2007. október 24., szerda

Állatkert igazgató.

Időpont: 1976 október.
Helyszín: Brassó-Románia
Ötödikes voltam, tízéves. Tele ambiciókkal, mindenkit csodáltam aki nagyobb volt mint én, és valahogy, mindig rácsodálkoztam az addig nemlátott dolgokra. Szívtam magamba mindent amit a környezetem adhatott. Megfogható, értelmes és értelmetlen újdonságot egyaránt. De valahogy mégsem volt a terveim között, hogy állatkert igazgató szeretnék lenni. S mégis sikerült...
Elvittek osztálykirándulásra. Brassóba. Ez valami csodálatos élménynek igérkezett. Aznap nem volt iskola! Nem "okvetlenkedtek" a tanárok, nem kellet az agyonjavított, szamárfüles írkákat bújni, nem volt feleltetés. Szóval, bárcsak mindennap osztálykirándulás lett volna.
A legizgalmasabb program az osztálykirándulásban, a Brassói állatkert látogatása volt! Én addig még soha nem voltam állatkertben, és az oszálytársaim közül nagyon sokan, vadállatokat csak kisbabakorukban, a mesés leporellókben láttak. Sokáig elidőztem az oroszlán ketrece előtt. Mégiscsak az állatok királya! Sajnos ezt a feudalista birtokjogot, ott a Brassói Oroszlán nem akarta tudomásul venni. Lomha, lajhár módjára aludt, mintha nem is bősz sörényes uralkodó lenne, hanem valami nyugdíjas mormota. Csöppet sem zavarta, hogy a látogatók nem azt akarják látni, hogy Őkelme hogyan tud aludni... Ez az alamuszi viselkedés nemcsak engem boszantott, hanem egy arra sétáló fiatal szerelmes pár férfi tagját, akinek a kezében valami aktatáska himbálózott. Eme akta táska volt a "figyelem felkeltő eszköz". A férfi magasra lóbálta a kezével, a ketrec irányában. Jobb, uralkodói belátásokra biztatva a mi "Leónkat". S képzeljétek el az oroszlán felugrott... kinyújtotta tagjait... és nagyon becsapottnak érezte magát, amikor azt látta, hogy a tápláléknak vélt "repülő" tárgy, csak egy ronda táska, s azon mód visszafeküdt.
Aztán jöttem én. A régi tapasztalt idomár, aki már látta ezt a stiklit, hogy kell "megetetni" az oroszlánt, és persze ott, azon melegében eme remek szakmai tudásomat, be szerettem volna mutatni, főleg a lány osztálytársaimnak! Ott volt nálam a sapka. A bojtos sapka. Anyukám kötötte, és a hideg októberi reggelekre való tekintettel, lelkemre kötötte:"-Édösfijam, vigyed ezt a sapkát, ojjan hidegök a reggelök, ne fázzál meg, úgyes ojjan mandulafájós vagy..." Szóval a sapka bojtjánál fogva én is himbáltam egyet-kettőt, hátha felébresztem az alvó oroszlánt. Sikerült! És sikerült a sapkát is beejteni a ketrec elé, elég közel ahhoz, hogy az oroszlán a mancsával elérje, és behúzza magához,... delilatesse a bojt volt neki. Kissé nehezen ment le a gubanc a torkán, úgy hogy a végén a hátára feküdt, de a sapka ott maradt a két mancsa között...mint egy trófea!.......
Óriási sikerem volt!! Az osztálytársaim rohantak a "Legfelsőbb Bírósághoz" : "tanítóbácsii, tanítóbácsííííí, Viktor megetette az oroszlánt a sapkájával!!!" És akkor jött az én kitüntetésem. Személyesen Nagy Sándor adta át (-így hívták a tanító bácsit). Én már azt hittem, meg fog dícsérni, de csak felpofozott, s ez nekem nagyon fájt. Nem volt elég, hogy az oroszlán megette a sapkámat.... De itt még nem volt vége a történetnek! Hazafelé az autóbuszban hozta meg a "Bíróság" az ítéletét: ott az osztály előtt kineveztek Állatkertigazgatónak! Csöpett sem voltam büszke. Nagyon ciki volt, s mert ez látszott rajtam azok a komisz osztálytársaim tettek róla, hogy én tudjam: -Én vagyok az Állatkertigazgató! És a történetnek még mindig nincs vége, mert a ködös októberi estében, amikor haza érkeztem "hajonfejt". Jóanyám aki a legmerészebb álmaiban sem gondolt arra, hogy ez lesz a sapka sorsa, így fogadott: "Hova tetted a sapkát édösfijam??" És én... hát vágott az eszem mint a beretva: "-Brassóban a parkban ettünk, s mert harmatos volt a fű arra ültem és ott felejtettem"...

3 megjegyzés:

sasó írta...

Szép történetet írtál, öröm olvasni téged Viktorom!
Keresd fel az én blogom! Sasó

vitya írta...

Szia sasó{kistáska? ;)}.
Köszönöm, hogy benézel néha. Most már nemsokára akkor én is megkereslek. Köszönöm a lehetőséget. Tisztelettel: "kistáska". :)

sasó írta...

Hát vitya nagyon köszönöm amiket reagáltál az írásaimhoz!
Ígérem folytatni fogom, rengeteg ilyen történet van a fejemben.