2008. július 13., vasárnap

Szökés

Harmadik rész – Nem sikerült felmentés (Folytatás)

A hajnal magával hozta a vihar hideg szelét, s a csapkodó szélfuvallatok lehűtötték az este oly kellemesen meleg lépcsőt.
Győző ott állt a tornácon, s eszébe jutott, ha nem sikerül Andor felmentése, bevonul katonának. Azt érezte, ha nem megy el Andorral Jakabos Ödönhöz, akkor barátja meg sem próbál tovább lépni. Andor tőle várta a támogatást, a rábólintást, hogy amit tesznek, vagy tenni akarnak, meghozza a sikert az életükben.
Magára rántotta az ingét, s átrohant barátjához. Úgy tépte fel az ajtót mintha égett volna a ház.
-Induljunk! Minél hamarabb, hogy ne késsünk el! Gondolod, hogy az a kiló kávé és a liter szilvapálinka elég lesz a felmentéshez?
-Győző! Az egész országban nem lehet kapni kávét! Tudod, hogy még a cukrászdákban, bárokban is pótkávét, cikóriakávét árulnak? S amit a pálinkáról tudnod kell, az a kör ahová ez kerül, pálinkával kezdi a napját és szereti a jó házi kisüstit! Jakabos felől pedig biztos lehetsz! Tudod ő a megyeszékhelyen a kettes élelmiszer raktár főnöke, jó kapcsolatban a hadkiegészítés parancsnokával. Jakabos azt ígérte, amikor megvette tőlünk a sorsjegyen nyert autót, hogy ha valamikor az életben segíteni kell, akkor bizalommal forduljunk hozzá.
-Mikor indulhatunk a városba?
-Holnap reggel jó neked?
-Holnap reggel hétfő van. Kérek egy szabad napot a munkahelyről, csak délutánra haza kell, érjünk, dolgozatot írok kémiából.
-Biztos lehetsz, hazaérünk. Jakabosnak csak át kell adni a csomagot, és ne feledd el, azt is megígérte, hogy segít útlevelet szerezni!
A kora reggeli buszon sokan voltak. Ilyenkor hét elején utaztak vissza a diákok a környékbeli falvakból a megye első városába, ahol több iskola révén jobb oktatásra számítottak, mint a kis bányászvároskában. Ez a megye az ország egyik legkisebb megyéje volt, s egyben egyike azon megyéknek ahol a lakosság java része magyar volt. Csak a komolyabb vállalatok vezetői, a közhivatalok elöljárói, az állambiztonsági szervek emberei, s a fegyveres testületek tagjai és családjaik voltak az anyaország kiválasztott, méltóságai, akik ezt a kis megyét irányították.
A város nem volt nagy. Afféle kis mezőváros volt, s a politikai rezsim a 70’ évek elején, amikor széttagolták az ország területét, mesterségesen hoztak létre olyan kis régiókat ahol a kisebbség jobban ellenőrizhető. Így hozták létre ezt a megyét, és nevezték ki megyeszékhelynek a sárkányölő lovag városát.
A város központja felé az autóbusz mindig megállt a külterületen, a tejgyárnál. Ez amolyan külváros féle volt. Itt voltak az ipari létesítmények, a pékség, s a nagy központi raktár kettes részlege ahol Jakabos várta őket.
Győző még soha nem járt itt. Andor magyarázta, hogy mekkora elosztó központ az egész telep, s a kettes részleg az élelmiszert osztotta szét, rakodta szállítóautókra, amelyek terítették az árut.
A raktárudvaron targoncák forgolódtak, raklapokon naranccsal tele ládákkal. Déli gyümölcsöt szortíroztak. Győző, amikor meglátta a tele raktárépületet elakadt a szava. Egy darabig nem jutott szóhoz, csak ment némán barátja mellett, aki ismerte a járást, s szaporázta a lépteit Jakabos irodája felé. A nagy csarnokban, néha egy-egy oszlop mellé meghúzódva, rakodó munkások hámozták lopva, fürge mozdulatokkal a narancsot, ide-oda kapkodva a fejüket, nem látja meg őket az ellenőr.
-Andor! Hová tűnik el ez a rengeteg narancs. Hogy-hogy nem lehet déli gyümölcsöt kapni a boltokban?
- Ezt a sok narancsot hová viszik?
-A pártkantinba, a pártfunkcionáriusok asztalára, az első osztályú szállodák konyhájára, a valutával fizető vendégek asztalára, a diplomáciai testületnek, a konzulátusokra, a belbiztonságiaknak. Szóval ilyen helyekre.
-Hogy te idén még nem ettél narancsot? S 19 éves létedre még egyáltalán nem ettél banánt? Na, látod, többek között azért is vagyunk most itt, hogy a gyerekeinknek ne legyen hasonlóban része!
Jakabosnak olyan volt az irodája, mintha egy nagyszobából leválasztanának egy egész kis kuckót. Szürke kis zúg volt, amely tele volt a megrendelési bizonylatokkal, beszállítói levelekkel, gondosan összefűzve. Látszott, hogy pontos dokumentálása van az ide beérkező, és innen elszállított terméknek.
Ha Andor nem hívja fel a figyelmet, hogy ott vannak a főnök irodájában, Győző azt gondolta volna Jakabosról, hogy egyike a targoncavezetőknek, aki az őszülő szakállával, csillogó szemeivel, és csíkos bojtos sapkájával egy szobrászhoz hasonlított.
Kezet fogtak és leültek egy raklapra.
Andor átadta a gondosan becsomagolt, körülményesen beszerzett kávét, amely egy vagyont ért. Még az ilyen központi raktárban sem lehetet találkozni effélével. Andor a kávét dollárral vásárolta, az ország fővárosában tanuló arab egyetemistáktól.
-Fiuk, ma sajnos nem tudok segíteni. Látjátok, szét kell teríteni ezt az árut. Holnap, vagy holnapután, elviszem az ajándékot a megfelelő helyre. Bízhattok bennem! Ami tőlem telik, megteszem, hogy sikerüljön a tervetek! Találkozzunk egy hét múlva, itt nálam rendben. A telefont, vagy levelet mellőzzünk, mint mindig.
A buszban hazafelé, valahogy úgy érezték, hogy egy hét múlva kezünkben lesz az útlevél. Csöndben, szó nélkül ültek egymás mellett, de ugyanazok a gondolatok kötötték egyre szorosabbá barátságukat. Egy új élet reménye egy idegen országban.
A kis bányászvárosban szakadt az eső, s Győző nagyokat ugrálva próbálta kikerülni a macskaköves főutca kátyúit. Még időben érkezett be az osztályba ahol a társai izgulva, hajtották a fejüket a könyv fölé, s próbáltak bevágni valamit a negyedéves tananyagból.
Győző nem szerette a szerves kémiát. Néhány évvel korábban, amikor még a szervetlennél tartottak örömmel és érdeklődve figyelt órákon, s az izgalmas kísérletek biztatták: érdekes tantárgy, érdemes odafigyelni! Most a szerves kémiában kimaradtak ezek az ismerős képletek, s a füstölgő reakciók helyét az unalmas szénláncok vették át. Csak annyit tanult belőle, ami feltétlen kellett, a minimális osztályzathoz. S amikor a negyedéves dolgozatfüzetet kinyitotta már tudta, hogy ezt a tananyagot soha az életben nem fogja használni.
A hét csigalassúsággal telt, alig találkoztak, de tudták, hogy egy új hét elején megváltozik az életük és úgy jönnek haza a városból, hogy a mindent eldöntő nagy utazás napját ott, azon melegében a buszmegálló zajos forgatagában megbeszélik.
Jakabos arcán lehetett látni, hogy valami nincs rendben.
A két barát úgy állt a homályos raktárban, mint a vágóhídon a bika, aki mindenre rászánva magát szemben találja magát a mészáros súlyos taglójával, aki gyakorolt mozdulattal úgy vágja a szemei közé a gyilkos szerszámot, hogy azon nyomban elveszti lábai alól a talajt, és lassan térdre ereszkedik a véres, vizeletes betonpadlóra.
-Andor! Amikor bementem a parancsnokságra, már meg volt írva a bevonuló parancsod. Minden emberi győzködésemet vetettem latba, hogy rábeszéljem a parancsnokot, próbáljon törölni a listáról. Ő tudva, hogy szinte lehetetlen a kérés, de még megígérte, segíteni fog, de nem rajta múlik, ha nem sikerül.
-Be kell vonulnod Andor! És bocsáss meg, hogy nem tudtam segíteni.
A szeptember eleji párás csönd, kikísérte őket a buszpályaudvarra és két hét múlva, amikor Győző elkísérte barátját, úgy adta föl a kofferját a busz csomagtartójára, hogy csillogó szemekkel, s rekedtes hangon, halkan így búcsúzott el:
-Ez most nem sikerült Andor, de tudod ugye, hogy én nem adtam fel! S jobb keze két ujjával búcsúzásképp az angol katonák ismert „Victory” jelét mutatta barátjának.

4 megjegyzés:

PHAEDRA írta...

Sokszor próbáltam elképzelni egy kevésbé zsúfolt világot, ahol megmagyarázzák, hogy miért hibásodnak meg a gépek, hogy a felhők miért nem alszanak, ha madarak vonulnak alattuk, hogy az emberi akarat miért van bizalom és hiszékenykeretbe szorítva. Ezt csak megtanulni lehetett. Majd megvárni...kivárni az időt.
Addig zakatolhat a vonat egy „nemvárt” világ felé, s talán a "koffer" oldalán levő lakat lesz a visszaválaszoló V vagy kérdő-jel...

Egyebet nem tehetek: rakom egymás mellé a filmkockákat.

Üdvözöllek:Phaedra

s@só írta...

...na most már a jobbik is sírásra görbült...csak kicsit,mert tudom...
Talán meséltem már neked ezt:
egyszer egy fiatalember, aki Andor és Győző hazájából jött ide közém, mondta el, hogy mikor életében először (már felnőttként) evett banánt - azt kiköpte, mert nagyon rossznak találta, és csodálkozott azon mit szeretnek rajta oly sokan?
Persze, mert a banánhéj borzalmas ízű....háát...ezért....

vitya írta...

Nincs másik világ!
A vonat zakatolhat a nemvárt világ felé...fontos, hogy időben jó döntést hozzunk:-mi rajta akarunk-e lenni azon a vonaton!?

vitya írta...

Persze mert neki nem mondta el senki, hogy a banánhéj csúszkálásra való.