Szökés

Látogatás - Folytatás

Győző fogta a borotváját, törülközőjét vállára terítette leballagott a gépjavító műhely udvarára. Az udvar végében volt egy vízakna. Ide volt bedobva a gumitömlő. A gumitömlőhöz a víz a domboldalon levő záportározóból érkezett. A záportározót azért készítették, mert felfogták benne az esővizet és az esővízzel keverték be a permetszert a gyümölcsös permetezéséhez. Vizet a konyhára a főzéshez a faluból hoztak, 25 literes tejes kannákban. Saját kútja a telepnek nem volt. A forrás ahonnan ivóvizet merítettek a katonák és a dolgozók a gazdasági udvar fölött a gyümölcsösben volt. Az egész tábor tisztálkodása a záportározóban levő víz mennyiségétől függött. S hogy ne fogyjon sok víz, nem is nagyon használták, de nem is volt nagyon igényük! Győzőt állandóan szidták, mint a bokrot, hogy ne használja annyit, azt a vizet, úgyis olyan kevés van. Győző majd megőrült ettől. „ Hogy képzelitek, hogy egész nap kinn dolgozom a napon és este ne mosakodjak meg? És legalább egy héten egyszer ne borotválkozzak meg?
Tükrét felakasztotta a kerítésfonat, drótjára. Törülközőjét rádobta az almafa ágára, óvatosan megnyitotta a gumitömlő végén levő csapot bepamacsolta szappannal az arcát, kezébe vette a borotvát, belenézet a tükörbe, és azt látta benne, hogy az úton jön a szekérrel a kenyerük, Andorral és Gyulával.
Nem fordult meg, pedig látta, hogy barátai észrevették a borotválkozni készüllődő alakot, de azt is látta az arcukon, hogy fogalmuk sincsen, ki lehet az a barna bőrű ember. Győző ugyanis egy szál kincstári gatyában volt egész nap. Teste annyira lebarnult, hogy később mikor hazament szabadságra a táborból a falubeli ismerősei nem ismerték meg. Világos gesztenyés színű haja, már ami megvolt belőle, mert a seregben lenyírták kopaszra, teljesen kifakult a naptól, és a szemöldöke is olyan lett, mint az albínóké. Éles kontrasztot rajzolva így a lebarnult arcára.
Befejezte a borotválkozást és felsietett a sátorhoz, magára húzta katonaingét és nadrágját s visszarohant a kantinnak kinevezett épület elé. A kantin valamikor a dolgozók öltözőjének épült. Itt volt most a konyha. Az igazi kantin az öltöző előtt állt, egy hosszú ácsolt asztal, s mellette két lóca. A konyhából az ablakon adta ki a szakács az ebédet.
Győző leült az egyik lócára, mert tudta, hogy az öreg Costea úgyis idejön. Mindig itt szokta beadni az ablakon a zsákokban a kenyeret. Így is lett. A sarkon befordult az öreg, kezében két zsákkal, mellette Andor, hátán az ismerős csővázas hátizsákjával, az ő kezében is két kenyeres zsák. És Gyula hátán az ő saját hátizsákja, és neki is a kezében két zsák.
Szépen illedelmesen köszönt a két fiú. Győző visszaköszönt magyarul: Szervusztok! Mi lesz a reggeli!
-Győző!
-Te vagy? Kérdezték ámulva.
-’Sze úgy nézel ki, mint egy hidrogénezett hajú kubai, nevettek.
-Ha nem hallom a hangodat nem ismerlek meg az egyszer biztos, ölelte meg Andor a barátját.
-Mit kerestek itt? Kérdezte Győző. A legmerészebb álmaimban sem mertem remélni, hogy valaki itt ezen az istenverte helyen meglátogat.
-Hoztunk neked malacot! Válaszolta Andor. Úgyis mindig panaszkodtál leveleidben, hogy nem elég a kaja, s állandóan éhes vagy!
-Na, jól van, gyertek, menjünk fel a sátorhoz, pakoljatok ki, amit akartok, aztán visszajövünk, ide az asztalhoz megreggelizünk.
-És hol vannak a többiek?
-Ök most ébredeznek. Én gyorsan felkeltem, és leszöktem a „fürdőbe”, hogy meg tudjak borotválkozni. Mindig cirkusz van a víz miatt. Ma nem kellett korán kimenjünk, mert tegnap levágtunk egy rendet, átforgattuk egyszer, s ma, ha megszárad, össze kellene szedni és boglyákba rakni.
-Gyertek bátran nem zavarunk senkit. Andris elment, csak egyedül vagyok a sátorban.
-Pálinkát hoztál? Kérdezte.
-Igen. Mondta Andor. Hoztam apámnak abból a jó alma pálinkájából.
-Az jó lesz! Mondta Győző. Mert oda adom a főtörzsnek, s akkor ma legalább nem kell, kimenjek a mezőre. Itt van könnyen elérhető helyen? Kérem ide, mert rögtön most az elején oda adom, és akkor engedélyt kérek, hogy ma estig szabad legyek.
Andor elővette a hátizsákjából a literes pálinkás palackot és oda adta a barátjának. Gyula közben figyelt. Jártatta a fejét, jobbra, balra. A sátorból közben kezdtek előbújni a katonák, köszöntek a két ismeretlennek és szépen levonultak a kantinhoz reggelizni.
Győző közben odaért a főtörzsőrmester sátrához és jelentkezett.
-Főtörzsőrmester elvtárs, engedélyt kérek!
A főtörzs hangja olyan volt, mint egy durva lópokróc darab.
-Mi van!
-Itt van két barátom, engedélyt szeretnék kérni, hogy ma a tábor területén maradhassak, és este, amikor eltávoznak, lekísérhessem őket a faluig. Hoztak otthonról egy liter jó erős pálinkát, szeretném, ha elfogadná.
A főtörzs hangja teljesen megváltozott. Olyan lett mintha a durva lópokrócot lecserélték volna valami pehelykönnyű gyerek plédre. Ami enyhén bepúderoznak néha, hogy ne sértse fel a baba bőrét.
-Hogyne, persze, természetesen, ha itt vannak a barátaid, akkor nem kell kijönnöd a mezőre dolgozni. Maradjál csak itt nyugodtan, csak este mikor lekíséred őket a faluba, öltözz fel szabályosan az egyenruhába.
-Értettem. A pálinkát leteszem ide a sátor bejáratához.
Andor, és Gyula egy kicsit csodálkozva figyelték az érdekes hangvételű párbeszédet.
Gyula egy kicsit tartózkodva kérdezte: Ilyen a katonaság?
-Igen, Gyula. Bólintgatott Győző. Még ilyenebb. Készülj fel.
Leültek a Győző sátra élé. Halkan beszélgettek, miközben kipakolták az otthoni elemózsiát.
-Andor, a malacból eszünk, most hárman, és oda adjuk a fiuknak legalább felét, és a szalonnát is. Te tudod, hogy itt minden közös. Nagyon gyenge a kaja, éhesek vagyunk, és ez a kis kóstoló, jól fog esni mindenkinek. Az édesség, amit hoztál, az is közös. A kristálycukrot és a lekvárt elteszem. Ezek nem romlanak meg. Kiveszem azt az ennivalót, ami nekünk kell, s a többit leviszem a fiuknak. Most reggeliznek, legalább lesz egy rendes reggelijük.
Fogta az egyik hátizsákot, s belepakolt mindent, amit a kollégáinak szánt. Kenyeret, szalonnát, malachúst, sajtot, hagymát, paprikát, édességet. Andor csak szótlanul nézte, mert számára ismerős volt ez az osztozkodás, csak Gyula ámult, mert ő azt hitte, hogy ez az elemózsia legalább egy hétre elég lesz Győzőnek, s most fél óra alatt elfogy.
Győző letette a hátizsákot az asztalra.
-Tessék, itt van egy kis hazai. Jó étvágyat hozzá. A pálinkát sajnos oda kellett adnom a főtörzsnek, hogy ma benn maradhassak, de este, amikor a barátaimat lekísérem a faluba, kaptam pénzt Apám küldte, s a faluban az öregasszonytól az Irinától veszek egy liter pálinkát. Neki is jó pálinkája van. S amikor jövök, hazafelé akkor a palackot bedugom az almafa odvába. A szokott helyre, ott megtaláljátok.

Reggeliztek.
Ettek a malacból. A házi kenyérből, és ittak a jól ismert Barabicfalvi ásványvízből.
-Hallom tűzoltó lettél.
-Minden tüzet kioltasz? Kérdezte Győző, Andortól s kicsit tovább nézett barátjára, mélyebben a szemébe nézve, kérdezte újra: Minden tüzet kioltasz, olyant is, ami benned égett?
-Igen tűzoltó lettem. Válaszolta, Andor, és valahogy nem tudott, most a barátja szemébe nézni.
-És te Gyula? Hol tartasz most a tanulmányaiddal. Doki leszel? Leszel majd a vizsgáló orvosom valahol?
-Igen. Válaszolta, Gyula. Most érettségiztem. Beadtam a jelentkezésemet az egyetemre, ha felvesznek, akkor kilenc hónapra vonulok be. Ha nem vesznek fel, akkor ugyanúgy bevonulok szeptemberben, mint ti, s ha leszereltem, akkor egy évet még tanulok, s újra megpróbálom, ha akkor sem sikerül, akkor van, a fővárosban valami mentős tisztképzés oda fogok jelentkezni. De mesélj most te! Mi van itt a hadseregben? Én nem leveleztem veled, és amúgy is keveset tudok a seregben uralkodó állapotokról.
-Ki lehet bírni. Válaszolta Győző.
-Ki bírom, ami még hátra van. Nem mindegy hová vonulsz be. Nekem nem volt szerencsém. Ott fenn a Nagy Köves lábánál a hegyivadász zászlóaljban nem volt annyira rossz. Csak kineveztek ütegőrmesternek, s hogy meglegyen a képesítésem elküldtek ide Szanódra, s látod, itt kaszálunk. Nincs fürdő, nincs étkező, a szabadban alszol, de ezek a dolgok még elviselhetők. Persze a szakácsunk is olyan, hogy ő jelentkezett, hogy tud főzni, de evvel az erővel akárki itt közöttünk elvállalhatta volna a szakács szerepét!
-Tudod mi a legrosszabb?
-Mi? Kérdezte Gyula.
-Ez a törzsőrmester! Utálja a magyarokat. Főleg mert tudja, hogy közkatonaként én is őrmester leszek. Részeges. Állandóan iszik. Kegyetlen, mint Néró császár. Állandóan csángónak nevez! Hiába hangoztatom, hogy a székelyek nem csángók.
De ő váltig hangoztatja! Itt van, látod Vlézs Barna. Őróla azt mondja, hogy román csángó, én meg magyar csángó vagyok.
Múltkor hordtuk a szénát. És jött az eső. Sietni kellett a hordással, hogy ne verje szét a száraz takarmányt. És ebédidő volt a szabály szerint. Le is ültek a kollégák és ettek. Ő viszont kiadta a parancsot, hogy akik a kocsin voltak takarodjanak a széna tetejére, és vigyék a szénát a szérűre. És én akkor szóltam, hogy de hát ebédidő van. Üvöltött:-Feküdj! Én reszkettem dühömben, s fel akartam kelni, az gondoltam, most bele verek a képébe. Egyik kollégám a lábával nyomott vissza a földre és fojtott hangon mondta:-Maradj veszteg te őrült bajt hozol magadra! Nem látod, hogy részeg?
-S akkor ebéd nélkül el kellett menni, lerakni a kocsit.
-Később mondták el a kollégák, akik ott voltak, a közelben, hogy valami nemzeti kérdés témakörben összeveszett a gépkocsivezetővel, aki magyar, és ez jól helyben hagyta. Persze az egész bunyó csak olyan „felebaráti torzsalkodás” volt, de a főtörzs maradt alul, sajnos a katonák szeme láttára.
-Ezek után főtt benne a bosszúvágy és én ott voltam magyarként kéznél.
-Nem beszélve például arról, hogy itt volt ez a Szabó Andris. Nagyon jó barátság alakult ki kettőnk között. Együtt laktunk a sátorban. És Andrist elküldte egy másik táborba. Tudta, hogy így fájdalmat okoz mindkettőnknek. Azóta egyedül lakom a négyszemélyes sátorban. Senki nem költözött be. Pedig egyik sátorban öten laknak!
-Na? Kérdezted, hogy mi van. Elmeséltem.
-Nemsokára árnyékban lesz a sátor. Feküdjetek le. Pihenjetek. Egész éjszaka utaztatok, és hazafelé is éjszaka fogtok utazni.
-Négy óra felé lekísérlek benneteket a falu határáig. Onnan már hamar beértek az állomásra, eléritek a hatórás személyvonatot. Sajnálom, hogy nem tudok tovább maradni veletek, de látjátok, hogy mi van itt.
Fél négykor összeszedelőzködtek. Győző felsegítette a barátai hátára hátizsákot, s maga is felöltözött szabályosan egyenruhába. Ez volt a szabályzat!
A poros dűlőúton csendben haladtak egymás mellett, s amikor leértek a falu határáig, Győző így búcsúzott Gyulától:
-Gyula, szeptemberben, amikor te bevonulsz, akkor nekem már csak négy hónap katonaságom van hátra. É n már túl vagyok a nehezén. Neked akkor kezdődik az igazi haddelhadd! Vigyázz magadra!
Megszorította Andor kezét, ezekkel a szavakkal búcsúzott: Ne oltsál ki minden tüzet Andor. Az ígéretek és a vágyak tüzét ne oltsd ki!
-Vigyázzatok magatokra az úton!

Szökés

Hetedik rész - Látogatás

Andor januárban szerelt le a hadseregből. Munkaszolgálatos volt. Kemény volt ez a munkaszolgálat, mert az ország délvidéki bányájában dolgozott a zászlóalj, amelyikben szolgált. Mégis sokan választották volna ezt a szolgálatot, mert az ilyen zászlóaljaknál eltöltött idő, már beleszámított a nyugdíjba és a munkájukért fizetés járt. A fizetést ugyan nem kapták meg. A hadsereg letétbe helyezte a bankban, és amikor leszereltek akkor kapták meg csekket. Szépen kaptak!
Andor nem sietett munkát keresni.
Sokat dolgozott a hadseregben úgy gondolta, pihen egy keveset.
Valahányszor elment otthonról, felkeresni az osztálytársait, vegyes érzelmekkel érkezett haza. Hiányzott a barátja. Nem találkoztak azóta, hogy bevonult, és mindig ott volt a szeme előtt Győző, ahogy áll a buszmegállóban, integet, s a levegőbe tartja jobb kezét, ujjaival V betűt formázva.
Kedvelte barátját, komoly és érett embernek gondolta, ezt hangoztatta is egyszer. Valahogy megérezte, hogy Győző vezéregyéniség, de szüksége van, hogy hallja olykor a kimondott szavakban az elismerést, és azt is tudta, hogy barátja szereti, ha felnéznek rá.
Talán ez az engedelmesség tette tartóssá a barátságukat.

A tavasz beköszöntésével, úgy gondolta nem marad többé otthon. Megkereste a helyi bányavállalat tűzoltóságát. Úgy hallotta, hogy a nemrég indult külfejtésnek saját tűzoltósága lesz, és három csapatott állítanak össze, hogy huszonnégy órás szolgálatban egymást tudják váltani.
Nagy volt a dömping erre a munkahelyre. Kényelmes szolgálat. Persze állandó készenléttel, de nem kellett dolgozni, kemény fizikai munkát, és ez volt a fontos.
Az, hogy sikerült bekerülnie Andornak ebbe a csapatba, annak volt köszönhető, hogy az Édesapja a cég nyugdíjasa volt és jó barátja volt a külfejtés főgeológusának, aki közbenjárt, hogy Andort bevegyék e csapatba.
Ebbe a csapatba került Gábor is, aki szomszédja volt Győzőnek, és egy évben is születtek. Andor úgy érezte, amikor együtt voltak Gáborral, hogy egy kicsit ott van Győző is.
Gábor laza fiú volt. Remek humorérzékkel, és minden hájjal megkenve.
Ahogy beköszöntött a nyár a szolgálati idő eltöltésében csak az volt a rossz, hogy ott kellett tartózkodni a tűzoltó épületben, hiszen bármelyik pillanatban érkezhetett a riasztás. Kívánták a fürdőzést rendesen, s néha lefröcskölték magukat a tűzoltó tömlővel, de ez mégsem olyan volt, mint az igazi lubickolás a patakban. A remiz udvarán a tűzoltó autónak építettek egy aknát. Használaton kívül ott állt üresen.
Gábor egy nap így szólt Andorhoz:
-Te mi lenne, ha megtöltenénk azt az aknát vízzel? A naptól megmelegedne és lenne egy remek medencénk.
-És, ha meglátja valaki?
-Ki látná meg? Hozzad ide a tömlőt, és nyisd meg a csapot. Negyed óra alatt megtelik.
Andornak sem kellett kétszer mondani. Vitte a tűzoltó tömlő végét rányitotta a csapot, és Gábor épp a munka dandárját végezte, amikor megjelent Boros. A külfejtés igazgatója.
-Hát ez meg mit keres itt? Nézett döbbenten Andor.
Boros, odasétált Gáborhoz. Kissé furcsának találta a medencetöltését.
-Maguk mit csinálnak? Kérdezte.
-Megtöltjük ezt a medencét vízzel, igazgató úr. Mondta Gábor.
-Volt már úgy, hogy nem volt elég nyomás a tűzi vízcsapban, és nem tudtuk megtölteni a tűzoltóautó tartályát. Gondoltuk legyen itt ebben a medencében tartalék!
-Na, hát ez derék dolog! Nem is gondoltam, hogy ilyen remek ötletekkel bírnak.
Ilyen volt Gábor.

A lábukat lógatva a medence szélén ültek.
-Elmegyek, s felkeresem Győzőt. Nem jössz el velem Gábor?
-Hol van most?
-Valahol B.Szanód megyében. Csak leveleket váltottunk. Nem tudom, hol van az a kis falu. Valami nagy gyümölcsösben kaszálnak. Már több mint egy hónapja. Megkeresem az Édesapját, hátha akar valamit küldeni a fiának.
-Eljössz akkor?
Gábor megrázta a fejét.
-Tudod milyen érzékeny, féltékeny az asszony. Ha elmennék egy ilyen baráti látogatásra, már rögtön hisztizne, hogy „biztos a szoknyák után legyeskedsz”. Nem, sajnálom, nem tudok menni.
-Akkor elhívom Gyulát. Jövő hétre kérek szabadságot, és megnézem, hol van ez a kis falu.

Gyulával a strandon találkozott. Ő is a lábát lógatta, kezében a biológia könyvvel. Tanult. Orvos akart lenni.
-Na, mi újság doki? Bírod még a meleget?
-Hát persze. Itt a medence mellett ki bírom valahogy.
-Igen. Itt ki lehet bírni. Ám vannak olyanok is, akik egész nap kinn vannak a mezőn. Reggel korán kaszálnak, és ahogy felszárad, a fű nekiállnak forgatni, és takarni, s ha már boglyákban áll a széna, akkor hordják be a szérűre.
-Mit szólsz. Megizzadnak, s a széna pora, hogy csíphet. Igaz?
-Bizony így van.
-Tudtad, Gyula, hogy Győző is ezt teszi?
-Nem! De hát Győző nem katona?
-De úgy van, katona, de elvitték az alegységétől valamilyen kiképzésre, és a kiképzésről elvitték mezei munkára. Ez esetben szénacsinálásra!
-El akarok menni, meglátogatni. Nem jössz el velem?
-Elmegyek. Mikor mész?
-Úgy gondoltam, hogy a hétvégén. Előtte megkeresem az Apukáját, hátha akar küldeni valamit a fiának. Pénteken délután indulnánk. Szombaton reggel ott vagyunk, s hátha kiengedik egy kicsit velünk a táborból. Mit szólsz?
-Rendben, Andor. Jövök. Legalább egy kicsit kikapcsolódok a sok könyv biflázásából, és meglátom közelebbről is milyen a katonaélet. Tudod, ősszel én is bevonulok.
-Megbeszéltük. Kezet rá. Mondta Andor, s egy fejessel beleugrott a medencébe.

Győző Édesapját a hátsó udvaron találta.
-Csókolom Gyuri bácsi. Na, mit tetszik csinálni?
-Szervusz Andorka. Én levágtam egy malacot, s most darabolom fel, nézd. Úgy gondoltam, hogy lesütöm az egészet és a zsírjában sokáig eláll a kamarában. Te mi járatban vagy? Olyan régen láttalak, amióta elmentél katonának. Aztán Győző is bevonult. Te közben leszereltél. Mit csinálsz mostanság? Győzővel tartod a kapcsolatot? Leveleztek?
-Hát persze Gyuri bácsi! Hogyne leveleznénk!
-Én miután leszereltem, elkezdtem dolgozni, jól vagyok, s most úgy gondoltam, hogy elmegyek, meglátogatom Győzőt. Jön velem Gyula is. Azért jöttem, most Gyuri bácsihoz, hogy nem akar esetleg küldeni valamit a fiának?
-Hát Édes fiam, ez igazán szép tőled! Tudom jó barátok voltatok, nagyon szép dolog, hogy megemlékezel róla! S ha már eljöttél, épp jókor, mert akkor a malacnak felit elviszed igaz e? Megsütöm szépen, lecsöpögtetem a zsírját, beleteszem egy bádog dobozba, s mielőtt elromlana, elfogy. Küldök neki még valami lekvárt és édességet, mert azokat nagyon szereti. Jó lesz? Mikor indultok Andorka?
-Péntek délután az egyórás bányász busszal, Gyuri bácsi. Korán reggel eljövök a csomagért. Mit üzen Győzőnek?
-Én azt üzenem, hogy fogadjon szót a parancsnokainak, ne nyakaskodjon, s vigyázzon magára! S ne keseregjen, mert már nincs sok hátra. Még egy fél év, s az már hamar eltelik!
-Jól van Gyuri bácsi, reggel jövök. Isten magával.
-Szervusz Andorka, s köszönöm szépen, hogy eljöttél.

Makkfalva valójában az elővárosa volt B.Szanód megye székhelyének. Nem volt soha falu, vagy község, elsősorban a gyümölcstermesztésre alapozott szakembereknek építettek itt szolgálati lakásokat, és a gyümölcs feldolgozásra létrehozott hatalmas konzervgyár dolgozói költöztek ide később. Szóval 15-20 év alatt egy kisebb község nőtt ki a néhány szolgálati lakásból. A teljes települési infrastruktúra még nem alakult ki. A megyeszékhelyről nem közlekedett például autóbusz a faluba. Néha egy-egy szekér, vagy teherautó fedélzetén lehetet eljutni, vagy éppen gyalog.
Andor és Gyula ezt az utóbbit választották, s alig hagyták el a várost utolérte őket egy szekér és a bakon ülő bácsi vidáman szólította meg őket:
-Na hova-hova fiuk? Ilyen nagy hátizsákkal? Csak nem a katona barátot látogatni?
-De éppen oda?
-Na, szálljanak csak fel, én oda megyek. Én viszem a fiuknak a kenyeret.
És tényleg a szekér dereka tele volt barna papírzsákokkal, s ezek tele kenyérrel.
-Ma van kenyérszállítás, kérdezte Andor?
-Igen egyszer-kétszer szoktunk vinni hetente, ahogy épp bemegyek a városba.
-És mi újság ott fenn a gyümölcsösben? Lesz termés szépen idén is?
-Lesz, nem volt még jégverés, s amióta ideküldték az új főkertészt, valamilyen új permetszerrel kísérletezik, és úgy tűnik, nagyon érti a dolgát! Szépen terem a szilva, a barack, az almafáink kicsit öregecskék, de ott hátul az új telepítésen már a második termés ígéretes
Most itt vannak a speciális iskolából a dolgozóknak segítenek valami fiatal lányok, süket-némák. Tudják korábban a gyümölcsfa sorok között csak takarmány termett, de amióta gyártják ezeket a spécipermetező kis traktorokat, próbálkoznak a sorok közé ültetni más kultúrnövényt is. Kis hagymát, salátát, ezt, azt. S ha ez beválik akkor csak annyi szénát készítenek ami feltétlenül kell a gazdaságnak. A hadsereg meg oldja meg magának a takarmánykészítést, ahogy tudja, mert eddig úgy volt, hogy a katonákkal lekaszáltatták a szénát, és cserébe a hadsereg is kapott a takarmányból. Itt dolgoztak a fiuk egész nyáron, sátorba laktak. Nem zavartak senkit, ingyen munkaerő volt.
-Itt van a maguk barátja is ezek szerint?
-Igen itt van. Válaszolta Andor a bőbeszédű bácsinak, aki valószínű örült, hogy nem kell egyedül utaznia.
-És hogy hívják?
-Győző.
-Vagy úgy? Szóval magyar? Akkor maguk is magyarok?
-Igen, mi is magyarok vagyunk.
-És milyen szépen beszélnek, észre sem lehet venni, hogy tanulták a nyelvünket.
-Igen. Válaszolt Andor, én most szereltem le fél éve a hadseregből, Gyula most ősszel vonul be.
A távolban lehetett látni az Állami Gazdaság épületeit. Az előtérben a gépjavító műhelyt, mellette a főépület, és hátul a gazdasági udvar fölött a domboldalon szépen sorakoztak egymás mellet a katonai sátrak.