Szökés

Gyűjtőtáborban - Folytatás

A törülközőket a hálószobában felejtették. Ezek ott voltak az ágyak karfájára kihelyezve. A kimosott ruhákat kicsavarva maguk elé tartva osontak vissza a szobájukba, s Győző vissza szaladt a Jolán kendőjét benyújtotta Jolánnak a zuhanyzóba.
A kimosott nadrágokat erőteljesen kicsavarták és szépen kisimítva belehelyezték a takaróba száradni. Éjszakára berakták a lepedő alá és a testük melegétől száradt és vasalódott. Győző ezt a módszert még a hadseregben tanulta, de nagyon bevált módszer volt.
Amikor Jolán is visszajött a zuhanyzóból, Győző beszámolt a megbeszélésről.
-Te mit gondolsz Joli?
-Ha nem sikerül ottmaradni Jocóéknál, Manyi tud nekünk segíteni lakást, és munkahelyet találni?
-Nem tudom Győző.
-Manyi is még csak másfél éve van itt. Nincs még igazán kialakult baráti köre. Esetleg az a Zajgóvári, akinél lakik, ő a MÁV-nál dolgozik. Ott talán neked lehet valami munkát találni.
-Joli! Mit mondasz te? Menjünk fel mi is Budapestre, vagy maradjunk itt a táborban. Én megpróbálhatom az Endrédi rokonaimat is. Emlékszel otthon azt ígértem, hogy megteszek bármit, hogy jobban éljünk, boldogok legyünk.
-Győző, én úgy gondolom, vágjunk neki. Igaza van Pityunak. Budapest főváros, ott talán több lehetőség van.
-Rendben! Válaszolta Győző.
-Akkor mit szóltok hozzá? Hat órától van vacsora. Menjünk el, keressük meg a táborvezetőt és mondjuk el, hogy mi szeretnénk holnap tovább utazni. Nos?
-Jól van Győző! Válaszolta Pityu, és bólintott Jocó is, Jolán is.
Kimentek a hálószobából, s a folyósón átmentek a főépületbe, oda ahol a kantin is volt. Itt is egy hosszú folyosóból nyíltak a gondnokság, a titkárság és a táborvezető irodája. A folyosó végéről nagy üveges ajtó nyílott a kantinba. Megkordult a hasuk a konyhából érkező készülődő vacsora illatára.
Megálltak az ajtó előtt.
Kopogtak.
-Tessék! Hallatszott ki bentről.
Benyitottak.
Egy fiatal hölgy fogadta őket.
-Jöjjenek, be kérem. A gondnokságról értesítettek, hogy ma érkeztek.
Koósné Elvira vagyok. Kérem, foglaljanak helyet.
Szívélyesen és mosolyogva beszélt, hiszen a négy fiatal úgy állt ott az ajtónál, hogy a bakancsukból még csurgott a víz, hisz néhány perce mosták meg, fürdés közben, és nadrágot nem viseltek, mert berakták száradni a takaróba. Pulóverben voltak, és a vizes bugyikat húzták föl. Igaz a vastag téli pulóverek eltakarták a lábukat úgy combközépig, de maga a látvány mulatságos lehetett. Ezt tudták ők is, s kissé szégyenkezve álltak ott, mint valami ázott didergő madarak.
-Kerüljenek már beljebb, nézzék, adok egy takarót, terítsék ez arra a díványra, s ne féljenek, a cipőjükből kiszivárgott vizet föl lehet törülni.
Megköszönték szépen a takarót. Ráterítették a díványra és leültek szépen Koósné Elvira elé.
-Maguk ugye lekésték az ebédet?
-Igen! Válaszolták szinte egyszerre.
-És mikor ettek utoljára?
-Tegnap este, amikor megérkeztünk a határőrség laktanyájába, ott adtak enni.
-És milyen vacsorát kaptak?
-Töpörtyűt adtak, kenyeret, kakaót és almát.
-Rendben. Igyekezzünk, hogy a vacsorát ne késsék le! Mondta Koósné és szépen sorban kikérdezte őket, hogy honnan jöttek, milyen vallásúak, milyen iskolákat végeztek, milyen szakmát tanultak, családi állapotot, szülök, testvérek adatait. S amikor odaért a tájékoztatásban, hogy megkérdezte tőlük, hogy milyen célból jöttek az országba, azt válaszolták mind, hogy Magyarországon szeretnénk letelepedni!
-Rendben. Mondta a táborvezető, mert kötelességem tájékoztatni önöket, hogy a menekült státusz megszűnt. Ez azt jelenti, hogy semmilyen segélyt nem fogna már kapni. Abból kell, megéljenek, amit a munkavállalásukból kapnak fizetésképpen, s ezért minél hamarabb emunkét kell találniuk! Itt a táborban maradhatnak addig, amíg lakást, vagy albérletet találnak maguknak.
-Asszonyom! Szólalt meg István.
-József öcsém kereszt szülei Budapesten élnek. Minket várnak, befogadnak, és lakást biztosítanak. Szeretnénk felmenni Budapestre, és úgy döntöttünk, hogy megpróbálják az elhelyezkedést Jolán is, és Győző is Budapesten. Jolánnak a fővárosban lakik a nővére Margit, aki másfél éve él Magyarországon, és a húga és a Győző elhelyezkedésében ő is tud segíteni.
-Nocsak. Ez nem rossz gondolat. Mondta a táborvezető.
-Hol laknak a kereszt szülei József?
-A Szalay úton, és van egy kertes házuk Pesthidegkúton a Gyopár utcában. Korábban, amikor levélben tartottuk a kapcsolatot azt mondta keresztapám, hogy azt a kertes házat nekem adja! Én úgy gondolom, hogy néhány hetet, ami Győzőék munkát és lakást találnak, elférünk ott négyen.
-József, ön még fiatalkorú, de itt van István a bátyja, mondom, közlöm, mert kötelességem. Hangsúlyozom, azért teszem ezt, mert látom, hogy szinte nem akarják elengedni egymás kezét. Nagy utat, kemény utat tettek meg együtt idáig. ha kimennek innen, továbbra is kell, vállalják egymásért a felelősséget! Tudják ugye, ha megírom önöknek a táborból kibocsájtó levelet később már nem áll módomban visszavenni önöket ide?
-Tudjuk Asszonyom! Válaszolta István és József.
-Na! Kezdte a táborvezető. -Akkor én most elkészítem önöknek a kibocsájtó levelet, ez alkalmas lesz egy átmeneti személyi igazolvány gyanánt. E hivatalos személyi okirattal elmennek a Budapesti Külföldieket Ellenőrző Hivatalba, ott kapnak már erre az okiratra munkavállalási engedélyt, hogy munkát találjanak minél hamarabb, s közben megcsinálják az úgynevezett KSZ-es személyi igazolványt, amely kékszínű lesz, és a személyi szám a férfiaknak hármassal, a nőknek négyessel fog kezdődni. Ez lesz a személyi igazolványuk, mindaddig, amíg meg nem kapják a magyar állampolgárságot.
-Rendben? Ja, és még valami. Azt az utazási igazolványt 48 órára kapták, igaz?
-Igen. Válaszolták.
-Hát akkor az még bőven jó, hogy felutazzanak a fővárosba, hiszen ma van ugye hétfő, ma reggel kapták. Ohó, az bőven jó.
-Most pedig menjenek vacsorázni. Jó szakácsunk van, finom nagyon a rakott kelkáposzta. Jó étvágyat, és jó éjszakát. Reggel pedig időben jöjjenek ide, oda adom papírjaikat, és a kora reggeli személyvonattal utazhatnak.
-Köszönjük szépen. Válaszolták és kihátráltak cuppogva a vizes bakancsaikkal, a folyósóra és mentek a kantinba ahol már elkezdődött a vacsora felszolgálása.
A kantinban legalább olyan derűvel fogadták a pulóveres, és bakancsos viseletüket, mint a táborvezető asszony.
Sokan voltak itt. Csöndes morajlás töltötte be az egész étkezőt, mindenki a nap eseményeit tárgyalta ilyenkor. A közös sors, ami összehozta a sok idegen embert, olyan volt, mint amikor egy közös vályú elé sorakozó állatcsordának kiönti a gazda a vacsorát.
Győző, és Jolán. István, és József is tagja volt ennek a nagy csordának, és várta, és kanalazta a vacsorát, amit a jószívű gazda adott a közös vályúba. Szinte szó nélkül kanalazták végig a rakott kelkáposztát, amit addig egyikük sem evett. Talán mindannyian egyre gondoltak most. Mi lesz velük holnap.
Visszavitték a tányért a konyhára és a hálószobában fáradtan estek az ágynak.
Reggel a hetes ügyeletes takarító ébresztette föl őket, csöndes kopogással. Koósnénak még erre is volt gondja. Nehogy lekéssék a vonatot.
Dideregve vették át a papírjaikat, most már felöltözve, de még nyirkos nadrággal és bakancsokkal.
-Isten áldja meg magukat, és vigyázzanak egymásra ott Budapesten, szorította meg a kezüket Koósné. –Itt a furgon, ami megy bevásárolni, kiviszi magukat a pályaudvarra.
-Nagyon szépen köszönjük! Válaszolták, s integettek vissza a furgon ablakából, ami vitte őket ki a Debreceni pályaudvarra, hogy felszálljanak a Budapestre induló személyvonatra.

Szökés

Nyolcadik rész – Gyűjtőtáborban

A kis határörs laktanyából, úgy engedték el őket, hogy jelentkezniük kellet a megyeszékhelyi gyűjtőtáborban.
Vasúti menetlevelet kaptak, ami érvényes volt az ország területére 48 óráig.
Debrecenben nem kis feltűnést keltve szálltak le a Mezőhegyesről befutó személyvonatról, pedig a kora reggeli órákban a vasúti pályaudvar elsősorban munkába igyekvő emberekkel volt tele.
Már megszokták, hogy az emberek furcsán, utálkozva megbámulják őket. Ezt tette a vasúti kalauznő is, aki a menetlevelüket ellenőrizte, megbámulta őket, s hát maguk honnan pottyantak ide kérdésén túl, látszott az arcán, hogy nem először találkozik ilyen fáradtságtól elcsigázott, sáros, iszap poshadt szagától bűzlő menekültekkel.
Elég jutányos áron vásárolt, a fiataloktól pénzt, mondván, hogy jó, azért ha van maguknál forint. Ő persze havonta egyszer átutazott kalauzként a határon, és jól jött a szomszéd ország pénze!
Mi sem volt természetesebb, a Megyei Rendőrségi Központot keresték.
Bővebb eligazítást nem kaptak a határőrség parancsnokától:
-Menjenek el a Debreceni Gyűjtőtáborba.
A Megyei Rendőr Főkapitányság nem volt messze a vasúti pályaudvartól, viszont a portán a szolgálatot teljesítő posztos rendőr kicsit megriadva fogadta őket.
Mit keres itt korán reggel ez a négy szakadt alak.
-A Mezőhegyesi Határőrségtől küldtek, a Debreceni Menekülteket Gyűjtő Táborba, kezdte Győző a mondanivalóját.
-Menekültek vagytok?
-Igen.
-De hát akkor nektek nem itt kell jelentkeznetek. A gyűjtő tábor nem itt van a rendőrségi épületben. Ahhoz el kell menni a város másik végébe, és ott van a láger. Ott foglalkoznak a menekültekkel.
-Nézzétek csak! Ott megy át a zebrán két fiú. Az egyiken barna bőrdzseki, a másikon farmerdzseki.
-Látjátok őket?
-Igen látjuk!
-Na ők most voltak, itt. Minden hét elején jelentkezniük kell a rendőrségen. Szegődjetek gyorsan a nyomukba, a lágerhez tartanak!
-Köszönjük szépen! Mondták szinte egyszerre, és kiszaladtak, hogy gyorsan utolérjék az említett két fiút.
A két fiú kicsit letörten, egykedvűen ballagott a járdán, amikor utolérték őket.
Lelkesen köszöntek.
-Szervusztok! Azt mondták ti majd megmutatjátok az utat a láger felé.
-Szevasztok! Válaszolták közönyösen.
-Gyertek. Egy hónapja még mi is így néztünk ki!
-Mi van veletek? Szomorúak vagytok.
-Itt vagyunk egy hónapja. Munkát keresünk folyamatosan. Próbálunk elhelyezkedni, beilleszkedni. Lakásunk nincs, a lágerben lakunk. Folyamatosan kell jelentkeznünk a rendőrségen. Alkalmi munkából élünk, és abból az ennivalóból, amit a lágerben adnak.
-És ezek a ruhák? Tiszta ruha. Rendezett. Csöppet sem úgy néz ki mintha némi jött-ment menekültek lennétek!
-Nehogy azt higgyétek, hogy mi szebben néztünk, ki mint ti most, amikor átjöttünk a határon. Mi is ilyen sárosak voltunk.
-Ruhából nincs hiány. Ezeket a Vöröskereszttől kaptuk, de kaptunk ruhákat a Református Egyháztól is. Ezek a segélyszervezetek begyűjtenek minden adományt az étkezésre, tisztálkodásra, elszállásolásra, ruházkodásra. Belgium, Hollandia, Svájc, Finnország, Norvégia, ezekből az országokból érkeznek mázsaszám az ilyen lágerekbe.
-S eddig még nem találtatok munkát?
-Nem! Tele van a város menekültekkel! Érkezik ide minden csőcselék banda. A munkaadók bizalmatlanok, a külföldiekkel. Nehéz nagyon elhelyezkedni. Mindketten asztalosok vagyunk. Szívesen vállalnánk munkát, de sehol nem kellünk. Csak a hétvégeken van kilátás, hogy elvisznek valahová, valami kerti munkára. Eljön a láger környékére a górékám, s aztán válogat. S a csóró menekült dolgozik neki reggeltől estig, bagóért!
-S milyen kilátások vannak?
-Ha van valakinek rokona, más városban, aki befogadja, elengedik, olyan feltétellel, hogy vissza a lágerbe már nem jöhet.
-Ilyen kevés van, aki itt akar maradni Magyarországon. Legtöbb arra gyűjt, hogy tovább utazzék Ausztriába, Hollandiába.
-Ez szomorú! Állapította meg félhangosan Győző, Jolán kezét szorongatva.
A hangos sóhajt meghallotta István, és jobb kezével átkarolta Győző vállát mondogatta:
-Ne búsulj Győző, ki találunk valamit! Ha már eddig eljutottunk, itt nem adjuk fel!
A gyűjtőtábor épületegyüttese a város külterületén helyezkedett el.
Az épületet valószínű az első menekültek építették fel, olyan gyorsépítkezési munkával, ahol az épület elemeit csak össze kell rögzíteni valamilyen különleges építkezési technikával, s az elemek illesztésével szépen kialakul a szociális blokk, a hálók sorozata, az ebédlő, s az irodák.
Egyszerű kerítésfonatból készült a tábor kerítése, egyáltalán nem keltette a láger érzetét. Csak amolyan ragadványnév volt ez a menekült láger. Valóban egy átmeneti szállás volt a bevándorlóknak, akik az akkori vonatkoztatott érvényben levő törvényértelmében már nem kaptak menekült státuszt, hanem letelepedési engedélyt kérhettek.
Győző, Jolán, István, és József aznap tizenhatod magával lépte át a határt. Ebből a tizenhat főből négyen voltak magyarok.
Ezt a hírt már benn a tábor területén hallották, a déli hírekben, a rádióban.
-Ez a négy magyar mi voltunk, jegyezték meg egymásnak.
A portáról a felvevő irodába küldték őket.
-Sajnos lekésték már az ebédet, közölte velük a középkorú szívélyes hölgy, akinek az volt a feladata, hogy nyílván tartásba vegye őket, ellássa szállás hellyel, kiossza a takarót, a tisztálkodáshoz szükséges felszereléseket.
-Sebaj! Legalább a vacsoráig megfürödnek, kimossák a ruháikat. Estig talán egy kicsit meg is szárad.
-Kapnak egy-egy takarót, egy-egy fogkefét, összesen egy tubus fogrémet tudok most adni. Itt van egy tubus BIP mosópaszta. Ez jó lesz a ruháik kimosásához, s adok még két szappant. Sajnos a készletünk szűkös, nem kaptuk meg mér erre a hónapra a támogatást.
-Ruhákat is csak holnap reggel tudok válogatni, amikor meg lesz a napi létszámjelentés.
-Arra kérem önöket, hogy ha már megtisztálkodtak és rendbe szedték magukat, jöjjenek vissza ide az irodába, addigra megérkezik a táborvezető, és kiállítjuk önöknek a végleges papírokat.
-És most jöjjenek, megmutatom a szálláshelyüket.
A hálószobák négy személy részére voltak berendezve. Emeletes ágyakkal. A szobák fűtve voltak, az ablak alatt radiátor. Puritán berendezés volt. A közös folyósón linóleum, hogy könnyen takarítható legyen. A folyósról jobb oldal nyíltak a háló szobák, jobbra az illemhelyek. A folyosó végén a közös fürdő. Külön a nőknek és a férfiaknak.
Síró két-három éves kisfiú jött szembe velük, kezében egy bilivel, utána rohant az anyukája.
-Hát igen, sokan, változatos korosztály és nemzet elhagyta az otthonát, és ilyen táborokba jutott.
Győző kivette a kabátja zsebéből a nagy vadászkést, s mielőtt a szemétbe dobta így szólt:
-Kidobom. Örülök, hogy nem kellett használni. S kidobta az inget is melynek a gallérjára volt írva a Radai cím és a zsebkendőt is, amelyre rá volt rajzolva a térkép.
Birtokba vették a zuhanyzókat.
Csak magukban voltak. Ebben az időben nem használták mások.
Jolán bement a női zuhanyzóba, és a négy fiatalember a férfi zuhanyzóba.
Megengedték a vizet, s beleültek a zuhany tálcába, mint valami vaddisznó konda a pocsolyába és mosták a nadrágjaikat, zoknijaikat.
-Mihez kezdünk most Pityu?
-Figyelj Győző! Jocónak ott vannak a kereszt szülei Budapesten. Hidegkúton van egy kertes házuk. Jocót várják. És tudják, hogy Jocó még fiatalkorú és én is vele fogok érkezni. Azt hiszem meg fogják érteni, ha legalább egy pár napra átmenetileg ott fogtok maradni. A Pesthidegkúti kis házban van hely. Jocó szülei már benne vannak a korban, jól fog jönni egy kis segítség a ház körüli munkában.
-Ezen kívül ott van Jolán nővére, Manyi. Ő is már másfél éve Budapesten van, hátha talál valami szálláshelyen nektek, közösen az ismerőseivel. Menjünk fel Budapestre, mégiscsak az ország fővárosa, ott több a lehetőség. Nyugodj meg, találunk megoldást. A táborból biztos elengednek, láthatod, alig van helyük, és nem kapnak rendszeres támogatást a működtetésre.
-Rendben van Pityu. Én is közben arra gondoltam még, hogy ott vannak Anyám ágáról a rokonok Balatonendréden, talán felkeresem őket. Csak nem vagyok benne biztos, hogy engem is szívesen várnak. Valamikor a levélváltásban azt írta az öregasszony, hogy a lány unokatestvéremet szívesen fogadná.
-Jocó, te mit gondolsz? Keresztszüleid befogadnak minket is?
-Efelől biztos lehetsz Győző! Ha én egyszer azt mondom, hogy a barátaim vagytok, akkor biztos befogadnak.
Folyt.köv.