Szökés

Látogatás - Folytatás

Győző fogta a borotváját, törülközőjét vállára terítette leballagott a gépjavító műhely udvarára. Az udvar végében volt egy vízakna. Ide volt bedobva a gumitömlő. A gumitömlőhöz a víz a domboldalon levő záportározóból érkezett. A záportározót azért készítették, mert felfogták benne az esővizet és az esővízzel keverték be a permetszert a gyümölcsös permetezéséhez. Vizet a konyhára a főzéshez a faluból hoztak, 25 literes tejes kannákban. Saját kútja a telepnek nem volt. A forrás ahonnan ivóvizet merítettek a katonák és a dolgozók a gazdasági udvar fölött a gyümölcsösben volt. Az egész tábor tisztálkodása a záportározóban levő víz mennyiségétől függött. S hogy ne fogyjon sok víz, nem is nagyon használták, de nem is volt nagyon igényük! Győzőt állandóan szidták, mint a bokrot, hogy ne használja annyit, azt a vizet, úgyis olyan kevés van. Győző majd megőrült ettől. „ Hogy képzelitek, hogy egész nap kinn dolgozom a napon és este ne mosakodjak meg? És legalább egy héten egyszer ne borotválkozzak meg?
Tükrét felakasztotta a kerítésfonat, drótjára. Törülközőjét rádobta az almafa ágára, óvatosan megnyitotta a gumitömlő végén levő csapot bepamacsolta szappannal az arcát, kezébe vette a borotvát, belenézet a tükörbe, és azt látta benne, hogy az úton jön a szekérrel a kenyerük, Andorral és Gyulával.
Nem fordult meg, pedig látta, hogy barátai észrevették a borotválkozni készüllődő alakot, de azt is látta az arcukon, hogy fogalmuk sincsen, ki lehet az a barna bőrű ember. Győző ugyanis egy szál kincstári gatyában volt egész nap. Teste annyira lebarnult, hogy később mikor hazament szabadságra a táborból a falubeli ismerősei nem ismerték meg. Világos gesztenyés színű haja, már ami megvolt belőle, mert a seregben lenyírták kopaszra, teljesen kifakult a naptól, és a szemöldöke is olyan lett, mint az albínóké. Éles kontrasztot rajzolva így a lebarnult arcára.
Befejezte a borotválkozást és felsietett a sátorhoz, magára húzta katonaingét és nadrágját s visszarohant a kantinnak kinevezett épület elé. A kantin valamikor a dolgozók öltözőjének épült. Itt volt most a konyha. Az igazi kantin az öltöző előtt állt, egy hosszú ácsolt asztal, s mellette két lóca. A konyhából az ablakon adta ki a szakács az ebédet.
Győző leült az egyik lócára, mert tudta, hogy az öreg Costea úgyis idejön. Mindig itt szokta beadni az ablakon a zsákokban a kenyeret. Így is lett. A sarkon befordult az öreg, kezében két zsákkal, mellette Andor, hátán az ismerős csővázas hátizsákjával, az ő kezében is két kenyeres zsák. És Gyula hátán az ő saját hátizsákja, és neki is a kezében két zsák.
Szépen illedelmesen köszönt a két fiú. Győző visszaköszönt magyarul: Szervusztok! Mi lesz a reggeli!
-Győző!
-Te vagy? Kérdezték ámulva.
-’Sze úgy nézel ki, mint egy hidrogénezett hajú kubai, nevettek.
-Ha nem hallom a hangodat nem ismerlek meg az egyszer biztos, ölelte meg Andor a barátját.
-Mit kerestek itt? Kérdezte Győző. A legmerészebb álmaimban sem mertem remélni, hogy valaki itt ezen az istenverte helyen meglátogat.
-Hoztunk neked malacot! Válaszolta Andor. Úgyis mindig panaszkodtál leveleidben, hogy nem elég a kaja, s állandóan éhes vagy!
-Na, jól van, gyertek, menjünk fel a sátorhoz, pakoljatok ki, amit akartok, aztán visszajövünk, ide az asztalhoz megreggelizünk.
-És hol vannak a többiek?
-Ök most ébredeznek. Én gyorsan felkeltem, és leszöktem a „fürdőbe”, hogy meg tudjak borotválkozni. Mindig cirkusz van a víz miatt. Ma nem kellett korán kimenjünk, mert tegnap levágtunk egy rendet, átforgattuk egyszer, s ma, ha megszárad, össze kellene szedni és boglyákba rakni.
-Gyertek bátran nem zavarunk senkit. Andris elment, csak egyedül vagyok a sátorban.
-Pálinkát hoztál? Kérdezte.
-Igen. Mondta Andor. Hoztam apámnak abból a jó alma pálinkájából.
-Az jó lesz! Mondta Győző. Mert oda adom a főtörzsnek, s akkor ma legalább nem kell, kimenjek a mezőre. Itt van könnyen elérhető helyen? Kérem ide, mert rögtön most az elején oda adom, és akkor engedélyt kérek, hogy ma estig szabad legyek.
Andor elővette a hátizsákjából a literes pálinkás palackot és oda adta a barátjának. Gyula közben figyelt. Jártatta a fejét, jobbra, balra. A sátorból közben kezdtek előbújni a katonák, köszöntek a két ismeretlennek és szépen levonultak a kantinhoz reggelizni.
Győző közben odaért a főtörzsőrmester sátrához és jelentkezett.
-Főtörzsőrmester elvtárs, engedélyt kérek!
A főtörzs hangja olyan volt, mint egy durva lópokróc darab.
-Mi van!
-Itt van két barátom, engedélyt szeretnék kérni, hogy ma a tábor területén maradhassak, és este, amikor eltávoznak, lekísérhessem őket a faluig. Hoztak otthonról egy liter jó erős pálinkát, szeretném, ha elfogadná.
A főtörzs hangja teljesen megváltozott. Olyan lett mintha a durva lópokrócot lecserélték volna valami pehelykönnyű gyerek plédre. Ami enyhén bepúderoznak néha, hogy ne sértse fel a baba bőrét.
-Hogyne, persze, természetesen, ha itt vannak a barátaid, akkor nem kell kijönnöd a mezőre dolgozni. Maradjál csak itt nyugodtan, csak este mikor lekíséred őket a faluba, öltözz fel szabályosan az egyenruhába.
-Értettem. A pálinkát leteszem ide a sátor bejáratához.
Andor, és Gyula egy kicsit csodálkozva figyelték az érdekes hangvételű párbeszédet.
Gyula egy kicsit tartózkodva kérdezte: Ilyen a katonaság?
-Igen, Gyula. Bólintgatott Győző. Még ilyenebb. Készülj fel.
Leültek a Győző sátra élé. Halkan beszélgettek, miközben kipakolták az otthoni elemózsiát.
-Andor, a malacból eszünk, most hárman, és oda adjuk a fiuknak legalább felét, és a szalonnát is. Te tudod, hogy itt minden közös. Nagyon gyenge a kaja, éhesek vagyunk, és ez a kis kóstoló, jól fog esni mindenkinek. Az édesség, amit hoztál, az is közös. A kristálycukrot és a lekvárt elteszem. Ezek nem romlanak meg. Kiveszem azt az ennivalót, ami nekünk kell, s a többit leviszem a fiuknak. Most reggeliznek, legalább lesz egy rendes reggelijük.
Fogta az egyik hátizsákot, s belepakolt mindent, amit a kollégáinak szánt. Kenyeret, szalonnát, malachúst, sajtot, hagymát, paprikát, édességet. Andor csak szótlanul nézte, mert számára ismerős volt ez az osztozkodás, csak Gyula ámult, mert ő azt hitte, hogy ez az elemózsia legalább egy hétre elég lesz Győzőnek, s most fél óra alatt elfogy.
Győző letette a hátizsákot az asztalra.
-Tessék, itt van egy kis hazai. Jó étvágyat hozzá. A pálinkát sajnos oda kellett adnom a főtörzsnek, hogy ma benn maradhassak, de este, amikor a barátaimat lekísérem a faluba, kaptam pénzt Apám küldte, s a faluban az öregasszonytól az Irinától veszek egy liter pálinkát. Neki is jó pálinkája van. S amikor jövök, hazafelé akkor a palackot bedugom az almafa odvába. A szokott helyre, ott megtaláljátok.

Reggeliztek.
Ettek a malacból. A házi kenyérből, és ittak a jól ismert Barabicfalvi ásványvízből.
-Hallom tűzoltó lettél.
-Minden tüzet kioltasz? Kérdezte Győző, Andortól s kicsit tovább nézett barátjára, mélyebben a szemébe nézve, kérdezte újra: Minden tüzet kioltasz, olyant is, ami benned égett?
-Igen tűzoltó lettem. Válaszolta, Andor, és valahogy nem tudott, most a barátja szemébe nézni.
-És te Gyula? Hol tartasz most a tanulmányaiddal. Doki leszel? Leszel majd a vizsgáló orvosom valahol?
-Igen. Válaszolta, Gyula. Most érettségiztem. Beadtam a jelentkezésemet az egyetemre, ha felvesznek, akkor kilenc hónapra vonulok be. Ha nem vesznek fel, akkor ugyanúgy bevonulok szeptemberben, mint ti, s ha leszereltem, akkor egy évet még tanulok, s újra megpróbálom, ha akkor sem sikerül, akkor van, a fővárosban valami mentős tisztképzés oda fogok jelentkezni. De mesélj most te! Mi van itt a hadseregben? Én nem leveleztem veled, és amúgy is keveset tudok a seregben uralkodó állapotokról.
-Ki lehet bírni. Válaszolta Győző.
-Ki bírom, ami még hátra van. Nem mindegy hová vonulsz be. Nekem nem volt szerencsém. Ott fenn a Nagy Köves lábánál a hegyivadász zászlóaljban nem volt annyira rossz. Csak kineveztek ütegőrmesternek, s hogy meglegyen a képesítésem elküldtek ide Szanódra, s látod, itt kaszálunk. Nincs fürdő, nincs étkező, a szabadban alszol, de ezek a dolgok még elviselhetők. Persze a szakácsunk is olyan, hogy ő jelentkezett, hogy tud főzni, de evvel az erővel akárki itt közöttünk elvállalhatta volna a szakács szerepét!
-Tudod mi a legrosszabb?
-Mi? Kérdezte Gyula.
-Ez a törzsőrmester! Utálja a magyarokat. Főleg mert tudja, hogy közkatonaként én is őrmester leszek. Részeges. Állandóan iszik. Kegyetlen, mint Néró császár. Állandóan csángónak nevez! Hiába hangoztatom, hogy a székelyek nem csángók.
De ő váltig hangoztatja! Itt van, látod Vlézs Barna. Őróla azt mondja, hogy román csángó, én meg magyar csángó vagyok.
Múltkor hordtuk a szénát. És jött az eső. Sietni kellett a hordással, hogy ne verje szét a száraz takarmányt. És ebédidő volt a szabály szerint. Le is ültek a kollégák és ettek. Ő viszont kiadta a parancsot, hogy akik a kocsin voltak takarodjanak a széna tetejére, és vigyék a szénát a szérűre. És én akkor szóltam, hogy de hát ebédidő van. Üvöltött:-Feküdj! Én reszkettem dühömben, s fel akartam kelni, az gondoltam, most bele verek a képébe. Egyik kollégám a lábával nyomott vissza a földre és fojtott hangon mondta:-Maradj veszteg te őrült bajt hozol magadra! Nem látod, hogy részeg?
-S akkor ebéd nélkül el kellett menni, lerakni a kocsit.
-Később mondták el a kollégák, akik ott voltak, a közelben, hogy valami nemzeti kérdés témakörben összeveszett a gépkocsivezetővel, aki magyar, és ez jól helyben hagyta. Persze az egész bunyó csak olyan „felebaráti torzsalkodás” volt, de a főtörzs maradt alul, sajnos a katonák szeme láttára.
-Ezek után főtt benne a bosszúvágy és én ott voltam magyarként kéznél.
-Nem beszélve például arról, hogy itt volt ez a Szabó Andris. Nagyon jó barátság alakult ki kettőnk között. Együtt laktunk a sátorban. És Andrist elküldte egy másik táborba. Tudta, hogy így fájdalmat okoz mindkettőnknek. Azóta egyedül lakom a négyszemélyes sátorban. Senki nem költözött be. Pedig egyik sátorban öten laknak!
-Na? Kérdezted, hogy mi van. Elmeséltem.
-Nemsokára árnyékban lesz a sátor. Feküdjetek le. Pihenjetek. Egész éjszaka utaztatok, és hazafelé is éjszaka fogtok utazni.
-Négy óra felé lekísérlek benneteket a falu határáig. Onnan már hamar beértek az állomásra, eléritek a hatórás személyvonatot. Sajnálom, hogy nem tudok tovább maradni veletek, de látjátok, hogy mi van itt.
Fél négykor összeszedelőzködtek. Győző felsegítette a barátai hátára hátizsákot, s maga is felöltözött szabályosan egyenruhába. Ez volt a szabályzat!
A poros dűlőúton csendben haladtak egymás mellett, s amikor leértek a falu határáig, Győző így búcsúzott Gyulától:
-Gyula, szeptemberben, amikor te bevonulsz, akkor nekem már csak négy hónap katonaságom van hátra. É n már túl vagyok a nehezén. Neked akkor kezdődik az igazi haddelhadd! Vigyázz magadra!
Megszorította Andor kezét, ezekkel a szavakkal búcsúzott: Ne oltsál ki minden tüzet Andor. Az ígéretek és a vágyak tüzét ne oltsd ki!
-Vigyázzatok magatokra az úton!