A lálekidomár pedagógus.

Időpont: 1978 október.
Helyszín: Bardóc Községi Általános Iskola.
Emlékeztető: A lélekidomár pedagógus személye, azonos Bedő Zoltánnal, aki a "pityókaszedéskor" móresre tanította Miklós Győzőt, a konok osztálytársamat. Bedő Zoltán, latin-román, románföldrajz tanár volt... az osztályfőnökünk.
A mezei munkának vége volt. Napirenden volt a tanítás. A nyár ízét, s a mezőn eltöltött szabadkezi munkának kötetlenségét, nehezen tudtuk átformázni az osztálytermek, szűk padjaiba. A fehér model-csontvázak, a szemléltető érrendszer, nyirokrendszer bábui értetlenül bámultak ránk. Mit kerestek itt? A zárt szekrények, üvegcséi(mert biológia-kémia kabinet volt az osztálytermünk), csak egy héten egyszer, kémia órán igértek némi izgalmat. Mert a fizika órán az anyagsűrűség tanulásán már túl voltunk, amikor szintén ez a Győző, még az arcán érezvén az osztályfőnöki pofonok égető szégyenét, már azt érezte, hogy fizika tanári engedéllyel(de szívében ott a bosszúval) törheti ki krétával az ablakot... Remek szemléltető kisérlet volt! Győző egy életre megtanulta, hogy a kréta sűrűsége kisebb az ablaküvegnél, és nem lehet kitörni az ablakot vele.
Szóval rakoncátlanok voltunk! Szünetekben kiszöktünk, Ferenc Bandi bához, mert nála lehetett kapni szerb csempészárút. Ami a zsebünkben cigarettának álcázott rágógumi formában jelent meg. De a legfrankóbb árú a karamelkrémmel töltött, csokoládébevonóval készült cukorka. Ez annyira finom volt, hogy a tíz perces szünetben el is fogyott, pedig még el is kellett szaladni Bandi bához! De komoly logisztikai érzéke volt Fosztó Bélukának! Ő már akkor el kezdte enni a cukorkát amikor Bandi báék kapuján kilépett, és mire csöngettek, ő már az iskola udvarán volt, s még egy két baráti cukorka szétosztása is belefért, s az utolsó szem cukorkával a szájában úgy esett be a tanterembe, hogy a szemetesbe már nem tudta volna beledobni a cukorka dobozát, akkor nem ért volna a helyére. Pedig egy eminens tanulónak illik ott lenni! Tehát a szemetet feldobta a szekrény tetejére, bízván benne, hogy a papir miközben átgurul a szekrény tetején, pont a szemetesbe esik. Csak ebbe a ballisztikai számításba, beleszólt a z említett nyirokrendszer bábuja aki mélabúsan várta a biológia órát, s a röppálya felénél "elkapta" a repölő tárgyat és oda pöckölte a szekrény szélére, ahol már remekül lehetett látni. A "csavargó" papíros még mozgásba volt, amikor megérkezett Bedő Zoltán, és a rettegett román óra. Bedő Zoltán kiválló tanár volt, nagyszerű megfigyelő, és he megvan minkét veséje akkor minden bizonnyal nem a nebulók fejét tömte volna volna latin és román szavakkal, hanem az ellenséges csapat kapujának hálóját, gólokkal... Ezt sokszor hangoztatta. Valahogy már kívántam is, hogy miért nem ez történt... Bedő Zoltán többek között úri ember is volt. Hagyta, hogy a hetes fejezze be a jelentést. Engendte helyére menni, s csak ekkor kezdte el, de az osztálynaplót még nem tette le a kezéből . (!) ... -Ki tette fel a szekrény tetejére a szemetet? Ez volt az ankét fő témája. S miután nem kapott kielégítő választ a komisz kölyköktől, akik nemhogy egy szót se tundak latinul, a két veséjükkel, de még a feltett kérdédsre sem tudnak válaszolni. Pedig az nem is lecke. S itt hosszú lélektani hadviselés következett! Hogy aszongya, mikor eljöttünk otthonról Ő már akkor tudta, hogy a Jóanyánk mit csomagol nekünk, nehogy ki tette fel ezt a rongyos papírt a szekrényre! Mert Ő tanult! Lélektant!! (is) És,...és ő tudja hogy ki volt! És hova tovább eljutott a "monológ ankéttal", egyre pirosabb lett a feje. Ugyanúgy, mint amikor pofozott valakit! S a végén, (de ez már az óra vége felé lehetett) már ordított, -Nekem? Nekem nem mondjátok el, hogy ki volt?! Én úgy is tudom! Én úgy is tudom, hogy lány volt, mert én tanultam pszihológiát!... Ez valahogy olyan misztikus és röhejes volt egyben! De aznap nem volt román leckénk!! :))