2008. április 19., szombat

A horgászbot

Időpont: 1976 július.
Helyszín: Románia, Székelyföld, Olasztelek.

A nyári szűnidő, a vakáció sok csatangolási lehetőséget adott, ott a Gát utcában, a "Gát alatt", a falu végen. S a csatangolási lehetőséggekkel arányosan nőtt a szülői aggodalom.
Mert mi van a mi drága gyerekünkkel, ha nem látjuk a kapu előtt, ahová néhány perce a kislibákat, a "pipéket" terelte ki... Mi van ha elhajtotta, a Kormosra csak úgy úszatni, mint a múltkor, s akkor is olyan hirtelen megjött a nyári zivatarral az árviz. Akkor is csak a szernecsén múlott, hogy a ronggyá ázott pipék fennakadtak a hordalékon...
Én a pipéket szerettem őrizni. Ugye ez mindenféle "kalandra" adott lehetőséget. Ha nem volt kedvem "kalandozni", akkor kivittem magammal a könyvet és olvastam. Olvasás közben tanultam meg, hogy milyen izgalmas tevékenység a horgászás. A halászás. Az ember ott ül, kezében a "halászpálcával"...és estére megvan a vacsora.
Fújj! Még a gondolatára is utálkoztam, amikor a naplopóknak azt a kategóriáját ismertette a könyv, akik nem horgásztak, csak ott ültek a parton, és nézték a horgászokat!
Én nagyon karakán módon, nyolc éves elhatározással, kijelentettem magamnak, nagyon magasztosan:"-Én nem fogok eme utóbbi csoportba tartozni. Soha!" S e merész elhatározásommal, másnap már bicskát vittem magammal, amikor kihajtottam a pipéket. A kapu előtt, 8-10 méter széles füves "kapu eleje", árok, országút és ott folyt a Kormos patak. A patak partján fűzfák. Csak egy szép egyenes darabot kellett találni. Meg is volt nemsokára. A tavalyi hajtások között volt épp megfelelő, olyan 1,5-2,0 cm átmérőjű. Magamhoz mértem, levágtam olyan 1,5 méter hosszúra. Utána lehántoltam róla a zöld kérgét, és ott volt a vadonatúj horgászbotom. Gyorsan beszaladtam, Apukám műhelyébe, kalapácsért és szögért. Olyan szöget választottam, amelyiknek "L" betű alakja volt. Ez is olyan 2,5 cm hosszú. Ha jól emlékszem ennek a szögnek mondták azt, hogy stukatur, avagy "stakatur" szög. Ez a két szög azért kellett, hogy a majdani "damilt" legyen mire föltekerjem. Szöval a szöget egymástól 8-10 cm-re bele kellett verni a "horgászbotba" arra a végére amelyet később fogni akartam, úgy hogy a kinn maradó "L" végek egymástól "elfelé" álljanak, tehát úgy mintha hátat fordítottak volna egymásnak. Ez a művelet könnyen ment. A fűzfa puha, nem volt nehéz beleverni a két szöget. S miközben ezt végeztem a fejemben már megvolt a terv, hogy csinálok a bot másik végére "karikát". Azt a karikát amin a "damil" átcsúszik.
Alibiből, hogy a pipéknek kellene már egy kis darát adni, mindjárt itt van dél... behajtottam őket, s közben volt időm tevékenykedni a műhelyben. Kerestem olyen elektromos vezetéket amelyiknek a huzala rézből volt. Csak le kellett csupaszítani a műanyag szigetelést és máris ott volt a szép vörös, könnyen hajlítható fém. Befogtam egy csővet a satuba, és a rézdrótot olyanformán tekertem rá a csőre, hogy a karika amikor elkészült, volt neki két "lába", olyan 3 cm hosszú. E két láb azért kellet, hogy ennél fogva lehetett rögzíteni a bot szabad végére. A rögzítést egy vékonyabb fajta rézdróttal "eszközöltem", szépen szorosan egymás mellé tekerve, ahogy láttam a "nagy halászok" botján. Nagyon meg voltam elégedve a munkámmal.
A dara után a kislibák elpilledtek, volt időm folytatni az alkotásomat. Damil, horog, uszóka, és ólom kellett!...és volt minden!
A damil kérdése volt a legkényesebb! Imre bátyám aki Baróton a "gumi gyárban" dolgozott, hozott Anyukámnak prima erős zsinórt. (Ezt a zsinórt a vulkanizálásnál használták. Lásd pl. gumiabroncsok köpenyének belsejében) Ezt a zsinórt remekül lehetett használni, befőzéskor, a celofánt leszorítani...és jó volt horgász zsinórnak.
Nnna, amikor a kezembe vettem a gomolyát, akkor ütközött egy kis ellenállásba tervem kivitelezése, mert Anyukám igen agresszíven lépett fel. A zsinór igen kevés mennyiségét illetően, és ha én még elveszek belőle, akkor ősszel nem lesz befőzés, éhen halunk, a faluban gyász lesz stb.
Ezt a támadást lazán levertem mondván, hogy van még elég zsinór, és elvégre a horgászás sokkal fontosabb, mint a befőzés.
Feltekertem a zsinórt a botra. Nagyon vagány volt. Fehér bot, vörösréz karika, sárga zsinór. A horog gombostűből készűlt. Már rutinból, mint aki évek óta ezt végzi, kötöttem rá a zsinór végére.
Úszókát, azaz villantót, hogy tudjam van kapás, parafadugóból készítettem. Úgy, hogy borotva pengével behasítottam a dugót félig, és ebbe a hasítékba erősítettem a zsinórt. Ólom nehezék céljára, minden valamire való háznál van ólom. Ólom öntés miatt... vagy éppen, hogy legyen. Nekünk is volt. Valami erősáramú vezeték, kűlső árnyékoló burkolata volt ez a lap, amiből én egy darabot lekalapáltam magamnak, és szintén kalapálásos módszerrel ráerősítettem a zsinórra, a horog fölé.
Amikor elkészült a művem, én voltam a legboldogabb halász az egész faluban. Legszívesebben még aznap kipróbáltam volna, de nem mertem tovább feszíteni a húrt. Már így is felboszantottam Anyukámat, a zsinór miatt. Majd holnap, gondoltam...
A botot beraktam a kemence mögé, amely úgy volt építve, hogy kb 90 centire volt a szomszéd házától, és a kemence mellett jobbra ott volt a hátsó udvar kerítése. Szóval ez egy olyen csendes kis zúg volt. Az enyém. Ide a kemence "sutjába", a cserép és a búb alá szoktam elrejteni a dolgaimat. Itt volt az én váram. Olyan szűk hely volt, hogy egyszerre két ember nem tudott elférni.
Másnap ahogy Apukám elment munkába, és én kihajtottan a pipéket, jeleztem Anyukának, hogy ma akarok menni halászni. Anyukám azt mondta:"-Jól van, osztán megbeszélgessük..." Nekem ez a "megbeszélgessük" nem tetszett, de egyben örültem is, hiszen miért nem mehetnék horgászni? Nem voltam én rosz! Van saját halászpálcám! Miért nem mehetnék?
A delelő időben, aztán előálltam: "-Anyuka, akkor megyek halászni!"... S legnagyobb megdöbbenésemre ez volt a válsz:
-Nem méssz sehova!
-De mért nem Anyuka?
-Azért mert nem engedlek!
........................
-Ugyes elmegyek!
-Na, azt próbáld meg!
... szóval forrt bennem a dűh... ezek a nyakas felnőttek!...hogy nekik szabad egyszerűen azt mondani, nem! ... mikor én most csináltam botot, s akkor nem mehetek halászni. S nagy duzzogva vonultam be a kemence mögé, hogy majd én megmutatom ezeknek a felnőtteknek. Csakhogy e vonulással, nem voltam egyedül! Anyukám is vonult utánam, hogy majd ő megmutatja nekem. Mik képzelek én!
Említettem, a kemence és a szomszéd háza mögötti szűk helyet. Nnna, a nadrágom és a fenekem látta a fájdalmát, ennek az én majd megmutatom csatának, de a legnagyobb bánatom az volt, hogy Anyukám apró darabokba törte az én mesterművemet.
Egy világ omlott össze bennem. Legszívesebben világgá mentem volna. Még nem is sírtam, dühömbem. S mert vacsorázni is alig akartam, s Apukámnak is furcsa volt a viselkedésem, megsajnáltak, s hogy mit beszéltek nem tudom... de pár nap múlva Anyukámnak Sepsiszentgyörgyre kellett utazni és engem is vitt magával. S a Csíki utcában a sport horgász boltban, komoly horgot és damilt kaptam... "jó erőset, hogy ne szakiccsa el a hal".
És boldogan elkészítettem a második horgászbotomat... amivel halat is fogtam.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Vitya!
(Reméllem sikerül a jelszómat eltalálnom)
Az írásod a gyermekkorom idézi,mikor
gyerekként a "harica" patakban pecázgattam Sajószentpéteren.Az én horgom a biztosító tű volt,amivel persze nemfogtam halat soha...
Köszönöm írásod,jó volt olvasni.
Üdv:Bandi

s@só írta...

A KÖNYV következő lapja, gyönyörű helyről és időbe...s a legszebb dolgaidról, gyermekkor.... édesjóistenem!!!!!
Lásd a "felnőttek néha furcsák, nagyon furcsák", szeretem olvasni ezeket a dolgaidat te Kistáska!
legnagyobb baráti üdvözlettel: sasó

PHAEDRA írta...

Ha csak lehet játszik a gyermek,de a játék lassan munkává komolyodik,ezért legnagyobb örömére a saját maga által össze-eszkabált dolog válik. Miért ?Mert az nem egy közönséges játék:gyerek-kéz és ész kovácsolta csoda,amely meghosszabítja az idő rongylabdáit a Semmiből Valamivé válásban.
Figyelmeztetés a szülő intése-felnőtt szavak kápolnája-amelyet a gyerek nem ért meg ,csak nyeli a könnyeit és világgá akar menni .Talán még azt is megkérdezi ,hogy hányat kell aludni reggelig ,hiszen érthetetlen dolog történik:szelíd,jóakaratú könnyes szemű Édesanya összetöri a gyerekkor egyik pillanatcserepét...össze lehet valaha ragasztani ?
Örök emlékek...mégis mennyire fájdalmasan kedvesek nekünk...

Nagyon örvendek ennek az írásodnak is.
Üdv. Phaedra

vitya írta...

Kedves Bandi!
Isten hozott. Örülök, hogy itt vagy.
Most, hogy mondod a sichereit's tűt...nem is rosz ötlet. :^)
Köszönöm, hogy benéztél!
°°°°°
Kedves Sasó!
Ha szereted az ilyen történeteket, ajánlom figyelmedbe Ion Creanga (ejtsd: Jon Kreángö) Gyermek korom emlékei című könyvet!
Köszönöm látogatásod!
°°°°
Kedves fedra.(PH)
Igen gyerekként én játszva utánoztam a felnőtteket. A sszüleim olykor tudatosan olyan "játékot" adtak a kezembe, hogy fel sem tűnt, hogy munkát végzek.
Anyukám...
Akkor nagyon dühös voltam. Most pár napja amikor ezt leírtam, könnyes szemekkel vertem a billentyűket amikor emlékeztem arra, hogy Anyukám kézen fogva vitt engem a Csíki utcába, horgot és zsinórt venni.
Köszönöm szépen, hogy bekopogtál!