Szökés.

Gyerünk.

Győző egy hétvégén összefutott régi cimborájával, Bálint Péterrel.

-Hát veled mi van cimborám? Nem láttalak ezer éve!

-Megvagyok. Keresem a helyem, de nem találom.

-Veled mi van? Együtt vagy még Verával?

-Hát persze.

-És Pityu? Tudsz róla valamit? Jó lenne találkozni vele. Régen láttam!

-Ő épp téged keres! Akar menni „odaát” és nem talált még megbízható társaságot!

-Na akkor épp időben! Bennem megtalálta a társaságát! Nem várok többet Murányi Péter levelére! Megszervezzük magunknak a szökést.

-Ez frankó. Akkor találkoznotok kellene. Igaz?

-Persze. És minél hamarabb, ha lehet. Viszont nálam, a garzonban nem lenne jó ez a beszélgetés. Tudod, ott annyi megbízhatatlan alak van. Nálatok találkozhatunk, Péter?

-Hogyne! Hétfőn Verának késő estig dolga lesz a könyvtárban, s akkor összehozzuk a bulit. Frankó?

-Megbeszéltük!

  Hétfőn késő délután Péternél találkoztak. Bekapcsolták, és felhangosították a rádiót. Zenét kerestek.

Így a szomszédok azt gondolhatták, hogy Veráék a Fővárosi Szimfonikusok Koncertjét hallgatják, élő közvetítésből.

-Szóval Pityu, mi a helyzet? Meguntad az itteni dörgést?

-Igen, meguntam Győző. Elegem van mindenből!

-És hogy gondoltad? Van valami elképzelésed?

-Valóban konkrét elképzelésem eddig nem született, szerettem volna belecsöppenni egy olyan társaságba, aki tájékozottabb, jártasabb a határ mentén.

-Nem szerettem volna elindulni a bizonytalanba. Sokan lebuktak már, mert nekivágtak találomra.

-Nézd tele, van a város és a környék kopaszra nyírt fiatalokkal, akik kék zöld foltokat viselnek a testük rejtett részein. Tudod ezek már nem gumibottal vernek, hanem vékony, homokkal megtömött „zsákkal”.

-Ez felveszi a test minden formáját, nem szakítja fel a bőrt és a verőlegények már nagyon profik. Tudják mennyire, kell megverni a delikvenst, hogy ne verjék le a veséjét vagy a lépét, de elég legyen a verés, hogy egy életre elmenjek a kedve az embernek a tiltott határátlépéstől.

-Igen hallottam én is ezeket. S valószínű ezért nem kaptam értesítést a Várdai Murányi Pétertől. Fél ő is, mert megfigyelnek mindenkit, és nem mer kezdeményezni. Nézd januárban leszereltünk, eltelt 10 hónap és nem érkezett értesítés Pétertől. Az is lehet, hogy őt már lecsukták… vágjunk bele, átgondolva okosan.

-Te hogy gondoltad Győző?

-Figyelj Pityu! A határt nem tudjuk csak úgy „cél” nélkül megközelíteni. De felmehetünk Ipolvára. Tudod Lehel ott katona.

Két hét múlva katonai eskü! Felmegyünk eskületételre. Ez lesz az alibi. Ilyenkor nem ellenőriznek annyira intenzíven. Sok látogató érkezik a katonákhoz. Ipolva nincs messze Radától.

Radán a GAI-ban Ilonának vannak ismerősei, addig elkérem a címüket és az eskü után, elmegyünk a GAI-ba. Ez a negyed elég közel van a határhoz. Onnan el tudunk indulni.

-Győző ez elég jól hangzik. S mennyire megbízható ez az Ica?

-Ne aggódj! A férjével osztálytársak voltunk, s a kislányukra néha vigyáztam. Bízhatsz bennem, ne aggódj. S nemcsak magamra gondolok, hanem Jolánra is. Ő is velem jön.

Apropó! Te csak egyedül jönnél?

-Nem Győző! Vinném magammal Jocót, az öcsémet is!

-Nem túl fiatal még ehhez a lépéshez Pityu?

-Nem kell félned Győző, kemény gyerek ez a Jocó, vállas legény, birkózott! Bírni fogja! De a részleteket esetleg elmondanád a továbbiakról, mert úgy érzem neked kialakított terved, van.

-Jól látod! Megvan az elképzelésem, s mindössze csak azért nem mertem elindulni eddig, mert féltem egyedül. Mert ha történt volna velem valami fatális, senki nem adott volna hírt az ismerőseimnek… hogy nem vagyok többé!

-Tehát! Nézd, itt van Közép Európa Autós Térképe. Ezen lehet látni a Radai határszakaszt, viszonylagos részletességgel.

-De hogy tájoljuk be? Kérdezte Pityu.

-Figyelj! Minden térkép, ha magad elé tartod a „felső” része az északi irányt mutatja. Meghúzzuk a térképen az Észak-Dél irányt, s pontosan a közepén a vonalnak, kilencven fokos elfordítással húzunk egy egyenest, ez lesz a Kelet-Nyugat irányt.

 Az nyilvánvaló, hogy nekünk Nyugatnak, Észak-Nyugatnak kell tartanunk. Igaz?

-Hát persze.

-Namármost. A térképen bejelöljük a határszakaszt egy ponttal, ahol át akarunk lépni, és húzunk az Észak-Dél és Kelet-Nyugat találkozására, tehát az origóra egy egyenest.

Ennek az egyenesnek a „ferdeségét” megmérjük szögmérővel és ez lesz a mi irányszögünk, tehát az azimutunk amerre menni kell.

Csak ezt az azimutot kell megjegyezni fejben és alkalmazni a tájolóval, amikor benézzük a haladási irányt.

Persze a sötétben gyakran, nagyon gyakran kell megnézni a tájolót, mert terepen valószínű nem látunk sokat! Főleg, ha a november meghozza a maga szokásos ködös, felhős éjszakáit. Biztonság okáért ezt a határszakaszt átkopírozzuk egy zsebkendőre.

-No, mit szól hozzá Pityu?

-Ez frankó, Győző! Látszik, hogy jól megtanultad ezeket, a terepi alkalmazásokat. Én készítek egy parittyát, és szétverek néhány csapágyat a golyók miatt.

-S fogod tudni használni majd?

-Az garantálom, ha eltalálok vele valakit, az nem áll fel hamar…

-Én meg elviszem a vadászkésem, ha mégis elfognak, akkor…

-Mernéd használni?

-Miért? Jobb lenne talán, ha ők vernének agyon minket?

-Figyelj! Tudod mit hallottam? Azt hogy a naftalin szaga megtéveszti a kutyák szaglását.

-Tényleg? Akkor viszünk magunkkal. Amikor elindulunk, jól bedörzsöljük a ruhánkat, kezünket s a naftalin golyókat felaggatjuk a ruháinkra.

-Hát ez zseniális.

-Akkor erre igyunk! Igyunk egyet ebből a jó kis diólikőrből.

-Na isten isten.

                                               …

A november valóban szitáló esővel és köddel érkezett, de ők elindultak az ismeretlenben.