Időpont: 1959 május-június.
Helyszín: Románia-Barcaság-a hétfalusi csángók földje: Tatrang.
A történet arról szól: hogyan ne használjuk a szögölő lécet, avagy hogyan keressünk furfangal több pénzt, azoknál akik úgy gondolják, hogy jobban tudnak kaszálni mint mi...
A rivalizálás már otthon a faluban volt, a 36-os és 34-es generáció között. A 36-os brigád vezetője Édesapám . A 34-es brigádé, Fodor Imre bácsi. Minden brigádvezető igyekezett maga köré gyűjteni a "legjobb" embereket. Jó versenyszellem uralkodott, de a jó versenyszellem mögött sokszor ott lapult az összeszorított fogak mögött, a dűh és az irigység. A 34-es brigád túl lévén a katonaságon, általában már házas embereket számlált a soraiban, mig a 36-os brigád alig túl egy két fővel a katonaságon, javarészt komolytalan legényemberekkel volt tele...
A kollektivizálás a faluban elsősorban a mezőgazdaság, földművelési ágazatára volt kiterjesztve, ahol már komolyan, az agronómus javaslatára végezték a tevékenységet. Így történhetett az, hogy amikor Olaszteleken megvoltak a kaszálással, akkor átmenetileg olyan hét-másfél hét időszak következett amikor érdemi munkát egyik brigád sem tudott volna végezni. Tehát úgy döntöttek, elmennek Tatrangba, napszámba kaszálni. Ott a Barcaságban is, rögtön már a megérkezéskor nyílvánvaló volt, hogy a "komoly" emberek fognak érdemi munkát végezni. A "suhancok" esetleg gyomlálásra, vagy uram bocsá' vízhordásra alkalmasak, a dolgos kaszások nyomában... Fodor Imre bácsiék fel is vállalták a munkát. Olyan kaszálót fogtak át, amely olyan volt mint az asztal lapja, csak verni kellet, élezni a kaszát, húzni, s dőlt a rend, mint ellenség a háborúban... A fiuk húzták is becsülettel, a derékig érő réti kaszálón. Estére alig álltak a lábukon.
Jóapám?? Ott volt vele a jóbarátja. Későbbi sógora: Molnár András, az én nagybátyám, aki még nem volt katona. Mindent elsöprő szövege volt. Csak úgy dőlt belőle a hűlyeség, s aki legalább egy kicsit nem szeretett dolgozni, szívesen hallgatta. Apám olyan területet vállalt, amely tele volt bokrokkal, vakond túrásokkal, dombos részekkel. De szólt András bátyámnak, hogy: "-Bandi, te csak tartsd szóval a csángót..." Bandi bátyámnak ez nem volt nehéz.
Ugye, Apám volt a brigádos... Ő mérte fel a területet, a szögölő segítségével. Hogy volt ez? Meg kellet mérni a terület hosszát-szélességét. A léc "lábai" között a távolság: ~2,0méter(1,87). A brigádos fogta a léc markolatát, szépen lépegetett, és "dobálta" a lécet maga mellett. Azaz 2,0 méterenkét rakosgatta elébb-elébb. Végén a megmért adatokat összeszorozták, és megvolt a terület mérete.
Nnamármostan! Csángóföldön ez a művelet így zajlott: elől ment a csángó,hogy mutassa merre kell haladni a beméréssel, és mellette Bandi bátyám. Mögöttük haladt Édesapám, "dobálta" a lécet, és hangosan kiáltotta: egy, kettő, három... és közben lépett ugye, hogy haladjon. De volt rá eset, nem is egyszer ( "nőjjön" a terület...), hogy nem lépett, csak egy helyben járt(hogy a lépések hangját lehessen hallani) és kiáltotta: huszonhárom, huszonnégy....!
Nna, így kaszáltak Jóapámék, hatalmas területet, s értek vissza estére a szállásra vidáman, nevetve... a "suhancok".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése