, hogy számíthatok rád, ha te vagy a konyhán.
Győző, közelebb húzódott a tábori tűzhelyhez, s megitta a bögre teát, a negyed barna kenyérrel. Elnézte, hogy Sorin miközben hámozza a krumplit, néha alszik.
Fáradtak voltak.
Elindult szállást keresni. Tette ezt olyan természetességgel, mintha kilépett volna a játékteremből, s az utolsó zsetonját feltette az vörös páratlana, és a krupié kiáltása után: Fekete 38, Hölgyeim és Uraim… kabátját a vállára vetve átugrik s megiszik még egy abszintot a szálloda bárjában, mielőtt lefekszik.
Nem volt szállása sem, és társa, aki kiválasztotta volna bajtársának, hogy este együtt készítsenek sátort, hogy meghúzódjanak az eső elől, és megpihenjenek, hogy a ruhájukat maguk alá gyűrve egy kicsit megszáradjon reggelig.
Felmászott a teherautóra, s levette a hátizsákját. Ott volt benne a vegyvédelmi felszerelés becsomagolva. A teherautó ponyvája alatt teljesen száraz volt, de a katonai szabályzat tiltotta a teherautón alvást! A teherautó most raktár volt. Ezért kellett őrizni.
A hátizsákját a vállára véve, úgy állt meg egy fenyőfa előtt, mintha azt kérdezte volna a fenyőtől:
-Bajtárs befogadsz éjszakára?
A fenyő szó nélkül tűrte, hogy zaklassák. Nem háborgott, hogy olyan katona próbál fekhelyet készíteni magának, aki tíz-tíznégy év tanulás után is úgy beszélt, hogy lehetett érezni a kiejtésén: Ő tanulta ezt a nyelvet. Neki nem anyanyelve ennek az országnak a nyelve. Ő idegen. Ő magyar.
A vegyvédelmi felszerelés gumírozott nadrágját leterítette a fenyőfa tűleveleire, és meglepődve tapasztalta, hogy nem volt nagyon vizes. Az évek alatt egymásra hullott fenyőfa tűlevelek úgy működtek egymáson, mint egy szűrő!
Az átázott sátorlapot levetette magáról, és ráterítette a fenyőfa legalsó ágaira. Ezek az alsó ágak, szép ívben, lenyúltak egészen a földig. Nagyon jó vízlevezető féltetőt hozott így létre.
A hátizsákot a feje alá tette, a gépkarabéllyal együtt, lehúzta a bakancsát, lecsatolta a derékszíját, a rohamkéssel és a jelzőrakéta pisztollyal. Lefeküdt s magára terítette a vegyvédelmi köpenyt.
Az álom úgy zuhant rá, mint mázsás malomkő, s reggel mikor megébredt az ébresztőre, már nem emlékezett, hogy az utolsó gondolata volt, vagy álmában látta Andort, és neki mondta: Elmegyek innen Andor. El bizony!