2008. július 2., szerda

Szökés

Második rész – Főpróba.

A katonákat csendes tisztás fogadta. A havasi fenyők békésen megadták magukat a májusi eső, csendes ám kitartó szeszélyének. Álltak csöndben, és szótlanul, mint máskor, amikor a természet zordabb időszerűsége vette igénybe türelmüket. A hóvihar, a fagy, az orkán erejű szél. Ők itthon voltak, a fenyők, és a folyó. Örök idők óta. A katonák érkezését sem vették tudomásul, pedig érkezett néhány teherautó is, egy-egy csökkentett kaliberű úgynevezett hegyi ágyút, vagy aknavetőt vontatva.
Hosszú út állt mögöttük. S csak azért érkeztek egyszerre a teherautókkal, mert az erdei úton a teherautó konvoj megvárta őket. A konvojvezető nem tudta, hogy a gyakorlat vezetője, tovább akar-e menni a tisztásnál. Tavaly is itt szálltak meg egy éjszakai pihenőre.
A kamionok raktere tele volt a katonák hátizsákjával, és sérült katonákkal, akik nem bírták a hosszú gyaloglást, és a nehéz bakancs feltörte a lábukat.
A párás időben az alacsony légnyomás miatt, a kipufogó füst erősen megtelepedett, fojtó köhögésre ingerelve némelyik fáradt kiskatonát.
Egy zászlóalj hegyivadász, tüzérségi egység érkezett. A holnapi hadgyakorlatra készülve.
Hajnali háromkor indultak, a sebes hegyi folyó előtt a Nagy Köves lábánál fekvő laktanyából, szokás szerint fütyülve, hogy lehessen hallani, az egész városban, a katonák kivonulnak a kaszárnyából.
Maguk, mögött hagyták a várost a sebes vizű folyót, és a lombhullató erdők régióját a tűlevelű erdők váltották. Luc, vörösfenyő, erdeifenyő. A patakok egyre kisebbek lettek, elérték a csermely és a forrás zónát, ahol megpihentek és megtöltötték kulacsaikat. Ezer méter szintkülönbséget tettek meg, és a délvidékiek lemaradoztak, rosszullétre panaszkodva, felkérezkedtek a teherautók ponyvája alá.
Az egész napos menetgyakorlatra negyedkilós marhahús konzervet kaptak, negyed kiló kétszersülttel. Este fél hétre értek a tisztásra, és addig már az utolsó morzsákat is elfogyasztották, pedig a tíz éves kétszersült nagyon száraz volt. Beáztatták a kulacsukban hozott vízbe, hogy meg tudják enni.
A hadgyakorlat vezetője utolérte a tisztáson a konvojt. Ő volt Orosz őrnagy. Rendelkezett.
-Barna, Győző, Sinka, őrmesterek hozzám!
-A teherautókról lepakolni.
-Felállítani a tábori konyhát.
-Egy csapat elmegy fát hozni.
-Felállítani a sátort a gyengélkedők ellátására, s ha mindez megvan, fel lehet állítani a négyszemélyes sátrakat az éjszakázáshoz.
-Győző a te üteged kezdi a tábor őrségét!
-Végrehajtani!
A délvidéki és az északi nemzet azonos nyelvű katonái nem szerették egymást. Ez az ellentét talán még az 1600 év előtti, két vajdaság egyesítése előtti időkre vezethető vissza. Tény és való, hogy annyira megmaradt az utálat, hogy a tiszti kar nem választotta ki őket bizalmi állásba. Győző így került az üteg élére. Ez a kiválasztás számára kettős hátránnyal bírt. Egyformán utálták a délvidéki és az északi katonák. Ám Győző számára nem volt más választás, parancsot kapott, és végrehajtotta. És példát statuált, mert a részfeladat teljesítése után, még ő kezdte az őrséget.
A szemerkélő esőtől nedves gyantás fenyő nehezen gyulladt meg a tábori konyha katlanjában, de amikor belobbant a szürkéskékes füstje teljesen betöltötte az egész tisztást, olyan volt mintha a tisztás fölé valamilyen különös vászonból eső beállót készítettek volna.
A tábori szakács nekilátott a szokásos bab megfőzésének. Ilyen hadgyakorlatokra mindig előfőzve hozták a tábori tűzhely bográcsában, csak be kellet habarni, fűszerezni, s amig ez elkészült addig megfőtt a tea is.
Barna őrmester csapata a teherautókról lepakolta a tábori kórház ponyváját, és felállították a konyha közelében, hogy az esti mosogatás után itt legalább volt meleg víz. Az orvos százados, a közkatona felcser segítségével nekifogott ellátni a sok feltört lábat.
Győző kiválasztott négy katonát, és kiküldte őket a tábor négy sarkára őrködni, ugyanakkor gondoskodott, hogy a teherautókon maradt rakománynak is maradjon őrzése. Ez a feladat négy másik katonát vett igénybe. A megmaradt katonákat nekiállította a négyszemélyes sátrak felállításának. A sátrat négy darab teljesen egyforma sátorlapból lehetett fölállítani. A sátorlapok olyan szabásúak voltak, hogy egy darabot, egy katona személyes esőköpenynek használhatott, oly módon, hogy a sátorlapba bele varrt zsinór segítségével, még kapucnit is tudott a fejére készíteni. S ha sátor készült, erre a célra a sátorlap négy sarkába ki volt alakítva egy-egy riglizett lyuk, mely azért kellett, hogy lehessen a földhöz rögzíteni, illetve fönn a csúcson összefogni. Tudniillik a négy sátorlapból egy szabályos gúla alakú sátort lehetett készíteni, és szűken, de elfért benne négy ember. Néhány másodperc alatt összeállta az a négy katona, aki együtt építette fel a sátrat, beleértve természetesen azt a hiányzó egy-egy főt, akik ki lettek állítva őrségbe.
Szinte természetes volt, hogy egyik „csapat” sem választotta Győzőt negyediknek.
Győző úgy gondolta igaza volt Orosznak, amikor ezt mondta:
-Te kezded az őrséget!
Odament az egyik posztoló katonához.
-Leváltalak, menjél, segítsél sátrat felállítani, vacsorázzatok és feküdjetek le.
Magára terítette a sátorlapot, berakott a figyelmeztető rakétavetőbe egy vörös rakétát, és leült a fenyőfa alá.
Andor jutott eszébe, aki belerakta a bogarat a fülébe: Győző, menni kell!
Az eső csendesen szemerkélt, a tábor zaja lassan elcsendesedett, kilenc óra elmúlt. Takarodó volt.
Csak a konyha környékén volt világosság, de ez elég is volt arra, hogy sejteni lehessen, hogy vannak a gépkocsik, hol vannak a sátorok a másfél futballpályányi tisztáson.
Tíz óráig tartott az első őrség.
Tíz órától Sinka ütege vette át az őrséget. Győző odament a konyhához, remélte, hogy a szakács félre tette a vacsoráját. Az őrhelyére nem vitte oda senki, pedig látta, hogy a sátor társak odaviszik bajtársaiknak sajkában a babot, és a kulacs csészéjében a teát.
A szakács, aki már a reggeli krumplifőzelékhez hámozta a krumplit, fáradt volt. Ő is gyalogolt egész nap, és csak két órát tudott aludni. Széttárt kezekkel fogadta:
-Győző, nekem senki nem mondta, hogy te nem vacsoráztál.
-Legalább egy kevés tea maradt?
-Tea maradt, kiöntöttem a bográcsból abba az ételhordóba, az legalább melegen tartja, maradt kenyér az esti adagból, s tudok adni egy kis zsírt. Renden?
-Te egy úr vagy Sorin. Mindig tudtam, hogy számíthatok rád, ha te vagy a konyhán.
Győző, közelebb húzódott a tábori tűzhelyhez, s megitta a bögre teát, a negyed barna kenyérrel. Elnézte, hogy Sorin miközben hámozza a krumplit, néha alszik.
Fáradtak voltak.
Elindult szállást keresni. Tette ezt olyan természetességgel, mintha kilépett volna a játékteremből, s az utolsó zsetonját feltette az vörös páratlana, és a krupié kiáltása után: Fekete 38, Hölgyeim és Uraim… kabátját a vállára vetve átugrik s megiszik még egy abszintot a szálloda bárjában, mielőtt lefekszik.
Nem volt szállása sem, és társa, aki kiválasztotta volna bajtársának, hogy este együtt készítsenek sátort, hogy meghúzódjanak az eső elől, és megpihenjenek, hogy a ruhájukat maguk alá gyűrve egy kicsit megszáradjon reggelig.
Felmászott a teherautóra, s levette a hátizsákját. Ott volt benne a vegyvédelmi felszerelés becsomagolva. A teherautó ponyvája alatt teljesen száraz volt, de a katonai szabályzat tiltotta a teherautón alvást! A teherautó most raktár volt. Ezért kellett őrizni.
A hátizsákját a vállára véve, úgy állt meg egy fenyőfa előtt, mintha azt kérdezte volna a fenyőtől:
-Bajtárs befogadsz éjszakára?
A fenyő szó nélkül tűrte, hogy zaklassák. Nem háborgott, hogy olyan katona próbál fekhelyet készíteni magának, aki tíz-tíznégy év tanulás után is úgy beszélt, hogy lehetett érezni a kiejtésén: Ő tanulta ezt a nyelvet. Neki nem anyanyelve ennek az országnak a nyelve. Ő idegen. Ő magyar.
A vegyvédelmi felszerelés gumírozott nadrágját leterítette a fenyőfa tűleveleire, és meglepődve tapasztalta, hogy nem volt nagyon vizes. Az évek alatt egymásra hullott fenyőfa tűlevelek úgy működtek egymáson, mint egy szűrő!
Az átázott sátorlapot levetette magáról, és ráterítette a fenyőfa legalsó ágaira. Ezek az alsó ágak, szép ívben, lenyúltak egészen a földig. Nagyon jó vízlevezető féltetőt hozott így létre.
A hátizsákot a feje alá tette, a gépkarabéllyal együtt, lehúzta a bakancsát, lecsatolta a derékszíját, a rohamkéssel és a jelzőrakéta pisztollyal. Lefeküdt s magára terítette a vegyvédelmi köpenyt.
Az álom úgy zuhant rá, mint mázsás malomkő, s reggel mikor megébredt az ébresztőre, már nem emlékezett, hogy az utolsó gondolata volt, vagy álmában látta Andort, és neki mondta: Elmegyek innen Andor. El bizony!

10 megjegyzés:

s@só írta...

....na még, tovább!

Névtelen írta...

Én is így jöttem ma "ide"!

Pamlerva írta...

Sokszor évek alatt érlelődik meg az emberben egy-egy gondolat, és amikor már pattanásig feszül a húr, akkor tudja, hogy készen van a Lépésre, amelyet nemcsak túlélésért, a „mártovábbnembírásért”, hanem az ösztönös önvédelmért tesz.

Valamikor azt mondták, hogy a „hazai katonaság”férfivá faragta a legényembert...de milyen áron...

erdővidék írta...

Kedves Sasi.
Folytatom.
Igérem.
Köszönöm szépen a látogatásod.

erdővidék írta...

Kedves perlah.
Isten hozta! Hát üjjön le münálunk, hogy ne vigye el az álmunkat.
Maraggyon még na egy kicsiddég, ne siessön örökké.

erdővidék írta...

Kedves phaedra.
Apukám es aszonta amég nem vótam katona: gyermök... samikor má leszerltem vót akkor lettem legényembör, de csak gyermök embör értöde?
Ojjan igazi embör, csak má akkor lett az embör, ha az apját eltemette vót.

Névtelen írta...

Kedves Vitya,
Tovább maradtam, mint gondolta volna.

Névtelen írta...

Szia Vitya !
Persze,hogy itt vagyok.Nagyon tetszik csak folytasd...
Üdv :Bandi

erdővidék írta...

Kedves perlah.
Sarlóson a kaszát felakasztottam egy szögre ami be volt verve a fészer alá a gerendába... azóta is ott van a helye; kicsivel tovább maradt azon a szögön... pedig nem a kaszának volt beverve.
A kasza is a szög is jól érzi magát.
Én biztatlak hát... maradj ha jól érzed magad.

erdővidék írta...

Kedves Bandi.
Te is jól tetted, hogy elolvastad.
Szívesen várlak máskor is.