Szökés

Gyűjtőtáborban - Folytatás

A törülközőket a hálószobában felejtették. Ezek ott voltak az ágyak karfájára kihelyezve. A kimosott ruhákat kicsavarva maguk elé tartva osontak vissza a szobájukba, s Győző vissza szaladt a Jolán kendőjét benyújtotta Jolánnak a zuhanyzóba.
A kimosott nadrágokat erőteljesen kicsavarták és szépen kisimítva belehelyezték a takaróba száradni. Éjszakára berakták a lepedő alá és a testük melegétől száradt és vasalódott. Győző ezt a módszert még a hadseregben tanulta, de nagyon bevált módszer volt.
Amikor Jolán is visszajött a zuhanyzóból, Győző beszámolt a megbeszélésről.
-Te mit gondolsz Joli?
-Ha nem sikerül ottmaradni Jocóéknál, Manyi tud nekünk segíteni lakást, és munkahelyet találni?
-Nem tudom Győző.
-Manyi is még csak másfél éve van itt. Nincs még igazán kialakult baráti köre. Esetleg az a Zajgóvári, akinél lakik, ő a MÁV-nál dolgozik. Ott talán neked lehet valami munkát találni.
-Joli! Mit mondasz te? Menjünk fel mi is Budapestre, vagy maradjunk itt a táborban. Én megpróbálhatom az Endrédi rokonaimat is. Emlékszel otthon azt ígértem, hogy megteszek bármit, hogy jobban éljünk, boldogok legyünk.
-Győző, én úgy gondolom, vágjunk neki. Igaza van Pityunak. Budapest főváros, ott talán több lehetőség van.
-Rendben! Válaszolta Győző.
-Akkor mit szóltok hozzá? Hat órától van vacsora. Menjünk el, keressük meg a táborvezetőt és mondjuk el, hogy mi szeretnénk holnap tovább utazni. Nos?
-Jól van Győző! Válaszolta Pityu, és bólintott Jocó is, Jolán is.
Kimentek a hálószobából, s a folyósón átmentek a főépületbe, oda ahol a kantin is volt. Itt is egy hosszú folyosóból nyíltak a gondnokság, a titkárság és a táborvezető irodája. A folyosó végéről nagy üveges ajtó nyílott a kantinba. Megkordult a hasuk a konyhából érkező készülődő vacsora illatára.
Megálltak az ajtó előtt.
Kopogtak.
-Tessék! Hallatszott ki bentről.
Benyitottak.
Egy fiatal hölgy fogadta őket.
-Jöjjenek, be kérem. A gondnokságról értesítettek, hogy ma érkeztek.
Koósné Elvira vagyok. Kérem, foglaljanak helyet.
Szívélyesen és mosolyogva beszélt, hiszen a négy fiatal úgy állt ott az ajtónál, hogy a bakancsukból még csurgott a víz, hisz néhány perce mosták meg, fürdés közben, és nadrágot nem viseltek, mert berakták száradni a takaróba. Pulóverben voltak, és a vizes bugyikat húzták föl. Igaz a vastag téli pulóverek eltakarták a lábukat úgy combközépig, de maga a látvány mulatságos lehetett. Ezt tudták ők is, s kissé szégyenkezve álltak ott, mint valami ázott didergő madarak.
-Kerüljenek már beljebb, nézzék, adok egy takarót, terítsék ez arra a díványra, s ne féljenek, a cipőjükből kiszivárgott vizet föl lehet törülni.
Megköszönték szépen a takarót. Ráterítették a díványra és leültek szépen Koósné Elvira elé.
-Maguk ugye lekésték az ebédet?
-Igen! Válaszolták szinte egyszerre.
-És mikor ettek utoljára?
-Tegnap este, amikor megérkeztünk a határőrség laktanyájába, ott adtak enni.
-És milyen vacsorát kaptak?
-Töpörtyűt adtak, kenyeret, kakaót és almát.
-Rendben. Igyekezzünk, hogy a vacsorát ne késsék le! Mondta Koósné és szépen sorban kikérdezte őket, hogy honnan jöttek, milyen vallásúak, milyen iskolákat végeztek, milyen szakmát tanultak, családi állapotot, szülök, testvérek adatait. S amikor odaért a tájékoztatásban, hogy megkérdezte tőlük, hogy milyen célból jöttek az országba, azt válaszolták mind, hogy Magyarországon szeretnénk letelepedni!
-Rendben. Mondta a táborvezető, mert kötelességem tájékoztatni önöket, hogy a menekült státusz megszűnt. Ez azt jelenti, hogy semmilyen segélyt nem fogna már kapni. Abból kell, megéljenek, amit a munkavállalásukból kapnak fizetésképpen, s ezért minél hamarabb emunkét kell találniuk! Itt a táborban maradhatnak addig, amíg lakást, vagy albérletet találnak maguknak.
-Asszonyom! Szólalt meg István.
-József öcsém kereszt szülei Budapesten élnek. Minket várnak, befogadnak, és lakást biztosítanak. Szeretnénk felmenni Budapestre, és úgy döntöttünk, hogy megpróbálják az elhelyezkedést Jolán is, és Győző is Budapesten. Jolánnak a fővárosban lakik a nővére Margit, aki másfél éve él Magyarországon, és a húga és a Győző elhelyezkedésében ő is tud segíteni.
-Nocsak. Ez nem rossz gondolat. Mondta a táborvezető.
-Hol laknak a kereszt szülei József?
-A Szalay úton, és van egy kertes házuk Pesthidegkúton a Gyopár utcában. Korábban, amikor levélben tartottuk a kapcsolatot azt mondta keresztapám, hogy azt a kertes házat nekem adja! Én úgy gondolom, hogy néhány hetet, ami Győzőék munkát és lakást találnak, elférünk ott négyen.
-József, ön még fiatalkorú, de itt van István a bátyja, mondom, közlöm, mert kötelességem. Hangsúlyozom, azért teszem ezt, mert látom, hogy szinte nem akarják elengedni egymás kezét. Nagy utat, kemény utat tettek meg együtt idáig. ha kimennek innen, továbbra is kell, vállalják egymásért a felelősséget! Tudják ugye, ha megírom önöknek a táborból kibocsájtó levelet később már nem áll módomban visszavenni önöket ide?
-Tudjuk Asszonyom! Válaszolta István és József.
-Na! Kezdte a táborvezető. -Akkor én most elkészítem önöknek a kibocsájtó levelet, ez alkalmas lesz egy átmeneti személyi igazolvány gyanánt. E hivatalos személyi okirattal elmennek a Budapesti Külföldieket Ellenőrző Hivatalba, ott kapnak már erre az okiratra munkavállalási engedélyt, hogy munkát találjanak minél hamarabb, s közben megcsinálják az úgynevezett KSZ-es személyi igazolványt, amely kékszínű lesz, és a személyi szám a férfiaknak hármassal, a nőknek négyessel fog kezdődni. Ez lesz a személyi igazolványuk, mindaddig, amíg meg nem kapják a magyar állampolgárságot.
-Rendben? Ja, és még valami. Azt az utazási igazolványt 48 órára kapták, igaz?
-Igen. Válaszolták.
-Hát akkor az még bőven jó, hogy felutazzanak a fővárosba, hiszen ma van ugye hétfő, ma reggel kapták. Ohó, az bőven jó.
-Most pedig menjenek vacsorázni. Jó szakácsunk van, finom nagyon a rakott kelkáposzta. Jó étvágyat, és jó éjszakát. Reggel pedig időben jöjjenek ide, oda adom papírjaikat, és a kora reggeli személyvonattal utazhatnak.
-Köszönjük szépen. Válaszolták és kihátráltak cuppogva a vizes bakancsaikkal, a folyósóra és mentek a kantinba ahol már elkezdődött a vacsora felszolgálása.
A kantinban legalább olyan derűvel fogadták a pulóveres, és bakancsos viseletüket, mint a táborvezető asszony.
Sokan voltak itt. Csöndes morajlás töltötte be az egész étkezőt, mindenki a nap eseményeit tárgyalta ilyenkor. A közös sors, ami összehozta a sok idegen embert, olyan volt, mint amikor egy közös vályú elé sorakozó állatcsordának kiönti a gazda a vacsorát.
Győző, és Jolán. István, és József is tagja volt ennek a nagy csordának, és várta, és kanalazta a vacsorát, amit a jószívű gazda adott a közös vályúba. Szinte szó nélkül kanalazták végig a rakott kelkáposztát, amit addig egyikük sem evett. Talán mindannyian egyre gondoltak most. Mi lesz velük holnap.
Visszavitték a tányért a konyhára és a hálószobában fáradtan estek az ágynak.
Reggel a hetes ügyeletes takarító ébresztette föl őket, csöndes kopogással. Koósnénak még erre is volt gondja. Nehogy lekéssék a vonatot.
Dideregve vették át a papírjaikat, most már felöltözve, de még nyirkos nadrággal és bakancsokkal.
-Isten áldja meg magukat, és vigyázzanak egymásra ott Budapesten, szorította meg a kezüket Koósné. –Itt a furgon, ami megy bevásárolni, kiviszi magukat a pályaudvarra.
-Nagyon szépen köszönjük! Válaszolták, s integettek vissza a furgon ablakából, ami vitte őket ki a Debreceni pályaudvarra, hogy felszálljanak a Budapestre induló személyvonatra.