Ne' ruha, igyál kávét!

Helyszín: Székelyföld, Olasztelek.

Időpont: valamikor a 30-as évek eleje de lehet, inkább a 20-as évek vége mondjuk 1925-1930 közötti időszak.

A történetet Édesapámtól hallottam 1982-ben, amikor házat cseréltünk, és az "új" ház egy olyan mestergerendával rendelkezett, amelyikre rá volt vésve az alábbi szöveg: "ÉPÍTETTE BALÁZSI FERENC és neje GÁSPÁR LÍDIA 1908-ban". Amikor ezt a szöveget elolvastam megkérdeztem Apukámat , ki volt ez a Balázsi Feri? Apám válasza:

-Fijam az az embör vót aki eztöt a házat épitötte. Ojjan embör vót, hogy amikor vót a piac Udvarhejön, gyalog hamarébb hazajött mint a busz...

-Azt tudni kell, hogy Udvarhely 45-km.-re van Olasztelektől. Reggel indult oda a busz, és az út kb 3 három órát tartott!! A vásárnak vége volt, úgy dél és két óra között. A busz négykor indult vissza. Amikor a vásárnak vége volt Feri bá a hegyen kersztül elindult haza, s amire a busz beért Olasztelekre ő már meg is uzsonnázott!

-Na édösfijam, egy ijen vásárra, kivitte Feri bátyod a két tinóját. S igen-igen jó áron elatta. S még mielött haza indult vóna, bément a vendéglőbe, s kért a pincértől egy csupor kávét. A pincér amikor látta, hogy mijen rongyos ruhába vót, nem adott neki kávét. Aszonta ijen rongyos ruhájú embört ő nem szógál ki. S akkor Feri bá elment egy bótba s ott felőtözött tetőtől talpig, vót pénze elég. S visszament ugyanabba a vendéglőbe, s leült ugyanahhoz az asztalhoz, s amikor kijött ugyanaz a pincér, kitette a pénzit az asztalra, s aszonta -Hozzon egy vidör kávét! S amikor a pincér kivitte, ott a szeme előtt levetközött, s a ruhát belégyurta a vidörbe, s ezt monta:-Igyál kávét ruha, met neköd hozták!... S azután kifzette a vidör kávét és eljött onnón.

Egyszer volt barátság

Az eredeti fotó amelyik az egykori OBY trió+1 tagjait ábrázolja kb. 20 éve készült egy analóg Mamiya géppel. Ezt az előhívott papírképet fényképeztem le egy Nikon géppel. Ebből készítettem egy rétegmásolatot. A második rétegfotó egy Olympus géppel készült, és épp egy 70 tonnás dózerban ülök. A két réteget lágy fényben, szendvicsnegatívként "olvasztottam" össze.
A fotó egy impresszió... Eredeti címe: "Így irtok én...". Az emlékeket? Nem sikerült. Még 70 tonnás dózerrel sem.

1 1/2 kifli

Időpont kb. 1975.
Helyszín: Petőc-Puszta, Baranya megye, Magyarország

Az említett helyen urániumot bányásztak, mélyműveléssel. S miután a helyszín a Pécsi Uránbányászati Központtól elég távol esett, Petőc-Puszta komoly infrastruktúrát kapott, elősegítendő a fémurán előállítását! Ide tartozott közlekedés, távközlés, étkeztetés, ... stb.
Az említett Petőc-Pusztán ezt úgy oldották meg, hogy a városból, Pécsről hordták ki a meleg ételt, amit a kantinban szolgáltak fel. Ezenkívűl a kantinban még sütöttek lángost, mely aféle hideg indító volt. És persze müködött még a kantin előterében a BÜFÉ !! Itt amolyan "étkezés kiegészítőket" is lehetett kapni olykor... de természetesen a célja az volt, hogy friss pékárút, tejterméket, űdítőket tudjon venni magának a bányász. A friss pékárunak nagyon nagy keletje volt, sokszor nem is jutott mindenkinek. Ezért a pékárú beszerzésének külön koreográfiája volt:
amikor az autóbusz reggel beérkezett, akkor az emberek java része rohant a lángoshoz, mert az ott volt frissen sütve... viszont aki elment lángosért, az nem kapott kiflit... :)) Ezért ezt úgy oldották meg, hogy már az autóbuszban megbeszélte a két haver, hogy egyikük elrohan lángosért, másikuk sorba áll kifliért. Ez müködött is rendesen. Csak nem mindig van az embernek az autóbuszban utastársa. S, ha adott esetben az emberünk egy körfürészes baleset kapcsán, mínusz egy fél ujjal ússza meg, akkor bizony... kész szerencsétlenség a kifli beszerzése!!
Mert a mi barátunk akinek összesen 9 1/2 újja volt, rohant be lángosért, de kifli is kellett volna szegénynek. Tehát egy cselhez folyamodott. A büfé előtt egy kicsit lasított és kiáltotta: "Jolika tegyél félre két kiflit"... s mutatta a kettőt, mint minden normális ember. Csakhogy Ő... ugye?
Nnamármostan... Jolika, aki akkor még nem volt anyósom, de már akkor is jó humorral rendelkezett, kettévágott egy kiflit, és gondosan félre tett a mi emberünknek másfél kiflit... és amikor jött, hogy "Na, Jolikám jöttem a kiflijeimért"... akkor teljesen blazírt arccal, szépen becsomagolva kihelyezte a pultra az 1 1/2 kiflit.... :))))
Jó szerencsét!

A halnyelű bicska

1975 július... Olasztelek

Ez volt az első bicskám. Apukámtól kaptam, hosszú "uzsikálás" után, hogy már elég nagy vagyok, és nem veszítem el, és a kezem sem vágom el Apukaaaa.... És, hogy végre megkaptam, azt épp annak köszönhettem, hogy hoztak a falu boltjába. Ami valójában nem is bolt volt, hanem valami titokzatos kincsestár ahol minden volt ami kellett a falusi embernek. Varrógép, mosógép. Kabát, bugyi. Korcsolya, labda. Gumióvszer, hajsampon. Könyv, gyurma. Patkószög, kenyér... szóval...minden! És folyamatosan petróleumszag volt, nemcsak azért, mert az is volt kapható, hanem azért mert, a padlót is azzal mosták fel...
És persze végre meghozták a bicskát. Igazit. Halnyelűt, és a végén volt egy karika, és láncot lehetett rá tenni.
Apuka, Apukaaa! Rohantam haza...-meghozták a bicskát! Anyukám egyszer jól elvert mert nem vettem kenyeret, s adott még 10 lejt, mert a bicska 7lej és 20bani volt, s riasztott vissza a boltba, hogy vegyem meg azt a nyavalyás bicskát, de ne merjek kenyér nélkül haza állítani mert saját kezüleg fog fűzfa pálcát vágni, a vadonatúj bicskával és akkor a legközelebbi "kenyeres" napon már pálcával fog kikisérni a boltba, kenyérért!!
Szóval megvettem a bicskát, és még 10dkg cukorkát, és persze kaptam kenyeret.
Volt öröm! Apukám "megfente", lemosta róla a gyári zsírt mert be volt zsírozva, hogy ne rozsdázzon. Mert ez egy olyan bicska volt. Azért kellett mindig zsebben hordani. Hogy fényes legyen! Én persze nem vihettem az iskolába. Még az kellett volna... De a délután. Alig vártam.
Hogy kimehessek a Kormos patak mellé. Nyílat, nyílvesszőt, parittya ágast faragni. S amikor már egy egész arzenál volt, ezekből a fegyverekből, és már biztonságosan tudtam használni a bicskát, elhívtam Győzőt is, hogy végre neki is tudjam megmutatni, a kincsemet. És neki is faragjunk fegyvereket, hogy aztán megépítsük végre a várunkat, és elverjük az alszegieket.
Jött Győző, és én lelkesen vittem ki a patak mellé, ahol már annyiszor kipróbáltam a bicskám. S addig nem látott bozótosokba kalauzoltam Győzőt, hogy én milyen bátor vagyok. Nekem van bicskám. S ahogy a legjobb ágakat kerestem, hogy Győzőnek is legalább nyíla jó legyen, egyre merészebben behajló ágak után nyúlkáltam...egyszercsak bele ejtettem a bicskát a bozótba, ami a szemem láttára csúszott bele a patakba, és még utána sem tudtam nyúlni. A patak mély volt, nem találtuk meg a bicskát. Ott álltam letaglózva, nagyon szomorúan. Győző is ott állt mellettem, Ő is szomorúan, de azért egy kicsit kajánul, hogy már nekem sincs bicskám... de azért próbált megvigasztalni, ezt mondta:"-Hadd el Viktor, egyszer majd kiszárad a patak, s akkor megtalálod a bicskád..."

Crossbar... avagy a falu ventillátora

Magyarsarlóson lakom, zsáktelepülés.

Ahogy a környékbeli lakosok mondják: "lenn a gödörben"...

A faluba 10%-os lejtőn lehet bejutni. A komunikáció a külvilággal eléggé akadozna, ha a modern technika nem segítene az ilyen gödör falunak. A telefonos kapcsolat egy ún. "crossbar" állomással van megoldva. Pontosabban, a falu magaslatán a temetőnél épült egy torony, ahol rádiójeleken keresztül érkezik a telefonos jel egy alközpontba, és onnan mennek ki a hívások a faluba. Visszafele meg ennek a fordítottja. (röviden) Ennek az alközpontnak az energia ellátását egy napkollektorral, és egy "szélmalommal" oldották meg...

Dátum:2007 jul. 21. Kánikula.

A párommal és Zsófival, Erikával akinek szintén van egy kislánya aki másfél hónappal idősebb Zsófinál, és Tomika a fia aki most volt elsős, fölmentünk kukoricát szedni. Útba ejtve így a temető előterét és természetesen a crossbar állomást. A kánikula egy kicsit elviselhetőbb volt, mert fújt a szél. Ennek megfelelően a "szélmalom" lapátjai igen élénken pörögtek. Tomika figyelte a dolgot, és amikor jöttünk hazafelé mejegyezte:"- olyan meleg van, hogy be kellett kapcsolni a ventilátort, hogy hűtse egy kicsit a falut." ...

Tátáka... aki olyan, mint egy farkas (1974)

Családi fotókat nézegettem.
Kedvenc szórakozásom volt. Nézem a képeket, és az arcokon látható mimikához "gyártottam" szöveget. Szóval feliratoztam a képet, egyfajta képregény szöveget narráltam hozzá. Pl. igy: az egyik fotón ott volt egy karcolás, amely rajta volt a negatívon, s ez a papírképen úgy jött le, mintha Oszi bácsi (Márkó Oszkár) a kezében tartott volna egy injekciós fecskendőt. A képen rajta volt Apuka is (a kocsma udvarán készült), így a fotó ezt a szöveget kapta: "-Ne szúrd meg Apukát!!"... és erősen ütöttem a képet.
A szóban forgó... Tátáka, Mámáka (nagyapám, nagymamám) Tusnánfürdőn lakott. Meglátogatta Őket, Irma néném, a családjával, és Márton bátyám a családjával. Ez alkalommal kimentek a Csukás tóhoz, és ott volt egy remek hely fotózáshoz. A tóba bele volt helyezve egy 5-6 tonnás andezit tömb, és keskeny pallón lehetett bemenni a sziklához, s ha ott megtelepedett a csoport, és fotó készült olyan volt, mintha a tó közepén "ültek" volna.
Tátáka ott állt, látszott, hogy Ő a családfő. Karján egy balon kabátot tartott és nézett a kamerába. Expozíció. Elkészült a fotó.
Amikor hozzánk került a fotó, fogtam-tartottam a kezemben, néztem egy darabig és ezt mondtam:"-Tátáka itt ezön a képön, olyan mint egy farkas."........
Képzeljétek el!
Tudjátok, ahogy nem ismerik fel az óriáskigyóban az elefántot. Kalapnak nézik a felnőttek (Kis herceg)
...........
Eltelt néhány év.
Orsi lányom amikor nyolc éves lett, kezébe adtam adtam a fényképet, és elmeséltem a történetet. Ő is tartotta a kezében, nézte egy darabig és ezt mondta:"-Tényleg olyan mint egy farkas."...

"ET"

Volt már olyan örömötök, hogy hosszú kinlódás után, végre meg tudtatok csinálni valamit?

Főleg úgy, hogy ellőtte már többször nekifogtatok, és egyszer sem sikerült?

Talán már le is mondtatok róla?...de valahogy mégis foglalkoztatok a gondolattal.

Ott van az a "ketyere", s nem müködik...

Ja, és előtte müködött!

Aztán hip-hopp, fogtad a kezedbe a "következő" alkalommal, és nem, és nem.

Először azt hitted, szórakozik veled.

Másodszor is.

Harmadszor már közel voltál ahhoz, hogy oda vágjad. Csak azért nem tetted, mert az amúgy is kevés pénzedből sokat adtál ki érte, s közben még emlékeztél rá, milyen fontos volt, hogy legyen.

Egy tükör reflexes fényképező gép.

Nem kompakt, mert az már van.

De végre, legyen neked is. Zenit. ET.

Megvetted. Persze, vettél hozzá egy frankó teleobjektívet, mert ez már tud olyat is, hogy cserélhető az "obija".

Nem mint egy kompakt gép.

...Aztán rájössz, hogy nem tudod használni.

..........................................................................

Most már igen. Megcsináltam.

Csak most már nem kell használni.

Van másik.

Ez "kiöregedett".

Megöregedett. A technika fejlődése miatt.

De te sem vagy már fiatal.

A gép része a fiatalságodnak. A tied.