2008. február 9., szombat

A lefülelt kém

Időpont: 1956.
Helyszín: Románia, valahol a Bukaresti peremkerületen. A Baneasa, Pantilimon, Otopeni repülőterek környéke.
A történet Jóapám 20 éves korára vezet vissza. Arra az időszakra, amikor ő katona volt. Ezt a történetet többször hallottam, ahogy baráti körben mesélte. Számára ez egy nagyon jelentős esemény volt. Gondoljunk bele az akkori politikai helyzetbe! 1956-ot írunk!
-Örségbe voltunk. Hárman teljesítettünk szolgálatot. Valamilyen gyárat öriztünk de hogy milyen gyárat azt soha nem tudtuk meg! Még a régi orosz egyenruhát viseltük, s a puskánk a "ZB" típúsú, ún "zebe". Öt golyó fért a tárába. És nem volt automata. Minden elsütött golyó után, üríteni kellett, és tölteni. Az volt az érdekesség, hogy nem kaptunk egy darab golyót sem! Ott viseltük az oldalunkon a rohamkést, a "bajnétot", és a tölténytáskát, de ha meg kellett volna védeni, legalább a magunk életét, nem lett volna mivel!
-Az őrszolgálatot úgy osztottuk el, hogy kettő közülünk járőrözött, és egyikünk ott maradt a poszton, ahol volt egy bódé és egy telefon. Azon a napon , épp rám került a sor a "posztolásra", s mivel hideg ködös novemberi nap volt, járkáltam a bódé körül, hogy ne fázzak. Csend volt, nem hallottam neszt. S ahogy ott járkálok, arra lettem figyelmes, hogy olyan száz méterre tőlem valaki felemelkedik fektéből, a földről. Első pillanatban azt gondoltam, hogy a társaim, de pár másodperc várakozás után észrevettem a ködön át, hogy nem lehet a társam közül egyik sem, hiszen az "alakon" egy ilyen hosszú szovjet kabát volt, míg nekünk csak háromnegyedes volt rendszeresítve. A pillanat tört része alatt végigfutott rajtam a félelem, de nem gondolkodtam. Felhúztam a závárt, és jó hangos fémes csattintással vissza csapattam, hogy lehessen hallani "csőre töltök", s elkiáltottam magam, ahogy tanultam(mert akkor még nagyon keveset tudtam románul): SZTÁJ!(=Állj!)... Sztáj kö trág!(=Állj vagy lövök!) Ordítottam, ahogy a tüdőmből kifért, hogy meghallják a társaim. S képzeljétek, az "alak"...nyílván tudatában mit jelent háttal állni egy élesre töltött fegyvernek... megállt! S mikor kiálltottam, hogy:Müinele szusz! =Fel a kezekkel! ... Elkezdte lassan felemelni a kezeit,...de nagyon lassan. S én miközben mentem feléje, mondtam neki: Háj, máj szusz, si báte pálmá peszte káp!=Gyerünk feljebb, és verd össze a tenyered, a fejed felett! S képzeljétek el, ahogy felemelte a kezét, kiesett a kabátja alól egy "PPS" gépkarabély. Tudjátok az a dobtáras szovjet fegyver!! Parancsoltam neki, tíz lépést előre, s odamentem, felvettem a fegyverét a földről. Felvettem és megnéztem, tele volt a tár, és csőre volt töltve! A vér meghűlt bennem! Mondtam neki: Hátra arc! s szembe fordult velem. Közben hallottam, a hátam mögött jönnek a társaim, s "csőre" töltenek ők is. A fogoly arcán nem lehetet jelét venni az érzelmeknek, teljesen közömbös arccal állt ott, az oldalán volt egy térkép táska, s amikor odaértek a társaim elvették azt is tőle. Aztán odaadtam a csőre töltött "PPS"-t az egyik társamnak, s oda mentem két lépésre a fogolyhoz, s kinyítottam a "ZB" fegyverem závárát, s mert nem tudtam volna elmondani románul az érzelmeimet, ezt mondtam neki:"-Ne te ganyé, nézd meg mivel tartóztattalak le !" "Na, amikor meglátta, akkor kellett volna lássátok az arcát !" Közben kiérkezett az őrségparancsnok. A kém táskájában ott volt a gyár összes "anyaga"....
-"Azt az embört úgy elvitték, hogy én soha többet az életben nem láttam. Én abba a hejbe szerdzsent(=szakaszvezető) lettem, s a két kollégám őrvezető. Kaptunk egy nap eltávozást, s 50-50 lejt. Az ötven lej abba az időbe nagy pénz vót. Elmentünk s úgy megrészögöttünk, hogy nem tudtunk visszamenni időbe a kaszárnyába. Mikor visszamentünk egyből lefokoztak káplárnak(=tízedes), s egy hónap laktanyafogságot kaptunk, hogy tanuljunk meg viselkedni."

3 megjegyzés:

s@só írta...

Ember!
Most már tudom, hogy kitől örökölted a "mesélődet".
Jó volt ismét olvasni Benneteket....
baráti üdv: s@só

vitya írta...

Igen. :D
Biztos arra a bizonyos szóra gondolsz...
Tudom.
Az autentikus szöveg miatt, fontos a "lényeg" elmondása. Az, akkor, ott, úgy hangzott el.
Köszönöm szépen.
Üdv.vitya.

s@só írta...

Igen Vitya!
Ezek a "hőstörténetek" és jótörténések, vagy ha akkor éppen nem tűntek olyan jónak, de valahogy az idők folyamán azzá lettek, nagyon kellenek, hogy felidéződjenek. Az meg, hogy megosztod velünk, nemes lélekre vall. Gondalom ezekből van a tarsolyodban még.....várom...
s@só