2009. március 2., hétfő

Szökés

Hetedik rész - Látogatás

Andor januárban szerelt le a hadseregből. Munkaszolgálatos volt. Kemény volt ez a munkaszolgálat, mert az ország délvidéki bányájában dolgozott a zászlóalj, amelyikben szolgált. Mégis sokan választották volna ezt a szolgálatot, mert az ilyen zászlóaljaknál eltöltött idő, már beleszámított a nyugdíjba és a munkájukért fizetés járt. A fizetést ugyan nem kapták meg. A hadsereg letétbe helyezte a bankban, és amikor leszereltek akkor kapták meg csekket. Szépen kaptak!
Andor nem sietett munkát keresni.
Sokat dolgozott a hadseregben úgy gondolta, pihen egy keveset.
Valahányszor elment otthonról, felkeresni az osztálytársait, vegyes érzelmekkel érkezett haza. Hiányzott a barátja. Nem találkoztak azóta, hogy bevonult, és mindig ott volt a szeme előtt Győző, ahogy áll a buszmegállóban, integet, s a levegőbe tartja jobb kezét, ujjaival V betűt formázva.
Kedvelte barátját, komoly és érett embernek gondolta, ezt hangoztatta is egyszer. Valahogy megérezte, hogy Győző vezéregyéniség, de szüksége van, hogy hallja olykor a kimondott szavakban az elismerést, és azt is tudta, hogy barátja szereti, ha felnéznek rá.
Talán ez az engedelmesség tette tartóssá a barátságukat.

A tavasz beköszöntésével, úgy gondolta nem marad többé otthon. Megkereste a helyi bányavállalat tűzoltóságát. Úgy hallotta, hogy a nemrég indult külfejtésnek saját tűzoltósága lesz, és három csapatott állítanak össze, hogy huszonnégy órás szolgálatban egymást tudják váltani.
Nagy volt a dömping erre a munkahelyre. Kényelmes szolgálat. Persze állandó készenléttel, de nem kellett dolgozni, kemény fizikai munkát, és ez volt a fontos.
Az, hogy sikerült bekerülnie Andornak ebbe a csapatba, annak volt köszönhető, hogy az Édesapja a cég nyugdíjasa volt és jó barátja volt a külfejtés főgeológusának, aki közbenjárt, hogy Andort bevegyék e csapatba.
Ebbe a csapatba került Gábor is, aki szomszédja volt Győzőnek, és egy évben is születtek. Andor úgy érezte, amikor együtt voltak Gáborral, hogy egy kicsit ott van Győző is.
Gábor laza fiú volt. Remek humorérzékkel, és minden hájjal megkenve.
Ahogy beköszöntött a nyár a szolgálati idő eltöltésében csak az volt a rossz, hogy ott kellett tartózkodni a tűzoltó épületben, hiszen bármelyik pillanatban érkezhetett a riasztás. Kívánták a fürdőzést rendesen, s néha lefröcskölték magukat a tűzoltó tömlővel, de ez mégsem olyan volt, mint az igazi lubickolás a patakban. A remiz udvarán a tűzoltó autónak építettek egy aknát. Használaton kívül ott állt üresen.
Gábor egy nap így szólt Andorhoz:
-Te mi lenne, ha megtöltenénk azt az aknát vízzel? A naptól megmelegedne és lenne egy remek medencénk.
-És, ha meglátja valaki?
-Ki látná meg? Hozzad ide a tömlőt, és nyisd meg a csapot. Negyed óra alatt megtelik.
Andornak sem kellett kétszer mondani. Vitte a tűzoltó tömlő végét rányitotta a csapot, és Gábor épp a munka dandárját végezte, amikor megjelent Boros. A külfejtés igazgatója.
-Hát ez meg mit keres itt? Nézett döbbenten Andor.
Boros, odasétált Gáborhoz. Kissé furcsának találta a medencetöltését.
-Maguk mit csinálnak? Kérdezte.
-Megtöltjük ezt a medencét vízzel, igazgató úr. Mondta Gábor.
-Volt már úgy, hogy nem volt elég nyomás a tűzi vízcsapban, és nem tudtuk megtölteni a tűzoltóautó tartályát. Gondoltuk legyen itt ebben a medencében tartalék!
-Na, hát ez derék dolog! Nem is gondoltam, hogy ilyen remek ötletekkel bírnak.
Ilyen volt Gábor.

A lábukat lógatva a medence szélén ültek.
-Elmegyek, s felkeresem Győzőt. Nem jössz el velem Gábor?
-Hol van most?
-Valahol B.Szanód megyében. Csak leveleket váltottunk. Nem tudom, hol van az a kis falu. Valami nagy gyümölcsösben kaszálnak. Már több mint egy hónapja. Megkeresem az Édesapját, hátha akar valamit küldeni a fiának.
-Eljössz akkor?
Gábor megrázta a fejét.
-Tudod milyen érzékeny, féltékeny az asszony. Ha elmennék egy ilyen baráti látogatásra, már rögtön hisztizne, hogy „biztos a szoknyák után legyeskedsz”. Nem, sajnálom, nem tudok menni.
-Akkor elhívom Gyulát. Jövő hétre kérek szabadságot, és megnézem, hol van ez a kis falu.

Gyulával a strandon találkozott. Ő is a lábát lógatta, kezében a biológia könyvvel. Tanult. Orvos akart lenni.
-Na, mi újság doki? Bírod még a meleget?
-Hát persze. Itt a medence mellett ki bírom valahogy.
-Igen. Itt ki lehet bírni. Ám vannak olyanok is, akik egész nap kinn vannak a mezőn. Reggel korán kaszálnak, és ahogy felszárad, a fű nekiállnak forgatni, és takarni, s ha már boglyákban áll a széna, akkor hordják be a szérűre.
-Mit szólsz. Megizzadnak, s a széna pora, hogy csíphet. Igaz?
-Bizony így van.
-Tudtad, Gyula, hogy Győző is ezt teszi?
-Nem! De hát Győző nem katona?
-De úgy van, katona, de elvitték az alegységétől valamilyen kiképzésre, és a kiképzésről elvitték mezei munkára. Ez esetben szénacsinálásra!
-El akarok menni, meglátogatni. Nem jössz el velem?
-Elmegyek. Mikor mész?
-Úgy gondoltam, hogy a hétvégén. Előtte megkeresem az Apukáját, hátha akar küldeni valamit a fiának. Pénteken délután indulnánk. Szombaton reggel ott vagyunk, s hátha kiengedik egy kicsit velünk a táborból. Mit szólsz?
-Rendben, Andor. Jövök. Legalább egy kicsit kikapcsolódok a sok könyv biflázásából, és meglátom közelebbről is milyen a katonaélet. Tudod, ősszel én is bevonulok.
-Megbeszéltük. Kezet rá. Mondta Andor, s egy fejessel beleugrott a medencébe.

Győző Édesapját a hátsó udvaron találta.
-Csókolom Gyuri bácsi. Na, mit tetszik csinálni?
-Szervusz Andorka. Én levágtam egy malacot, s most darabolom fel, nézd. Úgy gondoltam, hogy lesütöm az egészet és a zsírjában sokáig eláll a kamarában. Te mi járatban vagy? Olyan régen láttalak, amióta elmentél katonának. Aztán Győző is bevonult. Te közben leszereltél. Mit csinálsz mostanság? Győzővel tartod a kapcsolatot? Leveleztek?
-Hát persze Gyuri bácsi! Hogyne leveleznénk!
-Én miután leszereltem, elkezdtem dolgozni, jól vagyok, s most úgy gondoltam, hogy elmegyek, meglátogatom Győzőt. Jön velem Gyula is. Azért jöttem, most Gyuri bácsihoz, hogy nem akar esetleg küldeni valamit a fiának?
-Hát Édes fiam, ez igazán szép tőled! Tudom jó barátok voltatok, nagyon szép dolog, hogy megemlékezel róla! S ha már eljöttél, épp jókor, mert akkor a malacnak felit elviszed igaz e? Megsütöm szépen, lecsöpögtetem a zsírját, beleteszem egy bádog dobozba, s mielőtt elromlana, elfogy. Küldök neki még valami lekvárt és édességet, mert azokat nagyon szereti. Jó lesz? Mikor indultok Andorka?
-Péntek délután az egyórás bányász busszal, Gyuri bácsi. Korán reggel eljövök a csomagért. Mit üzen Győzőnek?
-Én azt üzenem, hogy fogadjon szót a parancsnokainak, ne nyakaskodjon, s vigyázzon magára! S ne keseregjen, mert már nincs sok hátra. Még egy fél év, s az már hamar eltelik!
-Jól van Gyuri bácsi, reggel jövök. Isten magával.
-Szervusz Andorka, s köszönöm szépen, hogy eljöttél.

Makkfalva valójában az elővárosa volt B.Szanód megye székhelyének. Nem volt soha falu, vagy község, elsősorban a gyümölcstermesztésre alapozott szakembereknek építettek itt szolgálati lakásokat, és a gyümölcs feldolgozásra létrehozott hatalmas konzervgyár dolgozói költöztek ide később. Szóval 15-20 év alatt egy kisebb község nőtt ki a néhány szolgálati lakásból. A teljes települési infrastruktúra még nem alakult ki. A megyeszékhelyről nem közlekedett például autóbusz a faluba. Néha egy-egy szekér, vagy teherautó fedélzetén lehetet eljutni, vagy éppen gyalog.
Andor és Gyula ezt az utóbbit választották, s alig hagyták el a várost utolérte őket egy szekér és a bakon ülő bácsi vidáman szólította meg őket:
-Na hova-hova fiuk? Ilyen nagy hátizsákkal? Csak nem a katona barátot látogatni?
-De éppen oda?
-Na, szálljanak csak fel, én oda megyek. Én viszem a fiuknak a kenyeret.
És tényleg a szekér dereka tele volt barna papírzsákokkal, s ezek tele kenyérrel.
-Ma van kenyérszállítás, kérdezte Andor?
-Igen egyszer-kétszer szoktunk vinni hetente, ahogy épp bemegyek a városba.
-És mi újság ott fenn a gyümölcsösben? Lesz termés szépen idén is?
-Lesz, nem volt még jégverés, s amióta ideküldték az új főkertészt, valamilyen új permetszerrel kísérletezik, és úgy tűnik, nagyon érti a dolgát! Szépen terem a szilva, a barack, az almafáink kicsit öregecskék, de ott hátul az új telepítésen már a második termés ígéretes
Most itt vannak a speciális iskolából a dolgozóknak segítenek valami fiatal lányok, süket-némák. Tudják korábban a gyümölcsfa sorok között csak takarmány termett, de amióta gyártják ezeket a spécipermetező kis traktorokat, próbálkoznak a sorok közé ültetni más kultúrnövényt is. Kis hagymát, salátát, ezt, azt. S ha ez beválik akkor csak annyi szénát készítenek ami feltétlenül kell a gazdaságnak. A hadsereg meg oldja meg magának a takarmánykészítést, ahogy tudja, mert eddig úgy volt, hogy a katonákkal lekaszáltatták a szénát, és cserébe a hadsereg is kapott a takarmányból. Itt dolgoztak a fiuk egész nyáron, sátorba laktak. Nem zavartak senkit, ingyen munkaerő volt.
-Itt van a maguk barátja is ezek szerint?
-Igen itt van. Válaszolta Andor a bőbeszédű bácsinak, aki valószínű örült, hogy nem kell egyedül utaznia.
-És hogy hívják?
-Győző.
-Vagy úgy? Szóval magyar? Akkor maguk is magyarok?
-Igen, mi is magyarok vagyunk.
-És milyen szépen beszélnek, észre sem lehet venni, hogy tanulták a nyelvünket.
-Igen. Válaszolt Andor, én most szereltem le fél éve a hadseregből, Gyula most ősszel vonul be.
A távolban lehetett látni az Állami Gazdaság épületeit. Az előtérben a gépjavító műhelyt, mellette a főépület, és hátul a gazdasági udvar fölött a domboldalon szépen sorakoztak egymás mellet a katonai sátrak.