Az első hetem a Hirohito cégnél

Időpont: 2008. március.
Helyszín: Pécs, Magyarország; Székelyudvarhely, Románia; Osaka, Japán.

Váltani kellett.
Úgy éreztem, összecsapnak a fejem fölött a hullámok, és nem bírom tovább.
Kiléptem.
Egy napot az utcán lézengtem, s nem is tudom hogy vetődtem a Nagyárpádi útra, az Interspar mögött levő üzem udvarára. A régi csarnok valahogy ismerős volt, de mégis kihalt. A csarnok bal oldali szárnya nem üzemelt. Nem is volt felkapcsolva a világítás. Ott álltak a régi ismerős gépek, porosan. Csak a jobb oldali gépsor üzemelt. A kezelő személyzet ismeretlen. Azaz mégsem. Megfordultam, és ahogy közelebb mentem a palástköszörű géphez, valóban Palotás Béla bácsit láttam. Egyedűl őt, a régi ismerős munkatársak közül. Nem változott. Ugyanaz az értelmes szempár, kopasz homlok és hatalmas szakáll. De már teljesen megőszült. Amikor meglátott azt hittem, nem fog megismerni.
-Mi járatban Viktor?
-Munkát keresek Béla bácsi!... Mondtuk ezt olyan természetesen, mintha tegnap váltunk volna el.
-Hátul van a művezető irodája, a szokott helyen. A román "MEO"-s lányának a fia. Megismeri.
Nem volt időm tovább beszélni Béla bácsival. Jött a targonca. Útban voltam. Hátra mentem az üzem végébe, ahol a "Bohr-werk" gépek voltak. A vízszintes fúró-marómű monstrumok. Valóban ott volt a művezető koszos, szűk irodájában. Egy szakállas kis ürge. Soha nem láttam. Nem ismertem. De ahogy benéztem a szük ketrecébe, s láttam milyen hangulat uralkodik odabenn, már tudtam, itt nem fogok dolgozni. Harsányan üdvözöltem a cseh "TOS" gépen dolgozó szakit, mitha csak a horgászbotomért ugortam volna be, de amikor láttam az arcán az értetlen vigyort, kezét szorongatva csak ennyit mondtam neki: -Dolgozzál tovább nyugodtan haver, egészen biztos nem leszek a kollégád. Megfordultam, és eljöttem a helyszínről.
.....................................
Székelyudvarhely óriási változáson ment át. Még látni lehetett a munkálatok nyomait, s kellemes érzés volt végigmenni az utcán úgy, hogy nem kellett félnem, nyakam töröm valamelyik kátyúban.
Andorral a Melba cukrázdában találkoztunk. Vegyes érzelmekkel érkeztem a találkozóra. Hat éve amikor utoljára találkoztunk , a heves vitáknak, szemrehányások áradata vetett véget. Akkor szomorúan vettem tudomásul: a mi barátságunkat a távolság elidegenítette. S most, hogy a közös cél ismét egymás mellé sodort igyekeztem nyugodt maradni. Legalább eljátszani, hogy nyugodt vagyok. A barátságunkban ugyanis mindig én voltam a lobbanékony természet. Talán azért is tudtunk olyan sokáig együtt maradni, mert Andor a birka természetével el tudta viselni az én lobbanékonyságomat. Egy ideig...
Nyomát sem lehetett látni az arcán az elmult hat évnek, csak a teste vát egy kicsit rugalmatlanná. Olyan vaskos alakja lett, mint egy jó eperfa hordónak. Lelkendezve mesélte, hogy már egy hónapja megkereste a cég, és hihetetlen lehetőségekkel, és ajánlatokkal már egy havi előleget is kapott. (Nofene. Gondoltam magamban. Nekem csak tegnap szóltak.) Andor lelkesen ismertette a céges hipermodern video-mobiltelefonját, amely egyben "touch-book"-ként is müködött. Oda adta, ismerjem meg. Biztos lesz nekem is ilyen. Kicsit szomorúan, hogy most lemaradtam, de tanulmányoztam a készüléket. Andor közben kiment a mosdóba. Amikor jött vissza, valahogy sietősen csak ennyit mondott: -Rohannom kell. Még szertenék elbúcsúzni Brigitától, és a lányaimtól. Otthagyott. A telefonjával a kezemben. Elgondolkodtam. Végülis reggel ötig még nyugodtan megjárhatja a 45 kilométeres utat főleg, ha ezt az útszakaszt is annyira megépítették mint Udvarhely utjait. Megnéztem az órát. Három óra volt.
Rendeltem egy melba fagyit,...ha már itt vagyok a Melba cukrázdában, s miközben kanalazgattam elgondoltam, ennek a fagyinak ugyanolyan remek íze van mint amikor huszonöt évvel ezelőtt először kóstoltam meg. S milyen érdekes! Ennek a 150 éve működő cukrázdának meghagyták a régi arculatát, csak felújították, s az üzemeltetésében is érezni a multi cég akaratát, nyitvatartás: Non-stop.
Fél négykor csörgött a telefonom. Ismeretlen szám erős ázsiai akcentussal: "-Megbeszélt idotol elteroen indulász, hajnali negy orakor..."
Első gondolatom:-És Andor? A telefonja?-mert négyre visszaérni nem fog. De nem gondolkodtam. Zsebre vágtam Ador telefonját, kifizettem a fagyit és elindultam a pályaudvar felé.
...............................................
Az ötven fős tanácsteremben, a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani miközben Hirohito úr beszélt. Még a légkondicionáló berendezések zaját sem lehetett hallani.
Makulátlan tisztaság mindenhol. A félkarélyban elrendezett asztalon, beépítve az asztalba mindenki előtt érintőképernyős tolmács számítógép. Begépelt szöveget, rögtön japán nyelvre fordítja. Komunikációs hátrány esetén, bekapcsolja a felolvasót és felolvassa.
A megbeszélés négy óráig tartott.
A fejem már zúgott a fáradtságtól.
A tanácskozás után, Hirohito úr az irodájába hívatott. Közölte velem, ne lepődjek meg azon a kis malőrön, hogy Andor nálam felejtette a telefonját. Ők intézték így... Majd meg fogom érteni miért. Ők ugyan egy percig sem gondolták azt, hogy az Andor lesz az alkalmas személy, de a cég nemzetközi, üzleti reál infrastruktúrája ezt a manővert követelte. Elégedjek meg annyival, hogy én kaptam meg az állást, és a feladatom ott van leírva részletesen az Andor telefon lebegő memóriájában, amit úgy tudok élesíteni, hogy a felasználó névnél behívom a billentyűzet ikont, nyomok egy "Ctrl+Alt+Del"combinációt és a legördülősávban beírom a Victory&Hirohito modult. Ezután a gép a nevemre formatálja önmagát, és a főmenüben megtalálom mindazt amit tudnom kell. Beleértve azt hogy, hol van a lakásom, hogy jutok haza a mágnesvasút járatain. De igyekezzek haza Judit, Zsófival együtt már várnak, Ők már többet tudnak. Ők nem csinálták végig a kötelező protokollt.
Elbúcsúztan Hirohito Takasima úrtól. S azt sem tudtam dühöngjek, vagy ugrándozzak örömömben. Hiszen amikor elbúcsúztam, Judit jelét nem adta, hogy tudna valamiről.
A mágnesvasút negyven perc alatt haza röpitett, s a felső peronon várakozó robot taxisok fél percenként érkeztek. Az utasok mint valami óriási hangyaboly katonái, aszerint álltak sorban, hogy ki hová megy. Sok hiperinformáció teljesen kimosta az agyamból a további legetőségeimet, hogy bármit lefordítsak,... hogy megértsem :-hogy jutok innen haza?...mindenhol csak embereket láttam...s közben a zsebemben bekapcsolt a telefonom hangos szövegvelolvasója:" -Az ön járata fél perc múlva érkezik, Panda telep, hatos blokk." Ezt akkor hallottam amikor épp elment egy robottaxi. Fél perc múlva érkezett egy másik, láttam a hátsó szélvédőjén a panda ikont, s addig ott volt az utastársam, ebből tudtam meg Ő is a Panda telepen lakik.
......Igen! Ez Japán. Osaka városa. 2008-ban.
A Panda telep húsz éves lehetett! Ezt a tömbházak előtti kis park fáinak méretéből gondoltam.
Judit a játszótéren volt, Zsófival. Zsófi csuklóján karkötő. Azonosító chippel... Ez a gyerek soha nem fog elveszni. Gondoltam.
Judit betessékelt a lakásunkba. A vacsora elő volt készitve. Akaratlanul körülnéztem. Ez az otthonom? Ázsiában? Itt van a családom!... Döbbenetes az a tudatosság ahogy kihasználják a teret.
Másnap reggel ismét Hirohito úr irodájában találtam magam, ezuttal ott volt Judit is. Kicsit meglepődtem, mikor Judit húgáról szerztem tudomást... Eddig nem tudtam, hogy Juditnak húga is van. S mi több babát vár! A kérdés a következő:- megoldható, hogy a társdalombiztosítás nyílvántartásba vegye, és megkaphassa ő is a támogatásokat.
Hirohito úr bekapcsolta a gondolatátviteli, hologramm projektort. S ott láttam szinte kézzel fogható minőségben, Judit húgát, térben és időben, méhében a kis magzattal, a terhességnek a hetedik hónapjában. Innen tudta meg Hirohito úr, hogy Vilma már volt egy cégnél munkát vállalni, csak a cég a terhesség előrehaladott állapota miatt nem alkalmazta. De ez a szándék már elég volt, hogy a társadalombiztosítási járandóságokat megkaphassa... tudtam meg mindezeket a Judittal folytatott esti beszélgetés után, a gondolataimban maradt adatok holografikus kivetítésből.
Egyetlen kellemetlenség van csak, mondta Hirohito úr:-Vilma, átmeneti időre, nálunk fog lakni. Amig nem találnak a Panda telephez közel eső lakást, gyerekét egyedül nevelő anya számára.
Harmadnap reggelén azt kérte Hirohito úr, hogy kezdjek reggel hétkor, nyolc óra helyett, mert igy jobban összefogható a két cég közötti munka. Reggel hét és nyolc között még nincs olyan sürgés forgás. Egyébbként nagyon meg van elégedve a munkámmal, a két nap eredményeit elemezve. Nem is remélt mást.
A munkám: naponta bejárni a magyar cég területét, összegyűjteni a napi jelentéseket; reggelre egységesíteni, és a napi operatív megbeszéléseken referálni a japán anyacégnek az elvégzett feladatokról, felvezetni a munkavégzéshez szükséges igényeket.
Kedveszményes cég lakás, társadalombiztosítás...s a fizetés? A korábbi bérem tízszerese!

Munkahelyi ügyvédségem

Időpont: 1985
Helyszín: Baróti "Haladás" Kisipari Szövetkezet.

A Reál Politechnika gépészeti szakának befejezése után alig száradt meg a tinta a szakmunkásbizonyítványon, beíratkoztam e technikum bányászat-köolajipar-geológia szakára. Esti tagozatra. S hogy a sok utazásból lefaragjak, a Köpeci Bányavállalattól átkértem magam e három évre a "Baróti Vasasokhoz". A "Haladás" Kisipari Szövetkezet volt a térség szolgáltatója. Úgymint: fodrászat, cipészet, varroda, grafika, fényképészet, autószerelés, asztalosműhely stb.
Az autószerelő részleg végezte a térség személygépkocsijainak a műszaki vizsgáztatását. S gépészeti részlegként, hogy az apróbb karbantartásokat el tudja végezni, tartott egy kis lakatos- hegesztő- forgácsoló műhelyt. A lakatos-forgácsoló műhely nem tudott volna csak a karbantartásokból megélni, ezért nagyobb vállaltoktól felvállalta kisebb részalkatrészek gyártását. Ezekután, olykor olyan sok munka összegyült, hogy a törpe üzem nagyon jól prosperált és két- három műszakban is lehetett járni. Így volt lehetőségem itt a délelőttős szakban, vagy az éjszakásban dolgozni. Így tudtam járni délután a technikumba. Mi három évig minden nap jártunk, szombaton is. A szövetkezet műhelye Baróton, az iskolától tíz percre helyzkedett el. Lapos tetejű épület, fémkeretes ablakokkal, ahol az ablakok a füsttől és olajtól szennyesen, szürkületi homályossággal borították a műhelyt. Egyetlen ablak mardt mindig tiszta, amelyik alá acél konzolokra volt szerelve a falra a kis köszörű, ahol az eszterga késeket éleztük. A hosszú használat után a villanymotor csapágyai alaposan kikoptak, ezért a köszörű korong nem kopott teljesen körkörösre, s amikor a gépet bekacsolták alapos döbörgéssel gyorsult fel a maximumra, s ezáltal alaposan megrázta az ablakot, az ablakról lepörgött minden por. Mi ezt szerettük, mert ennél az ablaknál legalább ki lehetett látni az utcára.
A műhely nem volt nagy. 25x10 m lehetett a területe. Összesen öt esztergapad volt benne, két marógép, egy darabológép, egy guillotine olló, és a présgép, na és az említett köszörű. A lakatosoknak, és a forgácsolókak közös mosdója volt. Két oldalt a falon vályúszerű teknőkkel, hideg víz. Két úgynevezett török vécé, piszkos zöld olajfestékes ajtókkal. A vécén soha nem volt vécé papír. Abban az időben ez "hiánycikk" volt! Öltöző nem volt. A maró gép fölé volt készítve egy "galéria", aféle hat lábon álló pódium, korláttal. Vaslépcsőn lehetett feljutni. Ide el volt helyezve két asztal, két-két paddal. Itt reggeliztünk...és itt öltözködtünk. Az öltözködés annyiból állt, hogy az utcai ruhánkra ráhuztuk az olajos "salopétát"(overallt). Fürödni nem tudtunk, nem volt meleg víz!
Az udvar már nagyobb volt. Több autó parkolását lehetővé téve. S itt kinn az udvaron volt a vasudvar, az esztergályosok nyersanyag raktára. Leginkább egy óriás méretű tyúk ketrecre hasonlított. Két és fél méter magas oszlopokkal, fent két sorban szögesdrót. A "raktár" zárásával nem sokat vacakoltunk. Minek? Amikor anyag kellett, mindig elmenni a mesterhez? A kapu lánccal körbe volt tekerve, és a láncra rá volt téve egy "szolgálaton kívüli" lakat. Mindenki tudta, hogy nincs bezárva. Tudta a szövetkezet teherautósőföre is. Ő Bardócról jött biciklivel Barótra, berakta a"biciklit" a raktárba, felült a teherautóra, s amikor letette a volánt, vette a "biciklit" és haza karikázott. Ha netán esett az eső, akkor a bringa maradt a raktárban. Ha a mi gépkocsivezetőnk netán vezetés után beült a nyári kertbe sörözni, és alaposan felöntött a garatra, akkor a bringa szintén maradt a "raktárban". A szaki elég gyakran látogatta a sörözőt, tehát a bringa gyakran pihent a "raktárban". Ha ott volt a vasak között, igazi ócskavastelep, roncstelep hangulata volt a "raktárnak". Tudnillik ott volt a kerítés mögött egy régi kiszuperált kisbusz roncs. A bringa mindig ennek a roncsnak volt támasztva. Vasudvari idill.
Ha beköszöntött az ősz és utána a tél, a bringa maradt. A kisbusz mellett.
A mesterséges iparosítás vihara sodorta hozzánk Bandit. Edit a Brassói Traktor Gyár tanulója volt. Bandi a Repülőgép Alkatrészgyár alkalmazottja. Ott ismerkedtek meg Brassóban. Miután összeesküdtek, s várták a kisbabát, Edit Baróti szüleinél tudtak lakásmegoldást találni, s a gyereknevelést is kedvezőbbnek látták a kis bányászvárosban, mint az óriás iparvárossá fejlődött Brassóban.
Bandi hegesztő lett. Sokat volt román nyelvi környezetben és igen érdekes kiejtéssel beszélte a magyar nyelvet. Pedig magyar volt! Szerettük mert jó humora volt és igen jó szakember! A délutáni uzsonnákat mindig együtt költöttük el, s így tudtam meg, hogy közben megszületett a kislányuk.
A műhelybe ipari tanulók érkeztek. Utolsó évesek. Már önállóan tudtak dolgozni. Két tanuló Karcsi és Laci, Olasztelekiek voltak mint én. Laci, ráadásul unokatestvérem. Összesen öten érkeztek. Öt tanuló. Az elméleti oktatást Aradon kapták. Jó iskola volt.
Egy reggel, (már jól benne voltunk az őszben) odajön Ödön. Ő volt a műhely megbízott csoportvezetője s "másodállásban" jóbarátja volt a mi gépkocsivezetőnknek. S aszongya nekem Ödi(-még nem volt teljesen kijózanodva) :
-Mától kezdve van egy inasod!
-Nekem?
-Igen neköd, mert kérdözte a a mestör, hogy kit javasolok oktatóknak. S én tégöd javasoltalak, me' te sokkal jobban dolgozol.
Tizennyolc és fél éves voltam, három hónapja dolgoztam a szövetkezetnél, és alig fél éve lettem szakmunkás! Mit mondjak? Megtisztelve éreztem magam, és büszke voltam, hogy szakoktató lettem! Az inasok szerettek! Egy év korkülömbség volt köztünk. Antika nem szeretett. Ő mindig haragudott rám. Rangsorban Ő következett Ödön után de szakmailag nem volt elég érett, hogy oktasson.
Délelőttös voltam. Reggeliztünk. Megdöbbentem amikor láttam, hogy jön a Berci, a "mestör". Berci nagy szakmai múlttal rendelkezett a cégnél. A szakmai tudása helyezte Bercit a mühely élére. Az Ő szava volt a tízparancsolat. Kíváncsian vártam mi fog történni, mert reggeli idő alatt nem szokott bejönni a műhelybe.
Berci felvázolta a tényállást: Bandi ellpota a "biciklit", aljas tevékenység volt ez mert saját munkatársa biciklijét ellopni nem szép dolog, ...és azt kérdezi mindenkitől, hogy Bandi maradhat-e még e munkacsoportban, vagy legyen elküldve. És ő mint mestör azt mondja, hogy mennie kell mert az elnök úr is így gondolja. S mondanivalója felvázolása után, módszeresen egyenként megkérdezte sorban, a lakatosokat, a hegesztőket, az autószerelőket, az egy szem kovácsot és így ért a forgácsolókhoz. Megkérdezte Ödöntől.
-Neköd, mi a véleményöd Ödi?
-Én es azt gondolom, hogy nem szép na!
-Antika, te mit gondolsz?
-Én es azt mondom, hogy nem volt szép amit tett!
-Te Viktor?
-Berci, csak azt lehet mondani, amit a többiek mondtak? Mert neköm más a véleményöm!
-Hát persze, mondd el nyugodtan a véleményöd!
-Figyeljetök ide! Ez az embör másfél hónapja dolgozik itt. Amikor idejött akkor es ott vót az a bicikli, nem látszott egyáltalán, hogy van gazdája. Ot vót a raktárban mint egy ócskavas. Elvitte mert senki nem mondta neki, hogy van gazdája. Elvitte, mert messze benn lakik a Híd uccába és hamarébb haza akart jutni a családjához. Ne felejtsétök el! Két hete apa. Kapjon egy figyelmeztetést és ne küldjétek el!...
S képzeljétek el! Utánam az inasok következtek és ezt mondta mind:-Neköm es az a véleményöm mint Viktornak!
Utána a mester alaposan berágott rám, hogy mit képzelek én, hogy nem azt gondolom mint a többiek. Múltkor is amikor éjszaka bejött ellenőrizni, csak én dolgoztam egyedül...
Bandit elbocsájtották. Én amikor befejeztem az iskolát visszamentem a bányavállalathoz.